Ritkán ússzák meg ép bőrrel, de ha kihúzzák az utolsó részekig, jó esélyük van rá. A maradandó lelki sérülés, ha nem rágják túlságosan a néző szájába, happy endnek számít. Különösen igaz mindez a gyerekrablásos sorozatokra, ha a második-harmadik részben nem rendezik ki az aprónépet, jó esély van a boldog fináléra, történjék addig és utána bármi is (jelen műtárgyunk címe is mutatja, hogy ebben a szakágban versenyez, öt részben). Persze a gyerekélet akkor sem fenékig tejfel az efféle (brit, skandináv bűnügyi) művekben, ha történetesen csupa felnőtt szereplő szenved – döntő többségüknek nehéz gyerekkora volt. Rémes szülei. S a traumákról tudható, hogy apáról fiúra, anyáról leányra, generációról generációra szállnak.
Az elrabolt lány a streamingvilág kaukázusi krétaköre, kisebb-nagyobb engedményekkel a feltételezett fogyasztói igényeknek. Két híres és érdemdús színésznő anyaszerepben vívja csatáját, finoman szólva is nyílt lapokkal. Holliday Grainger (Robin a C. B. Strike-ból) a rossz, Denise Gough (Dedra az Andorból – interjú vele az online felületünkön) a jó, ami ugyebár a művészi alkatokkal némileg ellentétes választás, de láttunk már ilyet, és semmi sem egyszerű a mai világban.
Az elrabolt lány egy gyerekrablási histórián keresztül próbál valamit mesélni a feledés jótékony homályáról, a szelektív memóriáról, a múlt bűneiről és a jelen szenvedéseiről. Forma és tartalom kerekre csiszolva, a tét látszólag nagy. Valójában plusz egy sorozat a sok ilyen közt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
