Visszhang: film

Monsieur Aznavour

  • - ts -
  • 2025. november 19.

Visszhang

Amikor nagypapa szolgálati útra ment, a fekete Volga megállott minden nagyközség minden kisvendéglőjénél, mindegyikben muzsikált valami banda, legtöbbször hosszú hajúak, beatzenét.

Erre van igény, vonta vállát az öreg, de nem nagyon bánta. Egyszer aztán szerfelett felvillanyozva (bár a nagymama ezt máshogy mondta) ért haza az öreg, és nagy hévvel mesélte a köré sereglő onokáknak, hogy valami Napsugár nevű bejzliben a Kalózkapitányt játszotta a zenekar, rendesen franciául, tette hozzá. Gitárral, dobbal – és várta a hatást. Az onokák néztek: faszt akar a tata? Nos, nyilvánvalóan a Robert Surcouf nevezetű hírhedett kalandor viselt dolgait tárgyaló 1966-os francia film főcímzenéjéről volt szó, mely filmet minálunk Kalóz­kapitány cím alatt mutattak be (s nemsokára követte a folytatása, A kalózkapitány újra tengerre száll). A zeneművet pedig egy Georges Garvarentz nevű örmény zeneszerző alkotta, aki történetesen Charles Aznavour sógora volt. Filmünk méltatlanul bánik vele. Jön az ifjú Aznavour kedves nővére elújságolni a tesónak, hogy férjhez megy. De hogy adod be ezt a szüleinknek? Örmény ő is, szeretni fogják. Aztán meg csak az van, hogy Charles menj holnap Georges-zsal gyakorolni, de akkor Aznavour már messzebbre tekint. A dolog végül abban teljesedett ki, hogy Azna­vour érett és szerfelett termékeny korszakát, a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveit Garvarentz-cel partnerségben hozta tető alá – milyen kár, hogy eddig nem ér el a film, mert abba kell hagyni.

Amúgy meg hurrá, még mindig kitartanak a tök egyforma zenészi életrajzi játékfilmek, épp Bruce Springsteen dobrokol a kapuk előtt, akinek pedig minden mozdulatát dokumentumfilmek őrzik.

Ezek a filmek mind azzal flexelnek, hogy a színész (adott esetben a kiváló Tahar Rahim) maga énekli, amit kell, bár nem hasonlít, de a maszkosok rásegítettek, s úgy hozza a célszemély mozdulatait, mintha ráöntötték volna (lásd még Rami Malek vagy éppenséggel Joaquin Phoenix) – pipa.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.