A minap egy aprófalvas térségben újabb várost avattak, idén a huszonkettediket; az ünneplésen büszkén emlegették, hogy a háromszáznál is több városban immár a magyar lakosság 68 százaléka él. Polgárosodunk, alighanem. Csak hát ami e településforma leglényege - a szabadságára büszke, a jogaival öntudatosan élõ, kötelezettségeit önként, a józan belátás alapján teljesítõ polgár -, az nem egy adminisztratív döntés következménye, hanem több évszázados szerves folyamat eredménye. Czoch Gábor könyve a nagy múltú szabad királyi város, Kassa, és általában is a reformkori magyar városok példáján szemlélteti a honi fejlõdés sajátosságait. És bár a régiónak a nyugat-európaitól eltérõ történelme, az ebbõl fakadó "megkésettség" alapvetõen meghatározza e sajátosságokat, a magyarországi városoknak végsõ soron ugyanazon alapproblémákkal kellett szembenézniük, mint a Lajtán túliaknak. Például azzal, hogy a településszerkezet miként kövesse a népességnövekedést; hogyan kezeljék a bevándorlás miatti etnikai és vallási sokszínûséget; hogyan szabályozzák és bástyázzák körül a várost körülvevõ nagyobb közigazgatási egységekéitõl - Magyarországon például a vármegyékhez képest - eltérõ speciális jogaikat. A számos érdekességet fölvonultató tanulmánykötet világos beszédmódja ellenére sem könnyen emészthetõ olvasmány, és vélhetõen a téma iránt az átlagnál jobban érdeklõdõ közönség hajlandó csak arra, hogy átrágja magát a kevésbé izgalmas, ám a tájékozódáshoz elengedhetetlen statisztikai adathalmokon.
Kalligram, 2009, 210 oldal, 2500 Ft
****
