Jó lenne egy mozifilm is, de addig valamivel agyon kéne ütni az időt, lehetőleg minél kevesebb fáradsággal. Üssünk csak össze valamit. S lőn A Guinness család nyolc részben, végtére is a jó sört mindenki szereti.
A sör titka a recept, ez köztudott, így sokakban felmerülhet, hogy a forgatókönyveké is az (próbálták eddig már egy csomószor, még sör sem kellett hozzá, volt, amikor be is vált).
Amellyel pedig itt dolgoztak, az egy nagyon egyszerű recept. A díszlet, a jelmez és a világítás idézze a viktoriánus kort, meríts egy bögrényit az ipari forradalom utolsó rögein felvirágzó kapitalizmus átkaiból és áldásaiból (úgymint Az Onedin család), ki ne hagyd az upstairs/downstairs drámázást, s itt-ott szórd meg leheletnyi keresztapáskodással, szerepeljenek benne erős nők számosan, és a korszakban rosszabbul tűrt szexuális preferenciák (ám egy Netflix-sorozat sikamlósnak szánt jeleneteiben tökéletesen mindegy a szereplők nemi összetétele, a hervadás így is, úgy is garantált). Az is jó az ilyen receptekben, hogy nyugodtan kifelejthetünk belőle valamit, akkor sem lesz rosszabb az eredmény.
A Guinnes család ilyen: jól bejáratott hangulatfestés, bénán buherált sztori, természetesen igaz történet alapján, de szabadon, hisz mindenki ivott már Guinnesst, s ihat épp a sorozat alatt vagy utána is, így azt is tudhatjuk, hogy kik győznek a végén.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
