Nem akarnék nagy feneket keríteni neki, engem mégis meglepett, hogy ez a kötet nem a Habsburg Intézet gondozásában jelent meg. Igaz, a szerző többek között a Habsburg-kori Kutatások Közalapítványának is hálás a segítségért, a köszönetnyilvánításokból azonban kiviláglik, hogy a könyv megszületését mások sokkal inkább ambicionálták. Pedig a magyar nyelvű Habsburg-irodalom igen értékes, és a jövőben megkerülhetetlen alapkutatásáról van szó: Korpás Zoltán nemcsak az eddig megjelent szakmunkákra és forrásközlésekre hagyatkozik, hanem kiterjedt spanyolországi (és bécsi) kutatásainak köszönhetően a honi történetírás számára eddig ismeretlen szövegeket bányászott elő az ottani levéltárakból.
Habsburg Károly (1500-1558), aki I. Károly néven Spanyolország, Nápoly és Szicília királya (1516-1556), V. Károly néven német-római császár (1519-1556) volt, az utolsó európai uralkodó, akinek elvben esélye volt az egységes keresztény Európa megteremtésére. Politikai gondolkodását ez a birodalomeszme (Monarchia Universalis) hatotta át, a megvalósításnak azonban két nagy akadálya is volt: I. Ferenc francia király ("a legkatolikusabb"), aki maga is aspirált a német-római császári címre, valamint az oszmán hódító törekvések. A korszak története a Habsburg-Valois-versengés, a többfrontos török háborúk, a spanyol királyság és a német birodalom belső viszonyainak egyidejű szemlélete nélkül nem érthető. A kötet legfőbb erénye éppen ez a globális nézőpont: Magyarország nem önálló szigetként jelenik meg, hanem a korabeli európai nagypolitika szerves részeként. Mindez magától értetődőnek tűnik, holott távolról sem az: a hazai történeti közgondolkodást hosszú időkig (számos esetben manapság is) meghatározó "extra Hungariam non est vita" megközelítés felől nézve például V. Károly könnyűnek találtatott. Azon a mondáson túl, hogy "országában soha nem nyugszik le a nap", jószerivel annyi maradt csak emlékezetéből, hogy a "nemzeti király" Szapolyai Jánossal szemben öccsét, Habsburg Ferdinándot támogatta a magyar trónért folytatott küzdelemben, s hogy Magyarországot, a kereszténység védőbástyáját végső soron magára hagyta a törökellenes küzdelmében - az utókor V. Károly-képét főleg ez utóbbi vélekedés alakította Magyarországon.
Korpás Zoltán munkája az 1526 utáni tizenkét évet vizsgálja: a mohácsi csatavesztés után, a Magyar Királyság összeomlásával ugyanis a számos belső és külső konfliktussal küzdő Károlyt a mediterráneum után újabb, ezúttal szárazföldi hadszíntéren fenyegette Szulejmán szultán. A császár Mohács jelentőségével tisztában volt: öccse, Ferdinánd nemcsak az ütközetről és II. Lajos haláláról tájékoztatta hosszú levélben, hanem a csata következményeiről, Bécs és a keleti birodalmi tartományok immáron reális fenyegetettségéről is. A szerző részletesen elemzi Károly lépéseit, financiális és katonai segítségét, jól érzékeltetve, hogy a császárnak a keleti front fontos, de nem az egyetlen problémája volt (a franciákon kívül a német protestantizmus és az emiatti permanens vallásháború-veszély, érdekellentétei a spanyol nemességgel és így tovább) - magyarpolitikáját is ebben az összefüggésben kell értelmezni. Általában kevéssé emlegetett, de a könyvben meggyőzően prezentált például az az infrastrukturális adottság, ami a károlyi hatalomgyakorlást alapvetően nehezítette. A kor viszonyai között egy ilyen hatalmas terület egységes igazgatása lehetetlen volt: a császár és király részben megbízottai révén, részben székhelyének gyakori váltogatásával igyekezett hatékonyan irányítani birodalmát - miközben a jelenlét hiánya állandó konfliktusforrás volt.
Könyvének központi részében a szerző azt a diplomáciai és politikai offenzívát tárja föl, amit Ferdinánd és Szapolyai végzett a maga pozíciójának megerősítésére, illetve azt, hogy Károly - mindenkor az egyetemes keresztény birodalom érdekeit szem előtt tartva - az egyes periódusokban hogyan viszonyult mindehhez, s ő maga milyen diplomáciai lépéseket tett álláspontja érvényesítésére. Ezek a fejezetek nemcsak a Magyarország iránti császári közöny bevett közhelyét írják felül, de a Szapolyai-féle katasztrofális törökpolitikáról is árnyalt képet adnak. (Ez utóbbit - hasonlóan a XVII. század végi Thököly Imre-féle kalandorpolitikához - a "kisebbik rossz" választásának kényszereként szereti láttatni a nemzeti szempontokat abszolutizáló történelemértelmezés.) A konkrét pénzügyi és katonai császári segítségnyújtás bemutatása pedig nyilvánvalóan unikális: a szerző nem pusztán a döntések hátterét ismerteti korabeli források alapján, de a spanyol zsoldosok magyarországi mozgását is meghökkentő részletességgel dokumentálja. Sőt: könyve végén a XVI. század derekán Magyarország területén szolgált spanyol katonák több száz tételes névsorát is közli hol hosszabb, hol rövidebb életrajzi adatokkal.
A középkori magyar királyság bukásával, a török hódításokkal és a Habsburgok honi színrelépésével olyan folyamatok indultak az 1500-as években, amelyek évszázadokra meghatározták a magyar történelem alakulását. Korpás Zoltán e döntő jelentőségű évtizedeket a korszak európai históriáját is determináló események felől nézi, munkája ezért nemcsak a megmozgatott forrásanyag mennyisége, hanem tág horizontú szemlélete miatt is figyelemre méltó.
Századvég, 2008, 310 oldal, 3675 Ft
