- ts -

Az elveszett lányok állomása konkrétan a perpignani vasútállomás, mely Salvador Dalí szerint a világ közepe, vagy valami ilyesmi.

Valahol Delaware megyében járunk, mondjuk, Philadelphia Zsámbéki-medencéjében, szép a táj.

Az ezredforduló környékén járunk Baszkföldön, a spanyol–francia határ mindkét oldalán, és üldözzük az ETA (Euskadi ta Askatasuna, Baszkföld és Szabadság) terrorszervezetet.

A skandináv krimi áruvédjegyével felcímkézett művek általában kortárs közegben játszódnak.

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

John Malkovich a main­streamtől jócskán elütő kortárs művészetek és a fiatal művészek közismert támogatója (legyen bár színpad, film, bármi).

A díszletek állnak, a szépiaszűrőket sem csomagolták el, a Peaky Blinders (Birmingham bandája) alkotóinak még nem akarózik száz évad után sem hazamenni – a dicsőségről már lekéstek, a gyalázat még ráér.

A múlt század hatvanas éveire annyira legalábbis rendeződni látszottak a dolgok Amerikában, hogy filmkészítők szórakoztatási csoportja a homlokára csaphasson.

Az eddig tévésorozatokat és rövidfilmeket rendező Victoria Musiedlak szép és csendes filmje az odavetettségről szól.

Vagy Vadászok a közelben – mindkét cím szerepel a platformon, de ennek nincs jelentősége.

Motoros bandás sorozat, s nem amerikai, hanem holland.

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.