- sisso -

  • - sisso -

- sisso - cikkei

tánc - EXPENSIVE DARLINGS (DRÁGASÁGOK)

  • - sisso -
A kortárs előadóművész helyzetét igyekezett kivesézni a VII. Kortárs Drámafesztivál keretében Maja Delak táncos-koreográfus munkája, amelyet Szlovéniában az elmúlt évek legpolitikusabb darabjaként jegyeznek a programfüzet szerint.

tánc - LABIRINTUS

  • - sisso -
Ha a hagyományőrző Magyar Állami Népi Együttessel el lehet készíteni egy ilyen kortárs darabot (művészeti vezető: Mihályi Gábor), akkor jó országban élek, köszönöm, jól választottam. Szeretem azt nézni, amikor a folk önmaga keserű paródiájává alakul, majd átlényegül szemet kápráztatóan, miközben a Bronx dobosait idéző birkapásztor a másik lábára csap.

tánc - KIDD PIVOT: LOST ACTION

  • - sisso -
Az első világháborús veteránok eltűnő nemzedékének állít emléket a világhírű kanadai társulat darabja, amelynek címe a Lost In Action kifejezés (akció közben eltűnt, illetve mifelénk: szolgálatteljesítés közben elhunyt) finom parafrázisa. Chrystal Pite, Kanada jelenleg legfontosabb fiatal koreográfusa és 2001-ben alapított társulata minden létező kortárs technikát a színpadra pakol a felidézés érdekében, sajnos a pantomim is előkerül, ami a jelképek sorában (piros virágok, sarkkutatós télikabátok), Owen Belton ambient zenéjére már didaktikus.

tánc - A szatír

  • - sisso -
Intelligens testvurstli a lázálmainkból, avagy amikor a hasfelmetszőnek rossz napja van Mesteri műpéniszek, előretolt vaginák, csonkolt végződések, szétpattanó izmok, kicsavart mozdulatok, óriásra nőtt vágyak, düh, éhség, és végül a büntetés képében érkező tisztaság, a természet ősi törvényeit felborító moralitás, avagy a nemnélküliség Az osztrák vérművész, Nitsch fanatikus akcionizmusát idézte Gergye Krisztián estje, amelynek során egy 2005-ben bemutatott darabját újította fel, "bontotta ki" Az elmúlt két évben alkalmazott koreográfusként, sőt rendezőként (Bárka) és művészeti irányadóként (Közép-Európa Táncszínház) magát egyaránt észrevétető koreográfus általam legjobban kedvelt "barbár" korszakát idézte fel a komplex produkció Lehetett fürdőzni az animális, egyszersmind nem is földi eredetű lények eleven világában, és elgondolkodni arról, hogy honnan ember és meddig állat az "én" Testkiállítás ez Schnittke komor, megindító zenéje kíséretében, ahol legalább három teret járhatunk be egyszerre - nem is kell mondanom, miféle riasztó belső termeket A színpad két oldalán árnyjáték zajlik, kihasználva a méretekkel való manipuláció lehetőségeit, míg a háttérben és a színpad közepén a szatír karaktere sejlik fel kajánul és tragikusan Ágens közbeénekel, tudathasít és kísért Csakis Béres Móni jelmeztervező lólábai lógnak ki, ezúttal is sokkolóan szép, neogót jelmezein gellert kap (az eleve magasra lőtt) előadás Gresó Nikoletta, Virág Melinda, valamint Gergye Krisztián táncharmóniájára épül az egész, miközben a mitológiai figurára jellemzően egyáltalán nem könnyedek a mozdulataik Az eredeti verzióhoz képest a pokoli fülledtség helyére beférkőzött az emelkedett bizarrság Tárnok Mariann (testképe mit sem változott) robusztussága ezúttal sem feledhető És belépett egy új elem a gergyei világba: az önirónia és a nevetés Így igazán nem nehéz legyőzni a biológia törvényeit MU Színház, szeptember 27 **** és fél . .

tánc - Második identitás (2nd ID)

  • - sisso -
A hiphoptánc kemény munka, felgyorsult, gépszerű, megszakított mozdulatok, forgás a fejen, a karon. Fizikai csoda, hisz' olyan irányban tekeregnek az izmok, az ízületek, ami elképzelhetetlen annak, aki mondjuk kizárólag atlétikával foglalkozott. - sisso -

utcai performansz - Te szemét!

  • - sisso -
Egy feketébe, illetve Bodnár Enikő pillepalack-kollekcióiba öltözött tánckommandó (Dózsa Ákos, Szász Dániel, Góbi Rita, Gőz István, Vadas Zsófia Tamara), egy érző kukainstalláció, egy élő szemetesként is funkcionáló bulvár szatír (Kövesdi László), valamint nagy mennyiségű, művészien elrendezett szemét. Nagyjából enynyi Szabó Réka társulata, a Tünet Együttes új, utcaszínházi produkciójának a szereplőgárdája.

báb - III. Nemzetközi Báb- és Utcaszínházi Fesztivál

  • - sisso -
A bábművészetre koncentráló fesztivál keretében háromnapos szülő-gyermek összehangolásnak (lásd még emberkísérletek) lehettünk tanúi. Míg sorban álltunk a hétpecsétes próbákért, még informálódni is lehetett a valahonnan ismerős többi szülőtől, például arról, hogyan egyeztethető össze a gyereknevelés és a rakendroll.

Három nyári fesztivál - Az öreg völgy látogatása

  • - sisso -
A völgyből a katlanba, a könnyes nosztalgiából az obskúrus jelenen át a szép jövőbe és még tovább, nagyjából így zajlott az idei családi fesztiválturizmusunk. Hangulatjelentés arról, hogy a kívülálló miért érzi időnként meglepve magát, amikor aktív nyaralásához "kulturált" helyet keres.

kortárs táncszínház - Danza Contemporánea de Cuba: El Peso una Isla, Demo-n/Crazy

  • - sisso -
Szigetlakó táncosok viharos erejű előadásával töltődhettünk a Sziget Fesztiválon, és csak azért kezdem ezzel az erőltetett Kuba-Óbuda párhuzammal a recenziót, mert kétségkívül volt valami hasonló, kollektív elvágyódás az immár világszínvonalú gigarendezvény közönségében, és a soknemzetiségű kubai táncegyüttes előadásának mondanivalójában is. Summa summarum, a társulatot és a nézőket is meghatározta a szívesen lennénk máshol, így együtt gondolata.

performansz - Georg Traber Produktion: Heinz Baut, Hikohki Gumo

  • - sisso -
A hetvenes évek lázadóira emlékeztető, magukon nevetni képtelen akcionistáktól az egészen komoly elgondolásokkal és tudással rendelkező progresszív performerekig mindenféle előadók felvonultak a Szigeten. Az utóbbiak közé sorolnám a svájci Georg Trabert, aki egyszerre volt népi hős, valamiféle hegyi mesébe illő pásztor és jógi közötti átmeneti figura és városi hagyományőrző sámán, aki a gyorséttermekből kiselejtezett fogpiszkálókból is tud várat építeni.

Kövess minket: