- ts -

Esi Edu­gyan kanadai írónő gondolt pár éve egy nem túl merészet: milyen lenne Jules Verne-t randiztatni Mark Twainnel egy érzékenyítési kurzus klubdélutánján.

A magyar cím természetfilmre utal, de csak kicsit megtévesztő.

Nicolas Cage immár negyedszázada tapossa pályájának azt a peridusát, amelyet Korda György az első Sziget-fellépése óta.

Biztosan igaza van annak, aki Ben Affleck karrierjének aktuális állásával igyekszik magyarázni, hogy miért volt szükséges egy kilenc évvel ezelőtt közepesen sikeres, ám helyenként tagadhatatlanul leleményes, és teljes egészében pofozkodós-lövöldözős filmet folytatni.

Galíciában járunk, falun, bár szép nagy gimnáziuma van, s elég vacak az idő.

A tájjellegű tévésorozat jó móka mindenkinek, pláne a készítőjének.

Ezzel a sorozattal az a baj leginkább, hogy egyszer már láttuk, s akkor egész jó volt.

A Maurizio De Giovanni regénysorozatából készült hatrészes tévé­adaptáció nehéz dolgokat csomagol selyempapírba, de a kibontással nem sokat vesződik.

Attól azért eléggé lehetett félni, amikor Koltai Róbert Michael Madsennel és Vinnie Jonesszal forgatott.

A dán tévékrimiknek nyilván erősségük a bűntörténet hátteréből előhívható társadalomrajz.

A lövöldözős filmekben – úgy értem, amelyekben csak lövöldöznek – nyilván nem a történet, hanem a koreográfia, utána meg a díszlet számít, olykor a jelmez.

A jó színészek, a sokaknak méltán kedves sztárok valamennyire el szoktak vinni egy filmet, még akkor is, ha sántikál a forgatókönyv, s annyi csak a rendezői instrukció, hogy csináld, amit szoktál. Jelen esetben tiszta sor, különleges műalkotással van dolgunk.