Lemez

Pontról pontra – Toy: Join The Dots

  • - minek -
  • 2014. február 16.

Zene

A londoni Toy kvartett már 2012 őszén megjelent bemutatkozó lemezén is jóval több volt holmi ígéretnél. A krautrock lüktetését a posztpunk elszántságával és a legszebb pszichedelikus rockhagyományokkal elegyítette: ezen alapokon markáns, szándékoltan nyers, "kiélezett", módfelett dinamikus és szerethető hangzást alakított ki.

Alig tizenöt hónap kellett nekik a sok szempontból kritikus második album megalkotásához, amit a rájuk oly jellemző határozottsággal, egy lendülettel, mindössze két hét alatt vettek fel és mixeltek össze.

Talán ennek is köszönhető, hogy még az előző lemeznél is egységesebb, kompaktabb, egy frekvencián rezgő lemez került ki a kezük alól. Mindez korántsem jelenti azt, hogy egyhangú, pláne unalmas lenne, amit csinálnak - az izgalom és a várakozások fenntartásához az is kellett, hogy sok tekintetben más szemmel nézzék a saját munkájukat, és kissé módosítsák is a hozzávalók adagolását. Túlzás lenne lekerekítettnek hívni a Join The Dots tónusát, de kétségtelenül eltűntek a túl sarkos fordulatok - és a tűréshatárt próbálgató kraut/noise rock epizódok. Már az első albumról sem hiányoztak a kifejezetten erős és kerek dalszerű formák - most azonban egyszerűen lehetetlen nem észrevenni, milyen ügyesen alakítják a zenei nyersanyagot nagybetűs dalokká, megkapó és eredeti melódiákká. Aki csak egyszer is meghallgatja a legszebb shoegazer időket idéző It's Been So Longot, az többet nem fog kételkedni abban, hogy tényleg dalból van a lelkük. Ráadásul a lemez zömét kitevő rövidebb, 4-5 perces számokra jellemző álomszerű dallamokból bőven jut a szélesen áradó, hoszszabb darabokba is: a címadóba vagy a nagyszerű záró számba, a Fall Out Of Love-ba. Ezek azután kellő terjedelemben és keresztmetszetben mutathatják a legjobb formájukat - mintegy zenés stílusgyakorlatként végignyargalva, sőt -ügetve egy sajátos rocktörténeti ösvényen.

A hangzást és a hangszerelést ezúttal sem érheti szó. A ritmusszekció magabiztosan hozza a hol motorikusan lüktető, hol széttépve botorkáló ritmusokat, Alejandra Diez analóg billentyűs játéka mintegy definiálja az álomszerű hangulatot, a gitárosok pedig szakítanak, ahogy kell - ehhez jön még a gitáros-énekes Tom Dougall nem evilági, vagy fogalmazzunk nyíltan: jól beszívottnak tűnő vokálja. A hangsúlyok mindinkább az acid rock és dream pop örökség folytatását erősítik; itt azután a hatvanas évek virágkora és a nosztalgiával aranyozott nyolcvanas évek szépen összeérnek a mával - tiszteletre méltó következetességgel és nagy adagnyi sodró lüktetéssel teszik mindezt szinte korlátok nélkül fogyaszthatóvá.

Heavenly/Neon Music, 2013; a Toy március 21-én lép fel a Dürer kertben.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.