A táj kétségkívül főszereplő, ahogy a jelzett évszak is: szépen és sokat vannak fényképezve, még az ember főszereplő, Emma Thompson is elég jól áll nekik. A művésznő gyászoló asszonyt ad, aki boldogult férje hamvait adná át a tónak, ha hagynák neki. Dehogy keresi ő a bajt, csak túl lenne az egészen, s élné tovább az özvegy lékhalászok szikár, mondhatni aszketikus, de nemes életét, csakhogy a baj ott ólálkodik minden jégcsap mögött. Először a művésznő toppan be hozzá, ti. a bajhoz, aztán a baj rohan felé a parti fák közül teljes erőből. Nincs mit tenni, kézbe kell venni a dolgokat.
S ha egyszer az özvegy halász odacsap, akkor oda van csapva: ha mindezt bármelyik akcióhőssel látnánk, nyilván panaszkodnánk, hogy már megint. De így… így sem más nagyon a helyzet; mégis a táj szép, Emma Thompsont pedig a telefonkönyv felolvasása közben is jó nézni. A fordulatok sűrűek és ismerősek, annyi csak az eltávolodás a régi idők mozijától, hogy itt mindenki piszok szerencsétlen. Konkrétan egy öngyilkosjelöltet kell megmenteni két haldoklótól. S hát a megmentő sincs túl jó bőrben. De ha mindez nem lenne elég, folyton csak csépelik egymást a hóban-fagyban. Hamar kerül szigetelőszalag, suszterkalapács, jó erős zsineg is. Hogy ki nyeri el a végén méltó jutalmát, büntetését, az megmondhatatlan. A tél nem egy évszak, hanem egy szimbólum. Mindig is az volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
