- ts -

"Sarki válogatás" címen Grönlandról, az Arktiszról, geopolitikáról és még sok másról is szólnak a Verzió dokumentumfilmjei.

Nagy korszakát éli Alfonso Cuarón, már ott tartunk, hogy a Gravitáció a 21. század Űrodisszeája, s most itt ez a csúcskategóriás sorozat is a NBC-től, mi jöhet még?

Ők azok, akik először szállnak ki a kártyapartiból, de csak a széküket adják át valami nagy reményekkel és még nagyobb pénztárcával érkező kellemetlen idegennek, maguk ott maradnak az asztal mellett, látszólag a játékot figyelve, alkalmasint állandó készültségben, hogy valamelyik küzdő frissítőt hozasson velük, vagy elhajtsa őket beváltani némi zsetont - őslakosnak lenni minden mai tudásunk szerint: elveszett állapot.

A döntő tizenegyes következik a Linköping Arénában; ha Janni Arnth belövi, mindennek vége: bombameglepetés születik. És ilyet én még nem láttam ennyire kiélezett helyzetben: a dán nő arcán derűs, laza mosollyal lép a büntetőponthoz. A bűbájos gyilkos. A női labdarúgás még mindig ott tart, ahol két éve a szupersikeres világbajnokságon elköszöntünk tőle: a legitimációjáért küzd. S még mindig nyerésre áll.

Bár sokáig úgy tudtuk, megfeledkezett róla, de lám, Doktor T. J. Eckleburg végre lecserélte szemüvegét; nem sokat szórakozott, mindjárt 3D-sre. Ideig-óráig tán beljebb is vagyunk vele, került valami, ami elvonja a figyelmet arról, ami különben az orrunk előtt folyik, a semmi dáridójáról. Ha tetszik, tehát védőszemüveg, olyan, mint a hegesztőké, óv a vakítástól. A Rómeó és Júlia, illetve Moulin Rouge után pedig tudhatjuk, Luhrmann nem fogja vissza magát, ha vakításról, megengedőbben kápráztatásról van szó. Illő büdzsé híján nyilván bele sem kapott volna.

Felettébb emberszabású robotok Svédországban: ironikus látásmód, lendületes történet, sosem látott tűprofi színészek, gépszex és egyéb természetű izgalmak az utóbbi időszak legkiemelkedőbb tévésorozatában!

Az olasz mester közel tíz év után forgatott ismét filmet. Kritikánkból kiderül, miért szomorú az Én és te, és miért jó nézni mégis, arról pedig, hogy miért hallható a filmben egy David Bowie-dal olasz verziója, interjúrészletünkben maga a rendező vall.

Örülni mentünk és előítéletesen; történjék bármi odafenn s idelenn, fanyalogni nem fogunk: ha a járdáról nézve szeretjük a várost, menni fog fölülről is – s nem is csalódtunk.

Hát, ez a "rázós környék" is van olyan, mint amikor a Boyz n the Hood "fekete vidék" lett. Meg a film is van olyan, leszámítva azt a kicsinységet, hogy időközben lepergett huszonkét esztendőnk. A helyzet sem változott semmit: szar a szar a lepuban.

Egy valamiben pártállásra tekintet nélkül is egyetérthetünk: egy jó kis vikinges filmre régóta szüksége lenne a kiművelt emberfők világának.

Schwarzenegger visszatér. „Öreg és ronda, de azt nyújtja, amivel mindig felizgatott.”