Megjelenik a homályban a társadalom, s irányt mutat a szereplőknek, befolyásolja kapcsolataikat, meghatározza a köztük kialakuló dinamikát. Fellépnek a képviselői és elbuknak mindazok, akik mindenáron az ellenkező irányba mennének a mozgólépcsőn. Mindez még a titok megfejtésében is sokszor segíti a nézőt; hamarabb megtalálod a gyilkost, ha tudod, hogy ki honnan jött és hová tart. Valszeg.
De akkor már bajban vagy, ha valaki mindezt szándékosan a visszájára forgatja, s kanyarít valamiféle társadalomrajzot, amelynek a hátterébe odarajzol egy eltűnő embert, esetleg egy gyilkosságot. S azzal folytatja a bűvészmutatványát, hogy úgy csinál, mintha a háttérben lezajlott bűneset körül forgatná a világot, de közben feszt kacsingat, hogy nem is erről van szó, s a világot csakis az osztályharc mozgatja.
A legfelső középosztály (még éppen dolgoznak fényes üvegpalotákban) életterében járunk, gondosan nyírt gyepüket a fjord nyaldossa, s roppant barátságosak, olykor egy asztalnál is esznek a filippínó bébiszittereikkel, akik persze házvezetőnők is egyben. Gyermekeik és ifjabb alkalmazottaik egy része azt mondja, ez modern rabszolgatartás, a másik részük meg azt, hogy azért kapják a fizetésüket, hogy mindent megtegyenek értünk, s ezt szó szerint is értik.
Csoda-e, hogy eltűnik az egyik bébiszitter, s csoda-e, hogy az ugyancsak színes rendőr feszt falakba ütközik. Az Otthonunk társadalomképe annyira leegyszerűsített, hogy a bűntényét is kiszámíthatóvá teszi.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
