Átlagos család a hetvenes évek elején: a hétéves Josse, két bátyja, öreg kutyájuk és szüleik. Házuk egy északnémet kisváros ifjúsági pszichiátriáján, a park közepén áll, a papa az intézet igazgatója.
Az újságírós filmek az idők kezdete óta egyirányú utcába viszik a nézőiket; a sajtó gyakorlatilag csak heroizálva jelenik meg a vásznon – különösen a megtörtént események alapján készített művekben.
Kék gallérosként sűrű igazán az élet, különösen, ha beszorítjuk egy kisgépszerelő-műhely vasszekrényei közé, ahonnan legfeljebb a kocsmába mozdulunk ki, ugyancsak négy szomorú szürke fal közé.
Medellín utcái zsúfoltak, hangulatos lepukkantság mindenfelé, az épp csak pelyhedző állú kölyökfalka tagsága machetét forgat haszonnal (vagy anélkül) a túlélés reményében.
Az idén kicsit megbicsaklott Bruce Springsteen és az E Street Band nagyszabású világ körüli turnéja; pont a hozzánk legközelebb eső szakasz esett ki, elmaradt másik három mellett a prágai koncert is. 2025 júniusában térnek majd vissza, hogy pótolják a koncerteket.
Angol sorozatban Idris Elba vitézkedett tán utoljára a légtérben, s jövőre is ő fog, most viszont Richard Armitage-dzsel kell beérnünk.
Megjelenésünk másnapján kezdődik az olimpia Párizsban, s ezt a művelt világ – soroljuk nyugodtan ide a Disney vállalatot is – még mindig hajlamos megünnepelni.
Az utóbbi időkben mintha megsokasodtak volna a gyereküket kétségbeesetten kereső apák a streaming szolgáltatóknál, de lehet, hogy csak Benedict Cumberbatch Ericje miatt tűnik így.
