Arról csak mellékesen szólnánk, hogy jól felépített androgün imázsával, szexuális preferenciáinak és identitásának lebegtetésével mennyit tett a megcsontosodott nemi sztereotípiák szublimálásáért.
Boy George később sem akart eltűnni a popzene világtérképéről: a Jesus Loves You élén, no meg szólóban (ráadásul egy ideig keresett dj-ként) is igyekezett a figyelem középpontjában maradni. Jó ideig persze a zenei munkásságánál is többet csámcsoghatott a sajtó és a közvélemény magánéletének bizarr fordulatain, hajmeresztő bírósági ügyein: utoljára öt éve ítélte a bíróság 15 hónapos szabadságvesztésre egy alkalmi férfi szeretőjének önkényes fogva tartásáért.
Most viszont előttünk az új Boy George kisimulva, átdizájnolva, valószínűtlenül filigrán jelenségként, pajkos szakállal körített arccal, melyen (magának mindent) megbocsátó és bölcs mosoly ül: túl egy újabb spirituális fordulaton (halld a My God című új számát). És most letett az asztalra egy korrekt, tisztességes albumot is - pontosan 19 évvel azután, hogy kiadta utolsó rendes sorlemezét (azóta publikált pár bő válogatást a menet közben gyártott dalaiból, elektronikus tánczenéiből is). A This Is What I Do első hallgatásra telivér popzenének tűnik: elkészítője gondos gazdája a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek hagyatékának - ihletői között ugyanúgy megtaláljuk az érett David Bowie-t, mint az identitáspolitikai virtuóz Elton Johnt. S míg sorjáznak a szépen összerakott, sokszor önéletrajzi ihletésű (King Of Everything, Live Your Life), máskor meglepően politikus számok, feltűnik a hangszerelés gondos kivitelezése, és az is, hogy mennyit érett az előadó hangja: a mélyebb tónusok különös patinát szolgáltatnak a blues, country, soul, funk, rock, pop, new wave, reggae kevercsnek. A lemez második fele viszont egyértelműen visszatérés a régi, jól bevált pop-reggae formulához, ami kockázatkerülő, s kevéssé invenciózus húzás. De még innen is képes kitűnni a Play Me című soul/dub mixtúra - ördögi bassline-nal, dögös női vokálkórussal, hiphopbetétekkel és DJ Yoda virtuóz szkreccseivel. Javára vall, hogy BG (mondjuk, a dobos-producer Richie Stevens és a hangmérnök-varázsló Dave Bascombe segítségével) ezt a leírva kissé széttartónak tűnő elegyet is képes egyben tartani.
Very Me/Deep Distribution, 2013
