- ts -

Michael Winner 1974-es filmje, a Bosszúvágy amilyen sikeres volt, annyira problematikus is.

Legalább a Drót óta tudhatjuk, hogy sarki drogárusokat, kisebb metlaborokat kirabolni lehet főállásban, afféle mesterségként.

Amikor Michael Fassbender figyel, akkor néz. Amikor nagyon figyel, akkor nagyon néz – ebben a filmben pedig végig nagyon kell figyelnie.

A lockerbie-i katasztrófát a 9/11 előtti világ egyik legszörnyűbb terrormerényleteként őrzi a kollektív emlékezet.

Finnország szép ország, csak kicsit sok benne a hó, igaz, ettől még szebb, és jobban is mutat a képernyőn – helyben persze elég hideg lehet, a filmen is látszik olykor a lehelet.

Egy világvégi gyorsbüfében, ahová a madár sem jár és a vendégek is elkerülik, alighanem csak seggfejek, lúzerek dolgozhatnak, s persze a megváltó – ez egyfelől durva és hamis általánosítás, másfelől elfogadható alapja egy ámokfutós indie filmnek.

Bár Viktória királynő 1901 januárjában eltávozott az élők sorából, a viktoriánus London díszletei, jelmezei ottmaradtak a stúdióban, figurái pedig a statisztaszervezők katalógusaiban.

Gunnar Sønsteby a II. világháború idején a norvég ellenállás hőse volt.

Folytatni, újra csinálni, bárhogy hozzányúlni a Piedone-történetekhez, távolról (azaz innen nézve) sem szentségtörés, álljon bármekkora szobra is Bud Spencernek Magyarországon.

Az ún. skandináv krimi legnagyobb találmánya nem is az, hogy Ingmar Bergman filmjeinek első olvasatát betolta a hardboiled krimik világába, hanem az, hogy van.

Mondjuk, olajügynök speciel egy sincs a Taylor Sheridan nevezetű gyárüzem aktuális műalkotásában, de ne legyünk túl szigorúak, a Főágazatvezető cím tényleg hülyén hangzana.

Celerino figlio di puttana – énekli, vagy inkább csak úgy üvölti bele a száguldásba motorkerékpárjáról Pierfrancesco Favino (a modern kori olasz bűnfilmek címeralakja) Stefano Sollima 2012-es filmjének, az A.C.A.B. – Minden zsaru rohadéknak a bevezető kockáin.