Egy darabig gyönyörködik a színes szalagban, amellyel átkötötte, aztán hagyja az egészet, rábízza másra, bontsa ki, ha tudja.
Nápolyban van minden, anyai hűtlenség, gyász egy idegenért, kettőért, örök harag, megbocsátás, szétszakítottság, egymásrautaltság és még egy rakás szerencsétlenség. Ám mindezek egymásból következnek, nyílegyenesen: hűtlenségből a hűség, haragból az engesztelés, elsodratásból a visszatalálás – sohasem fordítva. Drámából a krimi.
A drámát az alkotók a címszerepet adó Teresa Saponangelo kezébe nyomják, tessék, kezdj vele valamit, nekünk figyelnünk kell a krimire. A színésznő bírja tovább, egészen a végéig jelen van, egy-egy pillantásában, egy-egy nehezen kibukó mosolyában hihető és felkavaró érzelmek jelennek meg, de az alkotók hamar kidőlnek. Erősen kezdenek, a tékozló anya nem hiszi, hogy elhagyott és csak a boncasztalon viszontlátott gyermekét baleset érte, s nyomozni kezd, amit megkönnyít szakmai múltja, de mégis elcsodálkozunk, amikor az első rész végén már ítéletet is hirdet, s végre is hajtja, pláne, hogy mindez csak a startpozíció, s nem egy másik, de ugyanez a történet folytatódik tovább, hogy röpke szárnyalás után belevesszen a poliziotteschi filmek legklisésebb zárlatába, amelyben ismét fény derül a maffia és a populista politikai elit bagzására. De Giovanni regényei nem olvashatók magyarul, ami eleve helytelen, de nem is a világ vége.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
