- ts -

Keresve sem találhatnánk alkalmasabb időpontot e könyv forga-tására, mint a mostanit. Aki látta szombat este az "el classicót" (a Real Madrid-Barcelona bajnoki meccset; adta a sport1), tudja, miről beszélünk.

Történetünk kellemesen egyszerű, s többfelől ismerős - szabad neki, maga is irodalmi adaptáció. Egy partra vetett hajótöröttről szól, még ha nem is ő a főszereplője.

Ezzel nyitották az idei Berlinalét, és még Arany Medvére is jelölték - eh bien, nekik se könnyű, akárkik legyenek is.

Ha a fóka, kutya, gyerek szent-háromságát tipikus hollywoodi vircsaftnak tartjuk, rendezőnk helyét könnyű belőni.

Két szálon indulunk, az egyik ígéretesebb, mint a másik - valamivel.

A rövidfilm egy eposzi jelzős szerkezettel intézendő el általában: mostoha műfaj.

Ki a fene az a D. B. Cooper? Valljuk be őszintén, ritkán tesszük fel ezt a kérdést - még magunknak is.

Nem kell különösebben sok energiát ölni a keresgélésbe, ha a filmkészítők bűvészboltjában a droggal küzdő ember nyavalyái és a gyermekét innen-onnan visszaszerezni akaró anya nehézségei után kutatunk.

De jó újra látni a vásznon Mickey Rourke-öt! Tök úgy néz ki, mint a Szépség és a szörnyeteg című Disney stúdiós rajzfilmben a melyik is?

A mérsékelten informatív gyűjtőcím a legemlékezetesebb magyarországi sikerre, a Bolondos újoncokra utal, bár ami az emlékezetest illeti, vannak kétségeink, s nem is az azóta eltelt emberöltő jótékony homálya miatt.

Szokvány melodrámát készíteni nyilván valami lenézett foglalatosság, illik az olyat megbolondítani kicsit. Mostanában mindent illik megbolondítani egy kicsit, mintha alapjáraton nem lenne elég hülye a világ.

Ha bizonyos alkotói mozdíthatatlansággal hoz össze a sors, önvédelmi szempontból jobb a lehetséges befogadói attitűdöket cifrázni. Minél régebbi egy nóta, annál inkább. Minél távolabbi, annál inkább. Vagy a fene tudja...