Tévésorozat

Ki hiszi el?

Hihetetlen

Mikrofilm

Susannah Grant sorozata nem sokat törődik a gyengéd előkészítéssel: már az első kockákon egy reszkető, láthatóan traumatizált lányt látunk.

Az arctalan, idegen férfi tette erőszak már megtörtént a cselekményvilágon kívül – csak a meglopottság, a magány érzése marad. Talán könnyebb volna, ha a Hihetetlen olyan fikció lenne, mint például a Law & Order: Special Victims Unit, de a sorozat valójában egy Pu­li­tzer-díjjal kitüntetett riporton alapul. Az An Unbelievable Story of Rape című cikkben a két újságíró, Ken Armstrong és T. Christian Miller Washington és Colorado államokban elkövetett sorozatos nemierőszak-eseteket idéz fel, amelyeket a rendőrség kezdeti inkompetenciája miatt csak sokéves késéssel sikerült összekapcsolni és kézre keríteni az elkövetőt (aki egyébként egy veterán, ami egy másik cikkben/sorozatban újabb szálat indíthatna a leszerelt amerikai katonákkal folytatott bánásmódról és a társadalmi visszailleszkedésük nehézségeiről).

A nemi erőszak itt nem puszta drámai ürügy, lapos háttértörténet vagy az élvezet alig leplezett forrása. Az alkotók ellenállnak a true crime jellegű feszültségkeltés és szenzációhajhászás csábításának: elsősorban nem a nyomozókra vagy a sötét lelkű elkövetőre (vagy annak későbbi feloldozására) koncentrálnak, hanem az áldozatokra, akiket a saját otthonuk vélt biztonságában támad meg egy maszkos férfi (a sorozat arra is emlékeztet, hogy nem ez a nemi erőszak megszokott sémája: az elkövetők sokkal gyakrabban ismerik az áldozatot). A mű alapját képező cikk szerkezetét követve a sorozat is megtartja a kettős, párhuzamos elbeszélést: az egyikben két enervált és kétkedő nyomozó tulajdonképpen lebeszéli a fiatal Marie-t arról, hogy valóban erőszak történt (és így közvetve egérutat biztosítanak a támadónak), a másikban két elszánt coloradói nyomozónő szívós munkával összekapcsol néhány első ránézésére különálló szálat, és kiderítik, hogy valójában egy városról városra vándorló sorozatos támadóval van dolguk. Rasmussent és Duvallt (Toni Collette és Merritt Wever külön-külön és együtt is csodálatosak) nemcsak elképesztő munkabírásuk és a részletek iránti fogékonyságuk segíti: gyengédek és tapintatosak az áldozatokkal, ami értékes bizonyítékokhoz is segíti őket.

Ezek a traumatizált nők pedig mind nagyon átlagosak, és egymástól is nagyon különböznek, de egyikük sem az az áldozattípus, akit a híradások alapján az emberek elképzelnek. Életkoruk, alkatuk, társadalmi hátterük változatos, de abban hasonlítanak, hogy mind sérülékenyek – éppen ezt használja ki a rájuk vadászó exkatona. Ki fog hinni az állami gondozásban felnőtt, sokszorosan bántalmazott fiatal lánynak, egy nyugdíjas fekete asszonynak vagy egy magányosan élő, gátlásos diáklánynak? Rasmussen és Duvall – ahogy a sorozat készítői is – meghallgatják őket, sőt felerősítik a hangjukat, és a minimum, amit megtesznek, hogy igazságot szolgáltatnak nekik, ha már elveszett bizalmukat és a biztonságérzetüket nem adhatják vissza. Azután, hogy egyre-másra olvassuk a nemi erőszakról szóló híreket, amelyekben a traumájukkal a nyilvánosság elő lépő nők szavahihetőségét kétségbe vonják, és (a veteránnal lényegesen nagyobb hatalommal rendelkező) elkövetők gyakran büntetlenül távozhatnak, némi vigaszt nyújt a Hihetetlen. A világ rendje teljesen nem tud visszaállni, de legalább a trauma okozója elnyeri büntetését – és ez egyszer ez nem fikció.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.