Visszhang: film

Ólomkatona

  • - ts -
  • 2025. május 14.

Visszhang

A jó színészek, a sokaknak méltán kedves sztárok valamennyire el szoktak vinni egy filmet, még akkor is, ha sántikál a forgatókönyv, s annyi csak a rendezői instrukció, hogy csináld, amit szoktál. Jelen esetben tiszta sor, különleges műalkotással van dolgunk.

A szereposztás kis jóindulattal parádésnak nevezhető. A PTSD-ben szenvedő katonák erősen szekta jellegű maszek rehabilitációs telephelyének karizmatikus vezére például a szinte mindig kiváló Jamie Foxx, aki most is bőszen forgatja a szemét (hisz’ így szokták a karizmatikus vezetők). Robert De Niro remekül játssza el, hogy ez is egy olyan film, amelyben játszik Robert De Niro. S még John Leguizamo is emlékeztet nyomokban valamikori önmagára, bár a rettenthetetlen harcos szerepét reá osztani, nos, nyilván igényelt némi gondolkodást. A renegát veterán szerepében Scott Eastwood éppen fénykorát éli. Rita Ora neve is ismerős lehet, bár leghosszabban a vége főcímen látjuk.

Arról van szó, hogy a rehabilitációs szekta túlságosan kinőtte magát, s veszélyt jelent immár a társadalomra, de jó lenne megúszni egy újabb Wacót. A megoldáshoz a renegát veteránon keresztül vezet az út, akinek szerelme, gyermekének édesanyja még mindig a rehabszekta foglya, bár ő (a veterán) egy ideig halottnak is hiszi.

Akciófilmet sötétben csinálni a legkönnyebb, s valszeg a legolcsóbb is. Izzadt arcok osonnak fegyverrel a kézben az alagútban, s ha szerencsénk van, azt is láthatjuk, hogy mutogatnak; ketten előre, hárman jobbra, a többiek utánam, s akkor úgyis felrobban valami. Az Ólomkatona egy kínos fércmű.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.