Bárdos Deák Ágnes: "Egy-egy koncert után azt mondják, rajtatok nőttünk fel"

A nyolcvanas évek underground dívája ma is koncertezik, illetve műsort szervez, ír, sőt közéleti szereplővé vált, véleményt formál, lelkesít. Bárdos Deák Ágnes túl a hatvanon egyre aktuálisabb. Újabban zenés stand upot csinál Az elmúlt negyven év címmel, amelynek szombaton lesz a második része a Gödörben. Ennek kapcsán kérdeztük.

magyarnarancs.hu: Mi indított arra, hogy stand up komédával állj a színpadra most? Miből áll a műsor?

Bárdos Deák Ágnes: A stand up műfaja a rádió- és tv kabaréiból ismerős a hatvan pluszos közönségnek, esetleg még Woody Allain: Annie Hall című filmjéből. Ezt a korosztályt szeretném elsősorban karban tartani, megmozgatni lelkileg, szellemileg. Rájuk számítok, velük együtt töltöttem el a címadó negyven évet. Persze, a fiatalabbak is bekapcsolódhatnak.

A második rész előzménye az első volt. Még az óévben indultunk, minthogy az ötlet is 2021-re rímelt: az 1981-től 2021-ig eltelt négy évtized alatt számos művész és barát volt a pályám egyengetője, részese. Szerettem volna, ha róluk is szól a fáma. Még nem számoltam össze, de az az érzésem, hogy az Ági és fiúk nevű zenekaromban fordult meg a legtöbb zenész ennyi idő alatt, ami a stand up szempontjából a rengeteg sztori miatt is nyerő.

Vicces és hátborzongató történeteket idéznek fel a meghívottak, akik közt nem csak ismert emberek, hanem a közönség számára ismeretlen arcok is felbukkannak.

Az ötlet egyébként onnan jött, hogy vagy tíz éve elhatároztam, megírom az életemet, a világ legkegyetlenebb önéletrajzát. Amiről lecsúsztam, mert közbejött a norvég írósztár, aki hat kötetben hozta ki élete poklának történetét. Igazából az volt a késlekedés oka többek között, hogy rájöttem: a zenéléssel, koncertezéssel töltött idő során, nem csak az alkoholnak, de a fergeteges mennyiségű élménynek köszönhetően is az emlékek tetemes része feledésbe merült. Aztán amikor abbahagytam az ivást 2002-ben, következett az "első húsz év józanon" című fejezetem, rengeteg szembenézéssel, többnyire azok jóvoltából, akik emlékeztek. Mikor ezzel a ténnyel szembesültem, rájöttem, hogy a múltidézőkben kincsesbányára leltem az önéletrajz szempontjából – másrészről rájöttem, mekkora csapda ez: bárki bármit mondhat, kitalálhat, hogy hogy volt, pedig mi van, ha nem is.

Akkor azt gondoltam, sokkal jobb ötlet egy fikciós regény, amiben a főhős, az énekesnő, miután felébredt több évtizedes alkoholizmusának Csipkerózsika álmából, rájön, hogy nem emlékszik szinte semmire, és felad egy hirdetést: keresi az emlékeit, az emlékezőket. Ekkor találja szembe magát azokkal a rajongókkal, akik bosszúból, vagy épp ellenkezőleg, hálából a dalokért, amiken saját bevallásuk szerint felnőttek, kitalált sztorikkal szövik bele magukat a történetbe.

Mivel 2021-ben a fellépések egy része, a pandémia miatt dugába dőlt, a tervbe vett zenés stand up turnéval idén rajtolunk, ha minden szervezési munka összejön. 

magyarnarancs.hu: Kik lesznek a második rész fellépői?

BDÁ: Részben azok a pályatársak, akik épp ráérnek. Menyhárt Jenő, Víg Mihály és Zátonyi Tibor a kezdetek tanúi: a Balaton előtt léptünk fel először a Kontrollal. Zátonyi Tibor, Joker, a Spions gitárosaként, miután Molnár Gergely és Peter Ogi 1978-ban emigrált, az első vendégzenésze volt a zenekari kezdeményemnek, aminek még nevet sem adtunk, s aminek tagjai rajtam kívül Hajnóczy Csaba, Hajnóczy Árpi és Kistamás Laci volt. 1980 őszén Budaörsről tartottunk hazafelé autóval, és egy Kontroll feliratú közúti, rendészeti táblával a háttérben készítettünk magunkról néhány fényképet, poénból. Menyhárt Jenő két évvel a Kontroll előtt került a képbe, még URH zenekar sem volt. Kistamás Laci haverjai közt jelent meg 1978 nyarán a pecóban, amit többen béreltünk az akkori Rudas László utcában. Pár évtizeddel később, miután hazajött Amerikából és itt ragadt, egy házibuliban hátborzongató történettel állt elő a megismerkedésünkről, amit a második stand up során közkinccsé teszünk.

Az aktuális nem zenészünk ezen az esten Jerzy Celichowski lesz, aki a Polak, Wenger dalunk inspirációjában 2018-ban az Európai Szolidaritási Központ figyelmébe ajánlotta a zenekart, aminek a révén átvehettük Gdańskban a szolidaritási emlékérmet – és játszhattunk abban a kantinban, ami a hajógyár kerítésén kívül a találkozó helye volt a szerveződő szolidaritásnak, Walesáéknak. Jerzy, aki egyébként régóta itt él, ide házasodott, a Polak, Wenger című számunk inspirációjában gyűjteni kezdte az olyan magyar és lengyel dalokat, amik a két náció egymás közti interakcióira utalnak. Sok minden ismerős volt nekem, például a Kiskacsa fürdik, meg a Balatonból a „Lengyelországban is vannak még jó csajok” sor, de sose halottam még azelőtt a Varsót, amit 1946-ban az Ének a viharban című film zenéjéként megjelent lemezen Karády Katalin énekel: a Varsó, te szép című dal Jerzy gyűjtése szerint egy lengyel tangó magyar változata. 

Pintér Béla is a vendégünk lesz. Elég nehezen állt rá, énekelni kifejezetten nincs kedve, de totál jó fej, hogy az aznap esti fellépése után átrohan a Gödörbe. Vele majd arról beszélgetünk, hogyan kerültem bele a Nem én vagyok kezdetű dallal a Titkaink című előadásukba. De szó lesz az ő újjászületéséről, meg egy, az idők folyamán eltűnt coca-colás dobozról is.

magyarnarancs.hu: Az ország elmúlt negyven évéről is lesz szó? 

BDÁ: Persze, hiszen minden, ami itt történt bárkivel az elmúlt negyven évben, az Magyarországgal is történt. Amikor egy-egy koncert előtt, után azt mondják: rajtatok nőttünk fel, azzal persze fókuszba helyeznek minket.

Ezzel megtanul az ember együtt élni, és természetesen jól is esik hallani, mivel nem az átkozódás, hanem hála hangján szólalnak meg, akik ezt állítják.

magyarnarancs.hu: A múlttal való foglalkozás, az underground miért fontos most a számodra, számunkra?

BDÁ: A múlt nem múlik el soha, olyan a vele való foglalkozás, mint a testedzés. Az a test, amire nap, mint nap ébredünk, a tegnapi testünk meg a tegnapelőtti meg a négy évtizeddel ezelőtti. Ugyanaz a test. Nincs folytonosság a kultúrában sem emlékezet nélkül, folytonosság az undergrounddal, az avantgárddal, mindennel, ami azelőtt volt, hogy mi lettünk volna, s aminek mi „csak” a következményei vagyunk. Ez a „rajtatok nőttünk fel” és a múltidézés, emlékezés egyetlen elfogadható értelmezése számomra.

magyarnarancs.hu: Hol lehet téged látni a jövőben ezen kívül?

BDÁ: Lesznek koncertjeink, legközelebb Székesfehérváron a Petz Sörözőben. Pécsre februárba megyünk a Szabad kikötőbe, ahol három éve voltunk utoljára és már vágyunk nagyon vissza. Ebben az évben végre eljutunk a Fishing Orfűre is a Kontroll Csoport repertoárját játszó felállással, benne a még élő eredeti tagokkal, Hajnóczy Csabával, Kistamás Lacival, Müller Péterrel és Farkas Zolival – meg az állandó új tagokkal, Németh Csaba dobossal, valamint Balogh Balázs, Pázmándi Gergely és – az állandó beugró – Varga Zsolt szaxisokkal. 

magyarnarancs.hu: Milyennek találod a Gödör új korszakát, úgy is, mint régi dolgozó?

BDÁ: Élvezek minden változást – ráadásul ez a hely, a volt Sirály kultikusnak számít a generációm, szubkultúrám életében. Küzdöttünk a Sirályért, és most, hogy egy pályázaton elnyertük az évek óta üresen álló épületrészt, öröm, hogy körön belül tartjuk a hely szellemét. Nekem a Gödör a szervezői pályámon volt jelentős mérföldkő a Tütü Tangó és a Trafó Bár Tangó után. Sok lehetőséget kaptam, sok mindent tanultam, sok kapcsolatra, új barátra tettem szert a Gödör „kötelékében” töltött majd negyedszázad során. 

Számomra a Gödör klub vezetőinek, Kakuk Juditnak és Filep Ákosnak az a fajta innovációs tevékenysége volt a nóvum – s ez hozta meg a zenekari újraindulásomat is –, amivel komplex inkubátori koncepcióval működtették a helyet, nem csupán a próbatermekkel serkentve zenekarokat, hanem egyéb kreatív tevékenységekre is akár az „utcáról beeső arcokat”. Nem intézményként, hanem agoraként működtek, működik a Gödör azóta is. Ez az álmunk magunkról legalábbis – és ez az álom kötelez.

Az inkubátor és agora a közösségi élet szervezését, serkentését célozta meg. Nekem személyes sikerélményem volt '68 évfordulóján, 2008-ban a Mi közöm nekem 68-hoz? eseményének szervezése, a hajdani Varsói Szerződés rendszerváltozások utáni országainak kulturális intézeteivel közösen. Ez adta a lökést ahhoz, hogy bele merjek vágni egy 2009-ben, New Yorkban létrejött minifesztivál szervezésébe, ahol a volt keleti blokk zenei művészeti undergroundjának zenekaraiból válogattunk, immár az ottani, a New York-i kulturális intézetek és a The New York Public Library for the Perfoming Arts összefogásával.

magyarnarancs.hu: Milyennek látod innen a jövőt?

BDÁ: A második negyven évet? Biztos rengeteg harcot vív majd továbbra is a Jó meg a Rossz, az önzés és az önzetlenség, az eszközök sem változnak. Örülök, hogy pályára állították az új űrtávcsövet, ami a kezdetekre szegezi a lencséit, és reménykedem Greta Thundberg generációja mozgalmának hatékonyságában. Tehát a jövő itt van, és remélem, hogy sose lesz vége. De az

én személyes, szakmai jövőm most dalokat írni,

de sebesen, mert leadása van egy elnyert pályázatnak. Valamint, és ezt már szép komótosan végzem, és nem is egyedül nem én vagyok oldal fejlesztése. Remélem, a sokadik stand upomra majd elő tudom varázsolni azt az Amsterdamban élő hajdani és mindenkori rajongót, szubkultúra kutatót, művészt, webfejlesztőt és -designert, aki nélkül ez a projekt nem jött volna létre. Azon az estén majd meghívást kap a Magyar alternatív zenék Facebook-csoport alapítója és néhány aktivistája is, akik részben maguk is arhivátorok, akárcsak Szőnyei Tamás; gyűjtői a korszak, „az első negyven év” dokumentumainak, valamint – és ez az igazi vívmány - a megosztói is magánarchívumuknak. 

(Címlapképünkön: Szilágyi Lenke fotója)