Film - Mint aki ott se volt - Uli Edel: A Baader Meinhof csoport

  • - ts -
  • 2009. március 12.

Zene

Ha a rokonszakmákat bemutató filmművészeti törekvések piramidális halmazában egy kicsit elturkálunk, még véletlenül is a kezünkbe akadhat a Butch Cassidy és a Sundance kölyök életét és munkásságát tárgyazó kompozíció. Miért az, miért az? Tán Baaderéktól oly idegen volt a bankrablás? Szóval George Roy Hill a szemtanú hitelességével távolról sem vádolható 1969-es (Andreas és Gudrun épp a szárnyaikat bontogatják) filmművének perdöntőn vissza-visszatérő kérdése, hogy: "Kik ezek, és mit akarnak?" Mondhatnánk, hogy ez ott az üldözőkre vonatkozik, nem pedig az üldözöttekre - de ez mindegy; most például sokkal beljebb lennénk, ha megtudnánk valamit mondjuk a korabeli NSZK-ról. A fene tudja, hogy mitől nőtt a Bundesliga-frizura. Odáig már nem is ragadtatnánk magunkat, hogy mi lenne, ha kiderülne valami a végül egészen a golyóig elmenő fiatalok mozgatórugóiról. Nekem ne tessék avval jönni, hogy nácik voltak a szüleik, illetve rosszallották a vietnami háborút - mert ahhoz nem kell rögtön filmművészt kihívni, megtette már a magáét a híradós kolléga és a Spektrum tévé vagy a Rubicon magazin, satöbbi. - ts -

Ha a rokonszakmákat bemutató filmművészeti törekvések piramidális halmazában egy kicsit elturkálunk, még véletlenül is a kezünkbe akadhat a Butch Cassidy és a Sundance kölyök életét és munkásságát tárgyazó kompozíció. Miért az, miért az? Tán Baaderéktól oly idegen volt a bankrablás? Szóval George Roy Hill a szemtanú hitelességével távolról sem vádolható 1969-es (Andreas és Gudrun épp a szárnyaikat bontogatják) filmművének perdöntőn vissza-visszatérő kérdése, hogy: "Kik ezek, és mit akarnak?" Mondhatnánk, hogy ez ott az üldözőkre vonatkozik, nem pedig az üldözöttekre - de ez mindegy; most például sokkal beljebb lennénk, ha megtudnánk valamit mondjuk a korabeli NSZK-ról. A fene tudja, hogy mitől nőtt a Bundesliga-frizura. Odáig már nem is ragadtatnánk magunkat, hogy mi lenne, ha kiderülne valami a végül egészen a golyóig elmenő fiatalok mozgatórugóiról. Nekem ne tessék avval jönni, hogy nácik voltak a szüleik, illetve rosszallották a vietnami háborút - mert ahhoz nem kell rögtön filmművészt kihívni, megtette már a magáét a híradós kolléga és a Spektrum tévé vagy a Rubicon magazin, satöbbi.

És az sem közlés, hogy Gudrun (Ensslin) apukája papi felszerelésében inti helyes útra a gyermekét, míg Ulrike Meinhof egy akkora kastélyból szökik forradalmazni, hogyha az véletlenül a fejedre esne, megkukulnál - ah, dacolnak a fiatalok (fölrobbantván néhány áruházat). Ez kábé annyi informatív erővel bír, mint az összes szereplő állandó dohányoztatása, amit nyilván filmes eszközként hozott magával egyenest Hollywoodból a majsztró. De mér' is kérnénk számon az információt, végre is műalkotással van dolgunk. Leginkább azért, mert A Baader Meinhof csoport c. film a gondolkozáshoz hozzá sem fog, gondolatot egy darabot nem találunk benne - ja, azt a nézőkre bízza (hacsak nem, mert demokratikus). Döntse el ki-ki, hogy akkor most milyen fiúk is voltak a német terroristák. Ma. Kérem, ma már ehhez nem kell a néző, ez ma már el van döntve!

Tisztázzunk valamit, e kétségkívül mérsékelten nagy látószögű bűnözők (egy moziban akár: héroszok) a hatvanas évektől voltaképpen az újraegyesítésen túl is húzódó sagája jelen szolidan dicsőséges emberi történetkészletünk egyik különösen cifra darabja. S épp az e műben feltálalt első dekád a legtalányosabb belőle. Leginkább azért, mert akármilyen sutyerákok és bűnösök (és csúnyák és lúzerek is) voltak, azért mégiscsak Baaderék az utolsó olyan trupp (Európában feltétlenül, de szerintem a kerek világon is), akik úgy vágtak neki az egésznek, hogy működésük igenis megváltoztatja majd a világot (mielőtt kimondaná valaki, hogy "és a rendszerváltók?", megkérném, számoljon tízig és vegyen mély levegőket). Ez a tempó velük és épp a rendszerváltozással (újraegyesítéssel) teljesen kiment a divatból. Arra például okkal lettünk volna kíváncsiak, hogy most akkor ennek örülni kell-e nekünk, vagy sem. S egy valamirevaló filmemacher, aki nem ennyire biztonsági játékra (Oscar-jelölésre, öreganyám térde kalácsára) törekszik, az például az erről (vagy bármiről) vallott magáét úgy belepakolja mondjuk Baader egy szeme villanásába, hogy belesápadunk. Uli Edel - mondtuk - a gondolkodásra sem veszi a fáradságot, ellenben nyilván fene híven rekonstruálja, s drámai (a végtelenségig közhelyes) nézetekből megmutatja, hogy s mint lőtték meg szegény Rudi DutschkétÉ

Itt állunk úgyhagyottan; voltak néhányan, akik addig fújták fel magukat mérhetetlen szerencsétlenségükben, hogy egyéb kigázolást nem látván (vagy felőlem akár csak lődühből) nekimentek Európa már akkor is egyik legerősebb államának. Ha az ő történetüket nem filmsztárok - fogódzó híján rutinból, "a meghasonló pszichopaták előbb egymásnak, majd önmaguknak esnek" zsánerben megtanult - ágálása hozza tudomásunkra, talán nem az utókor kényelmes ítéletei közül kell a moziból hazafelé kiválasztani az épp nekünk tetszőt, hanem esetleg közelebb lennénk valamivel, egy filmnyivel ahhoz, hogy gondoljunk mi is egy sajátot ezekről a különös fiatal férfiakról és nőkről.

De erre semmi esély, A Baader Meinhof csoport szimpla történelmi kifestő, a nem is túl formagazdag fajtából. Ráadásul hosszú és egysíkúan unalmas; gyenge film. Egy nagy sztori elherdálása.

Az SPI bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.