Hét év Szigony - Mit tudjátok ti, ki vagyok én!

  • B. I.
  • 2009. október 29.

Film

Nehézkesen indul a film, ahogyan a káros szenvedélyekből a kigyógyulást sem egyszerű elkezdeni. Fiatal emberek beszélgetnek egymással különböző szituációkban, hol keresetten lazának és jófejkedőnek tűnő stílben, miként egy felvételi procedúra során vagy szűk körű történelemórán ("Ki a harmadik főbige?" - kérdez rá Pallasz Athénéra a tanár), hol brutális nyíltsággal, amikor egy visszaeső anyagozó viselkedését minősítik sunyinak a társai és a csoportvezető.

Nehézkesen indul a film, ahogyan a káros szenvedélyekből a kigyógyulást sem egyszerű elkezdeni. Fiatal emberek beszélgetnek egymással különböző szituációkban, hol keresetten lazának és jófejkedőnek tűnő stílben, miként egy felvételi procedúra során vagy szűk körű történelemórán ("Ki a harmadik főbige?" - kérdez rá Pallasz Athénéra a tanár), hol brutális nyíltsággal, amikor egy visszaeső anyagozó viselkedését minősítik sunyinak a társai és a csoportvezető. Noha a filmkezdő tájékoztató feliratból és egyik-másik dialógusból az elejétől világos, hogy milyen térben vagyunk - a szenvedélybeteg fiatalok rehabilitációját és oktatását vállaló Megálló Csoport Alapítvány Szigony utcai földszintes otthonában -, az első tizenöt-húsz percben csak tapogatózunk. Nincsenek előéletek, a kábítószerezéshez vezető utat feltárni igyekvő oknyomozás. A most állapota van csak, amiből tovább kell lépni a józanodás felé. Sokszor az sem világos, kit hallunk, tisztulni vágyó fiatalt, avagy terapeutát - mindkét fél képes ugyanis kegyetlenül őszinte és mélységesen együttérző is lenni. E nézői tanácstalanság végső soron érthető, az alapítványi segítő munkatársak java maga is kemény piálásból, drogozásból jött vissza évekkel ezelőtt rehabilitációs programok és mindenekelőtt a saját erős akarata révén. A filmben előre haladva azonban tisztul az összkép, a hagyományos dokumentarista tényfeltárás nélkül is összeállnak az egyedi sorsok, sikertörténetek és kudarcok.

Pálos György kisebb-nagyobb megszakításokkal hét évig forgatott e zárt közösségben. Helyzeteket ábrázol, maga diszkréten a háttérben marad; klasszikus interjúhelyzet, a kamera előtt monologizáló talking head egy-kettő, ha akad. A legkülönfélébb események (tanórák, csoportos kibeszélések, bulik, olaszországi kirándulás), apró történetek mindenféle erőltetett műviség, hatásvadász alkotói fogás nélkül állnak össze hiteles és átélhető elbeszélésfolyammá - holott aligha kétséges, hogy nagyon is tudatos szerkesztői-vágói munka eredményét látjuk.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.