"Még vonalas telefonon hívtak, hogy menjek el a válogatásra" - Váczi Eszterrel beszélgettünk

  • Artner Szilvia Sisso
  • 2024. június 4.

Zene

A dzsesszénekes hosszú kihagyás után Quartet nevű formációjával lép színpadra csütörtökön a Pesti Színházban. A készülő koncert mellett a művészt másik "mániájáról" is kérdeztük.

rés a présen: Hogyan lettél dzsesszénekesnő?

Váczi Eszter: A hat évvel idősebb bátyám nagyban formálta az ízlésemet. De fogalmazhatnék úgy is, nem volt lehetőségem mást hallgatni, mint amit ő hazahozott. Ez pedig nem kifejezetten az akkori magyar mainstream volt. Könnyűzenéből kizárólag olyanokat hallgatott, mint a Kontroll Csoport, Bizottság, Európa Kiadó, Neurotic, ezek mellett pedig olyan brit indie- és popzenekarokat, mint a James, a Smiths, Talking Heads vagy a Hue and Cry. Ami az első inspirációt hozta nekem az énekléshez, az Sade Love Is Stronger Than Pride című albuma volt, amelyet kazettán hallgattam rongyosra. A zenei általánosban, ahová jártam, mindenki jól énekelt, nem éreztem magam kimagaslónak, így nem is nagyon érdekelt az éneklés. Már a gimnáziumi éveket tapostam, amikor a Marczibányi Téri Művelődési Központban zajló nagy dzsesszéletnek köszönhetően, amelynek szomszédságában felnőttem, folyamatosan hallottam a kiszűrődő koncertek, próbák hangjait. Így jöttem rá, hogy a dzsessz olyan harmóniák sora, amelyek sokkal bonyolultabbak a popzenénél, de mégis valami felemelő egyértelműség van az egészben.

rap: Hangszeren nem akartál játszani?

VE: A Kodály ének-zeneiben hét évig tanultam klasszikus zongorát. Jól ment. Anatómiailag még jobb adottságaim is voltak, mint például az énekléshez. Ugyanakkor a félévi és év végi koncertek és hangszeres vizsgák olyan szinten viseltek meg, annyira túlizgultam, hogy rendszeresen alulteljesítettem. Egyszerűen képtelen vagyok hangszerrel kiállni mások elé. Az a vicc, hogy az éneklés esetében is mindig erős lámpalázam volt, és sok időnek kellett eltelnie, hogy már csak egy egészséges drukk maradjon ebből a színpadra lépés előtti félholt állapotból.

rap: A Jazz+Az zenekar adott lendületet neked. Hogy kerültél bele?

VE: Bár a Jazz+Az zenekar születése előtt is aktív előadó voltam, tagadhatatlan, hogy ez a formáció lökött ki a nagyközönség elé. Egy nem nyilvános castingon vettem részt az első főiskolai évem júniusában, ahol 12 énekesnőt hallgattak meg. Fekvőgipszben voltam otthon egy ortopédiai műtét miatt. Gőz László, akkori tanárom hívott, még vonalas telefonon, hogy menjek el erre a válogatásra. Mondtam, hogy nem tudok. Aztán addig győzködött, míg az unokabátyám és Gátos Iván zongorista kollégám segítségével letámolyogtam a Tom-Tom Stúdió alagsori termébe. Kazettán kaptunk két dalt, azokat kellett elénekelni. Másnap hívtak, hogy beválasztottak és enyém a Csepp a tengerben című dal. A produkció Dés Lászlótól és Geszti Pétertől lett sikeres. Dalaik az átlagnál szélesebb korosztályt érintettek meg, a zenekar pedig az akkori zenésztársadalom krémjéből állt.

rap: A dzsesszkategóriában ritka platinalemez fokozatot később a Váczi Eszter Quartettel érted el. Ez már a jelenlegi zenekarod kezdete volt?

VE: Sokáig egyszerre voltam szólistája négy-öt zenekari felállásnak. Amikor a Quartettel elkezdtünk saját dalokat írni, gyakorlatilag mindent leépítettem, hogy a nevemet lehetőleg ehhez a zenekarhoz kössék. A platinalemezt a legelső albumunkkal értük el. Az aranyat a másodikkal. Ez a minősítés a lemezeladásra vonatkozik, de akkor már sajnos elkezdődött a lemezgyártás leszálló ága. Mindenesetre fantasztikusan jó fogadtatásban volt részünk ezekkel a dalokkal, nekem pedig a dalszövegek írása jelentette a legnagyobb megmérettetést.

rap: Most ismét lemezbemutatóra készülsz – mikor lesz ez?

VE: Hosszú kihagyás után új anyaggal állunk a közönség elé június 6-án, a Pesti Színházban. Ez az első eset a saját lemezeink történetében, amikor nem egyedül én írom a dalszövegeket, hanem egy író-költő-irodalmár barátommal, Mesterházy Balázzsal közösen. A koncert különlegessége, hogy az elején egy rövid irodalmi beszélgetésre invitáljuk a nézőket Juhász Anna moderálásával, ahol mesélünk a közös munkáról, illetve a költemény versus dalszöveg kérdéséről.

rap: Milyen egyéb fellépéseitek lesznek a nyáron?

VE: Minden új zenei anyag jó apropó arra, hogy megutaztassuk az ország több városában is. A nyár folyamán résztvevői leszünk a Debreceni Jazz- és Bornapokra, megyünk Veszprémbe a Rozé, Rizling & Jazz Napokra, három éve visszatérő vendégei vagyunk a kővágóörsi zsinagóga kertjében tartott művészeti eseményeknek. De Pannonhalmán is találkozhatnak velünk az érdeklődők.

rap: Kivel lépnél fel még nagyon szívesen a pályád során?

VE: Erről nem gyakran beszélek, de nekem az arab zene a másik mániám. Ha autentikus arab zenészekkel énekelhetnék olyan színvonalon, hogy örömmel kísérjenek, nagy álmom válna valóra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.