Koncert

Kinek hosszú, kinek rövid

Electronic Beats Festival 2013

  • - minek -
  • 2013. november 30.

Zene

Mindig van némi kockázat abban, ha egy este túl sok a fellépő. A közönség szempontjából zavaró lehet, ha erősen szóródnak az előadók műfaj (és néha színvonal) tekintetében - s kérdéses az is, hogy a produkciók ki tudják-e magukat futni a rendelkezésre álló, néha szűkre szabott idő alatt.

Nos, az Electronic Beats fesztiválnyitó fellépője, a jelentős várakozással övezett Washed Out számára igen kevés idő adatott - más értelmezésben ők vállaltak rövid programot (a hírek szerint már megérkezésük is igen viszontagságos volt). Pedig amit abban a hét számban elővezettek, az legalábbis ígéretes volt. A színpadon koránt sincs magára hagyatva a zenéit szinte remeteként szerző és rögzítő Ernest Greene: erre a fesztiválra is négy zenészével együtt érkezett, és a jelentősebb kíséret alkalmat adott arra, hogy ismertebb dalait is áthangszerelve adja elő. Ráadásul a dobos, szintis (ő Greene neje), szintis-gitáros, basszer (aki szintén kezelt némi billentyűzetet) felállás lehetővé tette, hogy afféle kiérlelt stílusgyakorlatként végigjátsszák a korai számokat jellemző hűvös, de mégis bájos szintipopos tónustól a teltebb, pszichedelikus álompopig terjedő menüt. A műsort rövidre kellett fogniuk, és ennek elsősorban az új album, a Paracosm dalai estek áldozatul. Ezzel szemben több szám is elhangzott a korai EP-kről, például a meghökkentően funkys Get Up, no meg a jólesőn telt hangzásúvá varázsolt Feel It All Around (a szám, mellyel Greene befutott). Az Amor Fati telivér szintetizátororgiája szinte már az M83-t idézte, a záró számot, az Eyes Be Closedot pedig úgy adták elő, mint egy igazi 91-es shoegazer rockszámot - még a dobos is hozta az oly ismerős, a funkyból hozott ritmust. Más kérdés, hogy korai lelépésük kellemetlen meglepetésként érte a ráadásért hiába tüntető publikumot.

Charli XCX ehhez képest bemutatta, milyen (vagy inkább milyen lesz) a közeljövő mainstream, telivér popzenéje - s ha így van, a legkevesebb, amit elmondhatunk róla, hogy erősen nosztalgikus. A szexi lakkruhába bújtatott ifjú brit művésznő és alkotótársai érezhetően heteket tölthettek a késő nyolcvanas évek (sőt pluszban még a Spice Girlsszel teljes kilencvenesek) csajpopjának tanulmányozásával. A megannyi rongyosra hallgatott hanghordozó tökéletesen elérte célját: sikerült egy olyan valószínűtlen kevercset előállítani, ami egységbe forrasztja az előképeket (miközben darabonként is jól tanulmányozhatók a lelopott akkordok és dallammenetek). Emellett azért leszögeznénk, hogy Charli üdítő látvány a színpadon, még manírjai is kedvesek, mögötte pedig ott virít a Robert Palmer Addicted To Love videójából importált, itt fehéringes-nyakkendős csajzenekar. Könnyen lehet, hogy még fényes jövő áll előtte, de belefér az is, hogy mégsem - a fene sem érti a popipart.

A barcelonai John Talabot és munkatársa, a madridi Pional képviselte korunk modern, kicsit baleári house hangzását - és a lehető legnagyobb igyekezettel próbálták színpadra állítani a tavalyi, igen kiváló fIN című albumot. Live actjük vizuálisan mindenekelőtt a speciális ütőkkel megszólaltatható elektronikus "dobok" energikus püfölésére épült, emellett szintetizátornyüstölés és a Talabot-Pional-kettős (élőben, mondjuk, nem oly átütő) vokálja színezte az estet. A két hispán tényleg kiváló zenét csinál - ha erről sikerült meggyőzni a zsúfolt telt házat (s ebben nincsenek kétségeink), akkor már nem volt értelem nélkül való ez az este.

A francia Noöze duó egészen más műfaj: ők a renegátok, akik a minimalista house-os kezdetektől szépen eljutottak a balkáni/kávéházi zenei motívumok integrálásáig. Sfintescu zenekartag nosztalgikusan utalt is apai ágon jelentkező román gyökereire, és onnantól a mulatság egy új dimenzióba lépett. A gátlástalan, dalolós balkán-elektro-diszkó nem mindenkit vett le a lábáról, de Noöze-ék már csak ilyenek, haragudni rájuk felesleges. Különben is: amit csinálnak, letagadhatatlanul vidám, és duzzad az életörömtől, ami néha többet ér, mint holmi zenei kreativitás vagy innovatív ösztön - ezeket inkább ne keressük benne.

Millenáris Teátrum, október 25.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.

Utat tört magának

Tasó Lászlót 2022-ben még szavazati rekorddal választották országgyűlési képviselővé, jövőre már csak listán indítja a Fidesz–KDNP. Nyíradonyban, ahol harminc éve lett polgármester, és ahová dőlt az uniós pénz, az új vezetés kifizetetlen közvilágítási számlával, büntetőeljárásokkal szembesült, továbbá azzal, mi minden függ a képviselőtől.