Intelligens testvurstli a lázálmainkból, avagy amikor a hasfelmetszõnek rossz napja van. Mesteri mûpéniszek, elõretolt vaginák, csonkolt végzõdések, szétpattanó izmok, kicsavart mozdulatok, óriásra nõtt vágyak, düh, éhség, és végül a büntetés képében érkezõ tisztaság, a természet õsi törvényeit felborító moralitás, avagy a nemnélküliség. Az osztrák vérmûvész, Nitsch fanatikus akcionizmusát idézte Gergye Krisztián estje, amelynek során egy 2005-ben bemutatott darabját újította fel, "bontotta ki". Az elmúlt két évben alkalmazott koreográfusként, sõt rendezõként (Bárka) és mûvészeti irányadóként (Közép-Európa Táncszínház) magát egyaránt észrevétetõ koreográfus általam legjobban kedvelt "barbár" korszakát idézte fel a komplex produkció. Lehetett fürdõzni az animális, egyszersmind nem is földi eredetû lények eleven világában, és elgondolkodni arról, hogy honnan ember és meddig állat az "én". Testkiállítás ez Schnittke komor, megindító zenéje kíséretében, ahol legalább három teret járhatunk be egyszerre - nem is kell mondanom, miféle riasztó belsõ termeket. A színpad két oldalán árnyjáték zajlik, kihasználva a méretekkel való manipuláció lehetõségeit, míg a háttérben és a színpad közepén a szatír karaktere sejlik fel kajánul és tragikusan. Ágens közbeénekel, tudathasít és kísért. Csakis Béres Móni jelmeztervezõ lólábai lógnak ki, ezúttal is sokkolóan szép, neogót jelmezein gellert kap (az eleve magasra lõtt) elõadás. Gresó Nikoletta, Virág Melinda, valamint Gergye Krisztián táncharmóniájára épül az egész, miközben a mitológiai figurára jellemzõen egyáltalán nem könnyedek a mozdulataik. Az eredeti verzióhoz képest a pokoli fülledtség helyére beférkõzött az emelkedett bizarrság. Tárnok Mariann (testképe mit sem változott) robusztussága ezúttal sem feledhetõ. És belépett egy új elem a gergyei világba: az önirónia és a nevetés. Így igazán nem nehéz legyõzni a biológia törvényeit.
MU Színház, szeptember 27.
**** és fél
