Artner Szilvia Sisso

  • Artner Szilvia Sisso

Artner Szilvia Sisso cikkei

„Van, amit nem lehet feldolgozni”

  • Artner Szilvia Sisso
Szociális munkás a végzettsége, ugyanakkor jeltolmács, drámapedagógus, tanult újságírást, dolgozott modellként is. Végül színésznő lett, bár nincs róla diplomája. Filmszerepeiért nemzetközi díjakat nyert, jelenleg a Tudás 6alom nevű formáció tagja, és független produkciókban játszik. Monodrámát írt a saját életéről, amely a világ első roma drámakötetében jelent meg.

„Rebelliseknek tartották őket, drogos hippiknek”

  • Artner Szilvia Sisso
Feltehetően Milos Forman Hairjének Claude-ja miatt, de egész pályája során – a Hortobágy lebukó napjának fényében játszódó a Hosszú vágta főszerepétől A keresztapa III. epizódalakításig – mindig csak szeretni lehetett. Most az újvidéki Pozorište mladih (Ifjúsági Színház) Hair-premierje után beszélgettünk vele, ahol díszvendég volt.

A butoh és a lányka

  • Artner Szilvia Sisso
A Frenák Pál Társulat előadását a CAFe Budapest programján mutatták be a Müpában egy teljesen megújult társulattal, jórészt a Táncművészeti Egyetem modern szakos végzőseivel. Tánc az erőszakról, a zsinórpadlásról lelógatott, több méter hosszú bambuszrudak között, vészjósló világításban, kibírhatatlan hangorkán közepette.

„Kiugrom a bőrömből”

  • Artner Szilvia Sisso
Az izraeli Batsheva Dance Company két egykori tagjával és két hazai kollégájával közösen alapította a MA•ZE nevű tánccsapatot. A Szigeten a Kumzits című előadásukat láthatjuk.

„Nem provokálni akarok”

  • Artner Szilvia Sisso
A különleges, felfújható óriás bábjairól híres Nylon Group egyik alapítójával Whale me! című szóló performance-a kapcsán beszélgettünk színházról, coming outról, szégyenről és egy 6,5 méteres műbálnáról.

Kövess minket: