Tévésorozat

Ki hiszi el?

Hihetetlen

Mikrofilm

Susannah Grant sorozata nem sokat törődik a gyengéd előkészítéssel: már az első kockákon egy reszkető, láthatóan traumatizált lányt látunk.

Az arctalan, idegen férfi tette erőszak már megtörtént a cselekményvilágon kívül – csak a meglopottság, a magány érzése marad. Talán könnyebb volna, ha a Hihetetlen olyan fikció lenne, mint például a Law & Order: Special Victims Unit, de a sorozat valójában egy Pu­li­tzer-díjjal kitüntetett riporton alapul. Az An Unbelievable Story of Rape című cikkben a két újságíró, Ken Armstrong és T. Christian Miller Washington és Colorado államokban elkövetett sorozatos nemierőszak-eseteket idéz fel, amelyeket a rendőrség kezdeti inkompetenciája miatt csak sokéves késéssel sikerült összekapcsolni és kézre keríteni az elkövetőt (aki egyébként egy veterán, ami egy másik cikkben/sorozatban újabb szálat indíthatna a leszerelt amerikai katonákkal folytatott bánásmódról és a társadalmi visszailleszkedésük nehézségeiről).

A nemi erőszak itt nem puszta drámai ürügy, lapos háttértörténet vagy az élvezet alig leplezett forrása. Az alkotók ellenállnak a true crime jellegű feszültségkeltés és szenzációhajhászás csábításának: elsősorban nem a nyomozókra vagy a sötét lelkű elkövetőre (vagy annak későbbi feloldozására) koncentrálnak, hanem az áldozatokra, akiket a saját otthonuk vélt biztonságában támad meg egy maszkos férfi (a sorozat arra is emlékeztet, hogy nem ez a nemi erőszak megszokott sémája: az elkövetők sokkal gyakrabban ismerik az áldozatot). A mű alapját képező cikk szerkezetét követve a sorozat is megtartja a kettős, párhuzamos elbeszélést: az egyikben két enervált és kétkedő nyomozó tulajdonképpen lebeszéli a fiatal Marie-t arról, hogy valóban erőszak történt (és így közvetve egérutat biztosítanak a támadónak), a másikban két elszánt coloradói nyomozónő szívós munkával összekapcsol néhány első ránézésére különálló szálat, és kiderítik, hogy valójában egy városról városra vándorló sorozatos támadóval van dolguk. Rasmussent és Duvallt (Toni Collette és Merritt Wever külön-külön és együtt is csodálatosak) nemcsak elképesztő munkabírásuk és a részletek iránti fogékonyságuk segíti: gyengédek és tapintatosak az áldozatokkal, ami értékes bizonyítékokhoz is segíti őket.

Ezek a traumatizált nők pedig mind nagyon átlagosak, és egymástól is nagyon különböznek, de egyikük sem az az áldozattípus, akit a híradások alapján az emberek elképzelnek. Életkoruk, alkatuk, társadalmi hátterük változatos, de abban hasonlítanak, hogy mind sérülékenyek – éppen ezt használja ki a rájuk vadászó exkatona. Ki fog hinni az állami gondozásban felnőtt, sokszorosan bántalmazott fiatal lánynak, egy nyugdíjas fekete asszonynak vagy egy magányosan élő, gátlásos diáklánynak? Rasmussen és Duvall – ahogy a sorozat készítői is – meghallgatják őket, sőt felerősítik a hangjukat, és a minimum, amit megtesznek, hogy igazságot szolgáltatnak nekik, ha már elveszett bizalmukat és a biztonságérzetüket nem adhatják vissza. Azután, hogy egyre-másra olvassuk a nemi erőszakról szóló híreket, amelyekben a traumájukkal a nyilvánosság elő lépő nők szavahihetőségét kétségbe vonják, és (a veteránnal lényegesen nagyobb hatalommal rendelkező) elkövetők gyakran büntetlenül távozhatnak, némi vigaszt nyújt a Hihetetlen. A világ rendje teljesen nem tud visszaállni, de legalább a trauma okozója elnyeri büntetését – és ez egyszer ez nem fikció.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

A kis pénzrablás

  • - ts -

Gyakorlatilag másodpercre ugyanakkor járunk Németország történelmében, mint a Good bye, Lenin! hősei. Az ország még két részben van, de a fal már ledőlt, a tegnap még oly zord határőrök már csak az üstöküket vakargatják, s nézik, hogyan suhannak el a Barkasok.

Papírpapság

Tradíció és haladás – a művészetektől a politikáig évszázadok óta ez a kettő harcol egymással, miközben a békésebb időszakokban jinként és jangként egészíthetik ki a másikat.

Becsap

  • Kiss Annamária

Irtó hangosan, ajtócsapkodással és kiabálással kezdődik a Budaörsi Latinovits Színházban tíz éve színpadra állított, most pedig a Vígszínházra hangszerelt Liliomfi-előadás. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, és Szigligeti Ede nyomán Vecsei H. Miklós írta a szövegkönyvet és a dalszövegeket.

Keserédes felelősség

A szülővé váló női művészek munkásságába rendszerint valamilyen módon beépül az anyaság témája. Ezt a műkritikusok és a kollégák rendszerint egyfajta kitérőnek tekintik, ami után a művész visszatérhet az „igazi” művészethez.

Egy tipikus NER-karrier

Magyar Péter fent említett sajtótájékoztatója után egy eddig viszonylag ismeretlen informatikai vállalkozó, Vertán György is a reflektorfénybe került, mivel Magyar azt állította, hogy volt felesége, Varga Judit, illetve volt barátnője, Vogel Evelin Vertántól kap „apanázst”, az egyik átutalással, a másik készpénzben. Mindez azért zajlik így, mert az üzletember Kubatov Gábor barátja.

A kezükben robbanhat föl

Egészen elképesztő, mi zajlik itt vasárnap délután óta, amikor Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz manipulált, részben mesterséges intelligencia segítségével előállított hangfelvételekkel lejáratókampányt indít ellene.

„Sorok kígyóznak”

A színházi rendezés mellett foglalkozik képzőművészettel, irodalommal, filmkészítéssel. A kijivi alkotó egészen 2013-ig sokszor dolgozott magyarországi színházakban rendezőként és – főképp Vidnyánszky Attila rendezéseiben – díszlettervezőként. Aztán visszatért hazájába, a háború kitörése is ott érte. Az ukrajnai színházi állapotokról kérdeztük.

Mindent a 25-re

Az Orbán-kormány továbbra is töretlen lelkesedéssel várja az új amerikai kormányzat hivatalba lépését. Pedig ez nemigen fogja segíteni a 2025-ös magyar költségvetés kulcsfontosságú sarokszámainak teljesülését.