Lemez

Tökéletes keverékek

Machinedrum: Vapor City; Special Request: Soul Music

  • - minek -
  • 2013. december 14.

Zene

Napjaink elektronikus tánczenéiben határozott tendencia a frissebb, de a retróval rendre kacérkodó műfaji innovációk és a kilencvenes évek (az e-muzsikák aranykora) zenéinek kreatív szembesítése.

Itt van például Travis Stewart (alias Machinedrum), az egyik legtermékenyebb és egyben legérzékenyebb tengerentúli zenecsináló (amúgy a tüneményes, New York-i Sepalcure duó beltagja), aki már vagy tucatnyi éve gyártja albumait, de a tökéletes keveréket csak két éve, a Room(s) című albumával érte el.

A friss nagylemez, a Vapor City semmivel sem rosszabb, mint az elődje volt, frissessége pedig többszöri meghallgatás után is nyilvánvaló, sőt talán ekkor jön ki igazán. Az alkotó ezúttal egy konceptlemezt rak elénk, a képzeletbéli városról szóló dalokat pedig méltón illusztrálja a lemezborító hideg-szürke, kicsit indusztriális tájképe. Ám zenéje messze van a hidegségtől: finoman punktuált szerzemények sorakoznak egymás mellett, kattogásuk, lüktetésük kellemes inger a fülnek. Hangképek konstruálásában amúgy is verhetetlen Stewart - remek példa erre a SeaSea finoman basszusorientált jazzgroove-ja, a Center Your Love széttördelt soulja, a U Still Lie bukolikus, szinte dreampopos lebegése vagy a Baby It's You finom, már majdnem ambientes albumzárása. A gyűjtőnéven bass musicnak nevezett zenékből, a 2 step/poszt dubstep világából, a footworkhöz hasonló hibrid nagyvárosi stílusokból összerakott pattogós ritmusok (hogy csak a mintaszerű Gunshottát említsük) jól átmozgatnak, s néha (pl. a Rise N Fallban) már-már egy kissé meglassított klasszikus drum and basst hallunk.

E szempontból rokoníthatóak vele a korábban inkább ortodox 4/4-es zenék producereként ismert brit Paul Woolford Special Request név alatt publikált munkái: tényleg, mintha a kilencvenes évek elejének-közepének zenéi köszönnének vissza, ahol békésen megfért egymás mellett a breakbeat és a korai jungle meg a jó savas tech/house-szerű zenék. A Soul Music című album ráadásul arra is eleven példa, hogy ez a kedvesen, ámde rafináltan nyers zene milyen erős érzelmeket képes megmozgatni - vélhetően az emlékeit recikláló zenekészítőben is. A kreatívan átértelmezett, meglassított, más basszuscentrikus zenékkel házasított drum & bass amúgy is reneszánszát éli - elég csak a kiváló, dBridge által működtetett Exit Records kiadványaira, válogatásaira gondolni. Ám Woolford erről is mást gondol: minden hatásos és elbűvölő szintihang, minden vaskos bassline és minden csattogós, végtelenített dobkiállás vagy r&b hangminta azt jelzi, hogy a zenekészítő imád játszani az általa ügyesen, biztos érzékkel és sok iróniával összepasszított elemekkel, s efféle játékba hívja a befogadót is.

Ráadásul az alapalbumhoz egy bónusz CD is társul, ahol Woolford újabb keletű, persze Special Request név alatt készített, eddig csak vinilen beszerezhető megjelenéseiből nyújt át egy csokrot. Rajta mások és saját remixeivel is: a Lana Del Rey számára készített Ride-átirat például maga a megállás - de nem rafinált váltások nélkül - gördülő frászkarika.

Ninja Tune/Neon Music, 2013; Houndstooth/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.