Bacsadi Zsófia

Nehéz megmondani, véletlen-e vagy szándékos, hogy ebben a filmben nem a nyomozás a legizgalmasabb cselekményszál.

Egyre világosabb, hogy Nemes Jeles László szerzői babérokra tör. S ha ez valóban így van, akkor új filmjét, a Napszálltát nehéz – alkalmasint lehetetlen – a Saul fia nélkül értelmezni.

Létezik egy speciális televíziós reality műfaj, magyarul jobb híján átalakítós műsornak nevezhetnénk (angolul makeover show-nak hívják), amelynek célcsoportját főleg nők alkotják. A cselekmény nem túl bonyolult: egy szakértő vagy szakértők csoportja radikálisan átalakítja egy látványosan hozzá nem értő/hanyag/ trampli ember otthonát/menyasszonyi ruháját/stílusát/testét satöbbijét.

A magyar filmtörténetben nem példa nélküli, hogy úgy beszélünk társadalmunk nyavalyáiról, hogy közben kicsit visszahúzódunk a privátszférába, egy kicsit allegorizálunk vagy egy másik korba helyezve kritizáljuk azt, ami igazából most van.

Létezik egy horror alműfaj, melyet jobb híján „a civilizált ember rémálmaként” lehetne definiálni. Idesorolhatók a kannibálhorrorok (Green Inferno, Cannibal Holocaust, Csontok és skalpok) vagy a hillbilly-horrorok (Sziklák szeme, Gyilkos túra).

A gyűlölet nem vész el, csak átalakul. Könnyű erről elfeledkezni, amikor már Budapesten is tömegrendezvénnyé nőtt a Pride, mamutcégek saját kamionokkal hirdetik, hogy sokszínűek és befogadók (miközben a vállalati kultúrá­ban – a földrajzi fekvés függvényében – virágoznak a burkoltabb-egyenesebb homo-, transz- és egyéb fóbiák), tőlünk nyugatabbra pedig a politikusok is visszatérő vendégei a parádéknak.