Első reakciónak, ha nagyvonalúak akarnánk lenni, a „félreértés” akár el is mehetne. A meglepetéstől Navracsics szóhoz sem tudott jutni. Csak ehhez: félreértés. De nincs okunk nagyvonalúnak lenni. A meglepetés ugyanis arról tanúskodik, hogy Navracsics Tibor azt hitte, az Európai Bizottság direkt, cinizmusából vagy lustaságából fakadón hagyja magát átrázni, esetleg annyira ostoba, hogy valóban el is hiszi, amit a magyar kormány a szemébe hazudik. Legyen Navracsics Tiborral nagyvonalú, akinek két anyja van.
Az Európai Bizottság nyilvánosan, hivatalos formában először szeptemberben jelezte, hogy ha Magyarország maradéktalanul hozzá akar jutni a neki szánt uniós forrásokhoz, akkor változtatnia kell az ún. közalapítványok működési módján is: át kell alakítania a közbeszerzési gyakorlatukat, és szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat kell hoznia a kuratóriumaik tekintetében (ez a közalapítványok irányító és a tulajdonosi jogokat gyakorló testülete). Jegyezzük meg azt is, hogy ez a dokumentum arról tanúskodik, a kormány és az EB között már korábban is folyt vita erről a kérdésről.
Itt tegyünk rövid kitérőt. Bár általánosságban „közalapítványokról” van szó, az elejétől fogva világos, hogy a vita tétje az egyetemeket tulajdonló, illetve irányító közalapítványok sorsa és működésük mikéntje. Az Orbán-kormány nagyjából 2020 elejétől mostanáig 21, korábban nagyobb részben vagy egészen állami tulajdonban álló egyetemet szervezett ki ezekbe a „közalapítványokba”. Mindaddig az egyetemeket az illetékes (kulturális, oktatási, mikor épp hogy hívták) minisztérium és – a saját maga választotta testületein keresztül – az egyetem közösen igazgatták, bonyolult, de alapvetően demokratikusnak mondható, és a felsőoktatás autonómiáját, a tudományos és kutatási szabadságot többé-kevésbé biztosító rendszerben. Az Orbán-rezsim egyik legmerészebb és leghátborzongatóbb húzása ezen intézmények privatizálása volt, a magyar felsőoktatás jelentős részének kiemelése a közösségi – nemzeti, állami, minisztériumi – fennhatóság alól. A vagyont és az irányítást ezekbe a közalapítványokba menekítették ki, melyek kuratóriumait kívülről érinthetetlenné tették (csak saját maguk dönthetnek a saját összetételükről), és az adott egyetem irányítása tekintetében teljhatalommal ruházták fel. A kuratóriumok nagy részének vezetését hivatalban lévő kormánypárti politikusokra bízták, s a maradék állományt is jobbára pártkáderekkel töltötték fel. Emellett természetesen a felsőoktatás állami finanszírozása megmaradt, ha – relatíve – csökkenő mértékben is. De az állam szerepe ebben, tudniillik a finanszírozásban, nagyjából ki is merül: jelenleg a 21 egyetem kívülről leválthatatlan Fidesz-káderek és állami hivatalnokok nagyrészt állami finanszírozással, ám állami kontroll nélkül működő magánvállalkozásaként írható le.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
