Koncert

Kinek hosszú, kinek rövid

Electronic Beats Festival 2013

  • - minek -
  • 2013. november 30.

Zene

Mindig van némi kockázat abban, ha egy este túl sok a fellépő. A közönség szempontjából zavaró lehet, ha erősen szóródnak az előadók műfaj (és néha színvonal) tekintetében - s kérdéses az is, hogy a produkciók ki tudják-e magukat futni a rendelkezésre álló, néha szűkre szabott idő alatt.

Nos, az Electronic Beats fesztiválnyitó fellépője, a jelentős várakozással övezett Washed Out számára igen kevés idő adatott - más értelmezésben ők vállaltak rövid programot (a hírek szerint már megérkezésük is igen viszontagságos volt). Pedig amit abban a hét számban elővezettek, az legalábbis ígéretes volt. A színpadon koránt sincs magára hagyatva a zenéit szinte remeteként szerző és rögzítő Ernest Greene: erre a fesztiválra is négy zenészével együtt érkezett, és a jelentősebb kíséret alkalmat adott arra, hogy ismertebb dalait is áthangszerelve adja elő. Ráadásul a dobos, szintis (ő Greene neje), szintis-gitáros, basszer (aki szintén kezelt némi billentyűzetet) felállás lehetővé tette, hogy afféle kiérlelt stílusgyakorlatként végigjátsszák a korai számokat jellemző hűvös, de mégis bájos szintipopos tónustól a teltebb, pszichedelikus álompopig terjedő menüt. A műsort rövidre kellett fogniuk, és ennek elsősorban az új album, a Paracosm dalai estek áldozatul. Ezzel szemben több szám is elhangzott a korai EP-kről, például a meghökkentően funkys Get Up, no meg a jólesőn telt hangzásúvá varázsolt Feel It All Around (a szám, mellyel Greene befutott). Az Amor Fati telivér szintetizátororgiája szinte már az M83-t idézte, a záró számot, az Eyes Be Closedot pedig úgy adták elő, mint egy igazi 91-es shoegazer rockszámot - még a dobos is hozta az oly ismerős, a funkyból hozott ritmust. Más kérdés, hogy korai lelépésük kellemetlen meglepetésként érte a ráadásért hiába tüntető publikumot.

Charli XCX ehhez képest bemutatta, milyen (vagy inkább milyen lesz) a közeljövő mainstream, telivér popzenéje - s ha így van, a legkevesebb, amit elmondhatunk róla, hogy erősen nosztalgikus. A szexi lakkruhába bújtatott ifjú brit művésznő és alkotótársai érezhetően heteket tölthettek a késő nyolcvanas évek (sőt pluszban még a Spice Girlsszel teljes kilencvenesek) csajpopjának tanulmányozásával. A megannyi rongyosra hallgatott hanghordozó tökéletesen elérte célját: sikerült egy olyan valószínűtlen kevercset előállítani, ami egységbe forrasztja az előképeket (miközben darabonként is jól tanulmányozhatók a lelopott akkordok és dallammenetek). Emellett azért leszögeznénk, hogy Charli üdítő látvány a színpadon, még manírjai is kedvesek, mögötte pedig ott virít a Robert Palmer Addicted To Love videójából importált, itt fehéringes-nyakkendős csajzenekar. Könnyen lehet, hogy még fényes jövő áll előtte, de belefér az is, hogy mégsem - a fene sem érti a popipart.

A barcelonai John Talabot és munkatársa, a madridi Pional képviselte korunk modern, kicsit baleári house hangzását - és a lehető legnagyobb igyekezettel próbálták színpadra állítani a tavalyi, igen kiváló fIN című albumot. Live actjük vizuálisan mindenekelőtt a speciális ütőkkel megszólaltatható elektronikus "dobok" energikus püfölésére épült, emellett szintetizátornyüstölés és a Talabot-Pional-kettős (élőben, mondjuk, nem oly átütő) vokálja színezte az estet. A két hispán tényleg kiváló zenét csinál - ha erről sikerült meggyőzni a zsúfolt telt házat (s ebben nincsenek kétségeink), akkor már nem volt értelem nélkül való ez az este.

A francia Noöze duó egészen más műfaj: ők a renegátok, akik a minimalista house-os kezdetektől szépen eljutottak a balkáni/kávéházi zenei motívumok integrálásáig. Sfintescu zenekartag nosztalgikusan utalt is apai ágon jelentkező román gyökereire, és onnantól a mulatság egy új dimenzióba lépett. A gátlástalan, dalolós balkán-elektro-diszkó nem mindenkit vett le a lábáról, de Noöze-ék már csak ilyenek, haragudni rájuk felesleges. Különben is: amit csinálnak, letagadhatatlanul vidám, és duzzad az életörömtől, ami néha többet ér, mint holmi zenei kreativitás vagy innovatív ösztön - ezeket inkább ne keressük benne.

Millenáris Teátrum, október 25.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.