Az uniós ügyekben jól értesült Politico.eu diplomáciai forrásokra és egy november 4-i keltezésű dokumentumra hivatkozva hétfő esti cikkében arról ír, hogy Magyarország „átfogó igazságügyi reformokat” ígér annak érdekében, hogy hozzájuthasson ahhoz a 7,2 milliárd eurónyi uniós támogatáshoz, amelyet az EU a járvány miatt létrehozott Helyreállítási alapból egyelőre visszatart.
Jó pár nappal ezelőtt, de már az Olaf Scholz német kancellárnál tett látogatása után monumentális interjút adott Orbán Viktor a Budapester Zeitung nevű magyarországi német nyelvű kétheti lapnak. De olyat, amilyet azelőtt, az ún. enyhülés kezdete vagy mondjuk Willy Brandt óta sose, egy magyar kormányfő se.
Van az úgy, hogy az ember házhoz megy a pofonért – figyelmetlenségből, ostobaságból, a körülmények szerencsétlen összjátéka következtében belesétál egy helyzetbe, amelyből csak rosszul jöhet ki. De mindez még menthető, megmagyarázható valahogy. Sokkal cifrább az az eset, amikor az ember egyenest befizet a pofonra, s menten a legnagyobbat kéri, mert futja rá.
Mikor kezdődött az 1990 utáni magyarországi demokrácia romlása? Amikor 2010-ben alkotmányozó többséget szerezve Orbán fokozatosan felszámolta vagy kiüresítette a köztársasági berendezkedés garanciáit és intézményeit? A választásokról rendelkező szabályok átírásakor, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a többpárti versengésen alapuló parlamentáris váltógazdálkodást? Vagy a rezsim alaptörvényének negyedik módosításakor, amikor az országgyűlési többség lényegében fölszámolta a hatalommegosztást?
A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvényt azzal a céllal alkották meg, hogy „meghatározza az állam által biztosított szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit”.
Nyílt Facebook-posztban határolódott el hétfőn a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója, dr. Nyisztor az iskola egyik diákjától – „az intézmény nevében”.
A múlt heti diáktüntetéseknek volt egy furcsa és szomorú mellékszála, ami egy pillanatra élesen rávilágított a jelen magyar politikai rendszer működtetőinek lelkivilágára, s ezen keresztül a rendszer – oly szerfelett tisztátalan – természetére is.
„Fegyvert fogtak hát, mert úgy látták, hogy nem lesz más kiút. Tűzben, rongyokban, árván és boldogan. Annak az embernek az elszántságával, akit kiszorítottak a szakadék szélére, és tudja, hogy már nincs hová hátrálnia. Csak egyetlen út marad: harcolni a talpalatnyi földért, ami még az övé” – mondta 2019. október 23-án Orbán Viktor a Zeneakadémián.
„A rendőrminisztérium alá kényszerített közoktatás dolgozóinak módszeres megfélemlítése a tanév kezdete óta tart”, írtuk a múlt héten azokról a figyelmeztető levelekről, amelyeket a sztrájkoló, engedetlen pedagógusoknak küldtek ki a tankerületi vezetők, és amelyek a címzettek legnagyobb bűnének a tanulói tankötelezettség teljesítésének akadályozását nevezik.
Nagy napokat él át mostanság Magyarország miniszterelnöke, a minap Prága, tegnap Berlin várta ezt a kétségtelen világpolitikai főtényezőt. Holnap sajnos csak Szijjártó Péter mehet Moszkvába, hisz’ az talán még nekünk is kicsit snassz lenne, ha a főnök Berlinből rögtön Putyinhoz, pláne Lavrovhoz vagy valami osztályvezetőhöz talpalna.
„Ha reggel nem akar felkelni, mondd azt, hogy van friss Nemzeti Sport, egyből kinyitja a szemét. Elsőnek kell olvasnia, volt rá példa, hogy kivasaltam, hogy ropogós legyen” – nyilatkozta a Story magazinnak még 2014-ben Lévai Anikó, de ebből legfeljebb a kivasalásnak mint házastársi teendőnek volt hírértéke.
A hét elején az Országgyűlés elfogadta azokat a törvényjavaslatokat illetve -módosításokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kormány ki tudja énekelni az uniós források egyelőre felfüggesztett részét, 7,5 milliárd euró végösszegben, az Európai Bizottságtól és az Európai Tanácstól.
