film - A kuszkusz titka

  • - ts -
  • 2009. február 12.

Zene

Mit kapunk, ha Aki Kaurismaki Gomolygó felhőzet című filmmunkáját úgy, ahogy van, beledobjuk egy fazékba, s felhelyezzük az üzemi hőmérsékleten duruzsoló sparherdra? Semmit, lassan forrni kezd (víz van benne). S ha a forrásban lévő felhőzetre ráborítunk tetszőleges című Eric Rohmer-filmeket? Semmi, egy ideig alábbhagy a forrás, aztán újrakezdi.
Mit kapunk, ha Aki Kaurismaki Gomolygó felhõzet címû filmmunkáját úgy, ahogy van, beledobjuk egy fazékba, s felhelyezzük az üzemi hõmérsékleten duruzsoló sparherdra? Semmit, lassan forrni kezd (víz van benne). S ha a forrásban lévõ felhõzetre ráborítunk tetszõleges címû Eric Rohmer-filmeket? Semmi, egy ideig alábbhagy a forrás, aztán újrakezdi. No, ekkor kell még hozzáadni a 21. század követelményeit (por alakban kaphatók minden szupermarketban), úgymint a velünk élõ egzotikumot és 400 ek. empátiát (nem keverendõ össze az endíviával). Aztán csak forraljuk tovább, tovább.

S ehetõ lesz. Efeletti nagy örömünkben neki is esünk nagykanállal, aztán csak nem fogy, csak nem fogy, csak nincs vége, csak nincs vége. Aztán már csak nyelünk, nyelünk.

Szûk helyeken járunk, és rengeteg ember van körülöttünk. Kedvesek és alávalók, hevesek és feltétlenül jobb sorsra érdemesek; különösen Szlimán, aki harmincöt éve húzza az igát, mint afféle karbantartó a kikötõben, s most épp kitelt az ideje. Megvalósítaná az álmát, s roncs hajóját felújítva kuszkusz-csárdát nyitna rajta, mert volt felesége abban verhetetlen.

S szûk tereink tömegében ügyesen elmanõverez a kamera, olykor dokumentarista, olykor amatörista ízeket nyomva a fazékba. Szlimán dús családja, s projektumának érdekeltségi köre (plusz az engedélyezési hatóság) összejön végül egy csak alig (inkább se) tágasabb mezõbe, hogy bekóstolják a majdani kuszkuszt. A dolgok menete szerint lehetne az egésznek jó vége, ám a filmjeit rendre 80 perc körül befejezõ Kaurismaki félidõben sajnos hazament.

Forgalmazza a Best Hollywood

***

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.