B. I.

  • B. I.

B. I. cikkei

könyv - Fabian Lenk: Idődetektívek 1-2.

  • B. I.
A kiskamaszoknak szánt krimisorozat főszereplői tizenkét éves gyerekek (két fiú és egy kislány), egy ódon kisváros lakói, és családi vonalon bejáratosak a VIII. században épült bencés kolostor könyvtárába.

Hét év Szigony - Mit tudjátok ti, ki vagyok én!

  • B. I.
Nehézkesen indul a film, ahogyan a káros szenvedélyekből a kigyógyulást sem egyszerű elkezdeni. Fiatal emberek beszélgetnek egymással különböző szituációkban, hol keresetten lazának és jófejkedőnek tűnő stílben, miként egy felvételi procedúra során vagy szűk körű történelemórán ("Ki a harmadik főbige?" - kérdez rá Pallasz Athénéra a tanár), hol brutális nyíltsággal, amikor egy visszaeső anyagozó viselkedését minősítik sunyinak a társai és a csoportvezető.

Kísérlet a végiggondolásra - Carol Rittner, Stephen D. Smith, Irena Steinfeldt (szerk.): A holokauszt és a keresztény világ

  • B. I.
A hét nagyobb téma köré szervezett, majd' háromnegyed száz írást tartalmazó kötet 2005-ben jelent meg. A három szerkesztő - az amerikai Carol Rittner irgalmasrendi nővér, a brit Stephen D. Smith, az izraeli Irena Steinfeldt - változatos műfajú (és, tegyük hozzá: nívójú) szöveggyűjteményt állított öszsze: az írások java tanulmány, de bőséggel található miniportré, vállaltan szubjektív esszé, teológiai eszmefuttatás, mi több, programadói gondolatkísérlet is. Közös azonban a szándék, az alcímmé is emelt "Szembenézés a múlttal és a jövő kihívásaival".

könyv - Czoch Gábor: "A városok szíverek"

  • B. I.
A minap egy aprófalvas térségben újabb várost avattak, idén a huszonkettediket; az ünneplésen büszkén emlegették, hogy a háromszáznál is több városban immár a magyar lakosság 68 százaléka él. Polgárosodunk, alighanem.

Védvári vitézek

  • B. I.
  • M. László Ferenc
  • M. B.
A múlt héten lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője. Távozása előtt Laborc Sándor az ügyészséghez eljuttatott panaszlevelében élesen bírálta a nyomozó hatóságok munkáját. A főigazgató szerint az UD Zrt. nevéhez kötődő megfigyelési ügyet a nyomozók anélkül zárták le, hogy kiderítették volna, milyen törvénytelenül szerzett adatok, szoftverek találhatók a lefoglalt gépeken, miért gyűjtöttek információkat többtucatnyi emberről, mire használták a náluk talált poloskákat, és kik vesztegettek meg rendőröket.

könyv - Emily Diamand: Kalózok nyomában

  • B. I.
2008 nagy fantasysikere Angliában, a Chicken House és a tekintélyes The Times közös gyermekregény-pályázatának első helyezettje; szó se róla, akciódús, élénk képzelőerejű munka. A 22- 23.

Az egész felől nézve

  • B. I.

Nem akarnék nagy feneket keríteni neki, engem mégis meglepett, hogy ez a kötet nem a Habsburg Intézet gondozásában jelent meg.

ÓMEN + ÓMEN II. (DAMIEN)

  • B. I.
Az Antikrisztus eljöveteléről szóló filmek legnépszerűbbike 1976-ban készült, és a helyenként hisztérikus fogadtatás láttán két év múltán leforgatták a folytatást is (e kettőt tartalmazza a mostani kiadás). A Damien semmiben nem maradt el az első résztől; olyannyira nem, hogy 1981-ben Sam Neillel a főszerepben trilógiává nőtt a földre szállt Sátán története.

dvd - A DOLOG

  • B. I.
John Carpenter filmjét 1982 júniusában, két héttel az E.T. premierje után mutatták be Amerikában, és a tömegek Spielberg barátságos űrmanóját preferálták az embert, állatot fölfalva imitáló agresszív földönkívülivel szemben. Ráadásul nem volt még nagyon messze Ridley Scott idegenje (A nyolcadik utas: a Halál) sem, aki Carpenter szörnyéhez hasonló működési elven rendezte ügyeit az embernemmel.

Mocsok

  • B. I.

Művészfilmfílingbe oltott triádos akcióthriller Derek Kwok filmje.

Pécs választások előtt - Dupla vagy semmi

  • B. I.
Nemcsak polgármestert, hanem országgyűlési képviselőt is választ Pécs az év első felében, miután Toller Lászlót jogerősen is cselekvőképtelenné nyilvánította és gondnokság alá helyezte a bíróság. A tét az MSZP számára szinte nagyobb, mint a nyári EP-választásé. B. I.

Kövess minket: