A szerk.

A kotta átka

A szerk.

Megjelenésünk másnapján Csehország megteszi a második döntő lépést afelé, hogy remélhetőleg végképp megszabaduljon modern kori történetének egyik legsötétebb csirkefogójától, Andrej Babištól. Az első lépést 2021 őszén tették, amikor a végrehajtó hatalomból zavarták el nevezettet; most az elnöki palota környékéről fogják.

Ám, hogy ez az út távolról sem tükörsima és egyenes, azt legékesebben az elnökválasztás első fordulója óta eltelt kéthetes kampányidőszak bizonyítja. Csak emlékeztetőül: az első fordulót békanyálon, pár tizedszázalékkal nyerte Babišsal szemben Petr Pavel (35,40 vs. 34,99 százalék). Pusztán ebből még aligha vonhatnánk le messzemenő következtetéseket, s önmagában talán az sem szavatolná Pavel győzelmét, hogy a versenyből kihulló legerősebb vetélytársak, Danuše Nerudová (13,92 százalék) és Pavel Fischer (6,75) az eredmény megismerésének pillanatában már arra biztatták szavazóikat, hogy a második fordulóban őt támogassák. De Pavel az utolsó még publikálható közvélemény-kutatási adatok szerint durván 60 százalékon, míg Andrej Babiš csupán 40-en áll, s a fogadóirodák Pavel győzelmét 1,04-es szorzóval, Babišét pedig 9-szeressel adják. Ennek nem csak a választási matek az oka, hanem inkább az, ami az első forduló óta eltelt szűk másfél hétben történt – akkor, amikor a jelöltek úgymond kimentek a választók közé.

Ahogy az előzmények ígérték, Babiš kíméletlen kampányba kezdett. Már az első forduló másnapján országszerte felbukkantak nyilvánvalóan előre bekészített óriásplakátjai azzal az üzenettel, hogy ő diplomata és nem katona, nem viszi háborúba az országot. Ja, legyen béke – ismerős valahonnan? Aztán ez a tenor határozta meg a további lépéseit is, előbb a rá nézve megrendítő erejű tévévitáig, s azt követő magyarázkodási cunami során is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.