Nem vagyunk teljesen avatatlanok, a mű elején inzertek tájékoztattak arról, hogy a Franco-diktatúra 1975-ös bukása után a szervezet egyik fele letette a fegyvert, a kemény magot viszont nem hatotta meg a demokratikus átrendeződés, s ilyenformán a társadalmi támogatottságuk jelentős csökkenése, folytatták a harcot, s amennyire csak tellett, tovább radikalizálódtak.
A film ezután egy meglehetősen szokványos beépített rendőrös történetet mesél el az ezredforduló időszakában (plusz-mínusz pár évet átfogva). A hősnő szimpatikus, evidens szempontjai vannak, s természetesen sűrűn csapkodnak körülötte a villámok. San Sebastiánt és vidékét amúgy is veri mindig az eső, ezt tudjuk más sorozatokból is, de itt az isten is besegít a verésbe. Fakó színekben folyik a küzdelem, egy percig sem kétséges, hogy kivel vagyunk. Jól olvasható a terror gonoszsága és paranoiája, bár a motivációiról kevés szó esik. A sokat és ügyetlenül dohányzó színészek teszik a dolgukat, s a végére még az ilyenkor szükséges feszültség jó része is felgyülemlik. S ott jön egy geg, amelyet ugyan nehéz észrevenni, pedig a film legeleje óta ügyesen építgeti a forgatókönyv. Tényleg Alain Delon fogja megmenteni a hősnőt? Hisz’ őt annyi filmje végén ölték meg. Nos, ekkor egy kicsit még izgulhatunk is. Finom, szép kis film ez, de évekkel a 2011. őszi „végső és általános tűzszünet” előtt véget ér.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
