"Még vonalas telefonon hívtak, hogy menjek el a válogatásra" - Váczi Eszterrel beszélgettünk

  • Artner Szilvia Sisso
  • 2024. június 4.

Zene

A dzsesszénekes hosszú kihagyás után Quartet nevű formációjával lép színpadra csütörtökön a Pesti Színházban. A készülő koncert mellett a művészt másik "mániájáról" is kérdeztük.

rés a présen: Hogyan lettél dzsesszénekesnő?

Váczi Eszter: A hat évvel idősebb bátyám nagyban formálta az ízlésemet. De fogalmazhatnék úgy is, nem volt lehetőségem mást hallgatni, mint amit ő hazahozott. Ez pedig nem kifejezetten az akkori magyar mainstream volt. Könnyűzenéből kizárólag olyanokat hallgatott, mint a Kontroll Csoport, Bizottság, Európa Kiadó, Neurotic, ezek mellett pedig olyan brit indie- és popzenekarokat, mint a James, a Smiths, Talking Heads vagy a Hue and Cry. Ami az első inspirációt hozta nekem az énekléshez, az Sade Love Is Stronger Than Pride című albuma volt, amelyet kazettán hallgattam rongyosra. A zenei általánosban, ahová jártam, mindenki jól énekelt, nem éreztem magam kimagaslónak, így nem is nagyon érdekelt az éneklés. Már a gimnáziumi éveket tapostam, amikor a Marczibányi Téri Művelődési Központban zajló nagy dzsesszéletnek köszönhetően, amelynek szomszédságában felnőttem, folyamatosan hallottam a kiszűrődő koncertek, próbák hangjait. Így jöttem rá, hogy a dzsessz olyan harmóniák sora, amelyek sokkal bonyolultabbak a popzenénél, de mégis valami felemelő egyértelműség van az egészben.

rap: Hangszeren nem akartál játszani?

VE: A Kodály ének-zeneiben hét évig tanultam klasszikus zongorát. Jól ment. Anatómiailag még jobb adottságaim is voltak, mint például az énekléshez. Ugyanakkor a félévi és év végi koncertek és hangszeres vizsgák olyan szinten viseltek meg, annyira túlizgultam, hogy rendszeresen alulteljesítettem. Egyszerűen képtelen vagyok hangszerrel kiállni mások elé. Az a vicc, hogy az éneklés esetében is mindig erős lámpalázam volt, és sok időnek kellett eltelnie, hogy már csak egy egészséges drukk maradjon ebből a színpadra lépés előtti félholt állapotból.

rap: A Jazz+Az zenekar adott lendületet neked. Hogy kerültél bele?

VE: Bár a Jazz+Az zenekar születése előtt is aktív előadó voltam, tagadhatatlan, hogy ez a formáció lökött ki a nagyközönség elé. Egy nem nyilvános castingon vettem részt az első főiskolai évem júniusában, ahol 12 énekesnőt hallgattak meg. Fekvőgipszben voltam otthon egy ortopédiai műtét miatt. Gőz László, akkori tanárom hívott, még vonalas telefonon, hogy menjek el erre a válogatásra. Mondtam, hogy nem tudok. Aztán addig győzködött, míg az unokabátyám és Gátos Iván zongorista kollégám segítségével letámolyogtam a Tom-Tom Stúdió alagsori termébe. Kazettán kaptunk két dalt, azokat kellett elénekelni. Másnap hívtak, hogy beválasztottak és enyém a Csepp a tengerben című dal. A produkció Dés Lászlótól és Geszti Pétertől lett sikeres. Dalaik az átlagnál szélesebb korosztályt érintettek meg, a zenekar pedig az akkori zenésztársadalom krémjéből állt.

rap: A dzsesszkategóriában ritka platinalemez fokozatot később a Váczi Eszter Quartettel érted el. Ez már a jelenlegi zenekarod kezdete volt?

VE: Sokáig egyszerre voltam szólistája négy-öt zenekari felállásnak. Amikor a Quartettel elkezdtünk saját dalokat írni, gyakorlatilag mindent leépítettem, hogy a nevemet lehetőleg ehhez a zenekarhoz kössék. A platinalemezt a legelső albumunkkal értük el. Az aranyat a másodikkal. Ez a minősítés a lemezeladásra vonatkozik, de akkor már sajnos elkezdődött a lemezgyártás leszálló ága. Mindenesetre fantasztikusan jó fogadtatásban volt részünk ezekkel a dalokkal, nekem pedig a dalszövegek írása jelentette a legnagyobb megmérettetést.

rap: Most ismét lemezbemutatóra készülsz – mikor lesz ez?

VE: Hosszú kihagyás után új anyaggal állunk a közönség elé június 6-án, a Pesti Színházban. Ez az első eset a saját lemezeink történetében, amikor nem egyedül én írom a dalszövegeket, hanem egy író-költő-irodalmár barátommal, Mesterházy Balázzsal közösen. A koncert különlegessége, hogy az elején egy rövid irodalmi beszélgetésre invitáljuk a nézőket Juhász Anna moderálásával, ahol mesélünk a közös munkáról, illetve a költemény versus dalszöveg kérdéséről.

rap: Milyen egyéb fellépéseitek lesznek a nyáron?

VE: Minden új zenei anyag jó apropó arra, hogy megutaztassuk az ország több városában is. A nyár folyamán résztvevői leszünk a Debreceni Jazz- és Bornapokra, megyünk Veszprémbe a Rozé, Rizling & Jazz Napokra, három éve visszatérő vendégei vagyunk a kővágóörsi zsinagóga kertjében tartott művészeti eseményeknek. De Pannonhalmán is találkozhatnak velünk az érdeklődők.

rap: Kivel lépnél fel még nagyon szívesen a pályád során?

VE: Erről nem gyakran beszélek, de nekem az arab zene a másik mániám. Ha autentikus arab zenészekkel énekelhetnék olyan színvonalon, hogy örömmel kísérjenek, nagy álmom válna valóra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.