Mit ne mondjunk, nem ez a művész első megjelenése: a szorgalmas, szó szerint értendően lakodalmas zenész egyes becslések szerint vagy ötszáz (!) saját nevén kiadott hanghordozóval büszkélkedhet - ezek többsége persze nem stúdióalbum, hanem kurd és arab nyelven felénekelt lakodalmi koncertek anyaga, melyeket rendre sokszorosítottak. Ezekből kompilálták össze azt az öt válogatáslemezt, amelyekből a nyugati zenehallgatók is megismerték Souleyman és muzsikustársai játékát. Zenéjében érthető módon kulcsszerepet kap az énekes vokális teljesítménye (gyakorta kérdés-válasz logikájú dalszerkezetbe illesztve), de legalább ennyire hangsúlyosak a saz (a közeli török vidékeken baglama) nevű húros hangszeren előadott merész szólók. De a házilagosan barkácsolt felvételek romantikus hangmasszája a múlté: a Wenu Wenu már Kieran Hebden (alias Four Tet) értő produceri munkájával készült, aki szó szerint kitisztította a számokat, s nyomatékosította elektronikus alapjaikat - romantika ide vagy oda, mindez az előnyükre vált. Az akusztikus hangszerek, a sűrűn használt szinti, az ének és az egyszerre keleties és modern, urbánus ritmusok hatásos mixtúrát képeznek, a meredek hajlítások és dallammenetek bőségesen jutalmazzák a bódító orientalizmus iránt vonzódó nyugati befogadót. S talán az is ad egy esélyt Souleymannak, aki eddig allergiás volt az efféle levantei hangulatra, a helyi népszerű testmozgás, a dabke ritmusára. Hiszen remek tánczenék sorakoznak a Wenu Wenun: a címadó tech-folk darabot vagy a kíméletlenül trappoló Warni Warnit éppúgy említhetnénk, mint a kevésbé nyaktörő dalokat. Tudjuk, ezek üzenetét nyelvtudás híján nem egyszerű felfejteni - de a muzsika magáért beszél!
Ribbon/Neon Music, 2013
