Berec az ügy tanújaként adott minden, de minden kérdésre ilyen vagy ehhez szerfelett hasonlatos válaszokat. Nem tudom, nem emlékszem, hol van az már… A legszebb talán ez: „Nem tudom, én csak vendég voltam, igazából már akkor sem értettem emlékeim szerint, hogy miért vagyok ott, talán a szakmai kérdésekre választ tudok adni (…), igazából nem emlékszem ezekre a megbeszélésekre.” De nyilván még hosszan lehetne mazsolázgatni a Telex.hu tudósításának vonatkozó részleteit.
Lám, itt áll a nagy idők tanúja, aki ott volt, amikor az ég zengett, míg közös kis HUF-jainkat igyekvő martalócok a saját zsebükbe térítették, csak hát ő éppen nem látott semmit, mert azzal volt elfoglalva, hogy kitalálja, hogy miért is van ott, ahol éppen van, s mire megtalálta a megoldást, hogy tudniillik a szakértelme miatt, addigra el is ment mellette az élet, mintha ő ott sem lett volna. Holott ott volt. A tárgyalt események öt-hat éve történtek, de Berecnek már csak az ökre szarváig messzi a messzi.
Lehet ezen akár röhögni is: honnan szalajtották ezt, te jószagú úristen. Egy személyben testesíti meg a száját, szemét, fülét befogó három majmot. Mondd csak, Berec, te fiú vagy, vagy leány? Nem tudom, tisztelt bíróság, nem emlékszem rá. Ott voltam, de annyi minden történt azóta. De lehet szörnyülködni is, fideszes omertát emlegetni. A bőrét féltő szerencsétlen kis gazfickóról beszélni, aki megúszni akarja ezt is, de annyira, hogy szemrebbenés nélkül képes érte hülyét csinálni magából és a bíróságból, Krisztusból meg bohócot. S lehet persze legyinteni, ilyenek ezek, de leváltani úgysem lehet őket, majd pont ezen a marhán fogom halálra idegeskedni magamat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
