Tévétorrent

Emergence

Mikrofilm

Legalább Frances McDormand Marge Gundersonja óta titkon állandóan szezonja van a kedvesen bumfordi, de könyörtelenül hatékony rendőrnőknek.

Egy kis Long Island-i városban lezuhan egy repülő, és titokzatos áramkimaradást okoz a környéken. A helyi rendőrök kivonulnak a helyszínre, ahol a rendőrfőnök, Jo Evans (Tolman) egy furcsa kislányt talál, aki nem emlékszik, hogyan került a roncs közelébe. Jo ideiglenesen magához veszi az idegent, aki egyre különösebb jelenségeket produkál, csak hát néhány – magát szövetségi ügynöknek kiadó – zsoldos is szeretné őt megkaparintani.

Sci-fi thrillerhez képest Tara Butters és Michele Fazekas sorozata viszonylag szűkmarkúan bánik a látványos akciókkal, így egyre erősödik a nézőben a gyanú, hogy valójában egy családi dráma bontakozik ki az összeesküvések mögött. A közepesen fantáziátlan fordulatokat kiválóan ellensúlyozzák Jo bájos kis mozaikcsaládjának epizódjai a láthatóan még mindig szerelmes exférjjel (Donald Faison), a rákkal küzdő nagypapával (Clancy Brown) és a nagyszájú, életvidám nagylánnyal (Ashley Aufderheide). A széria bölcsen a Rólunk szól- és nem a Lost-utánérzés útját választja, kihasználva legnagyobb erősségét, a szimpatikus, hiteles szereplőgárdát. A legvadabb természetfeletti jelenségeket (a sorozat családias hangvételéhez képest néha meghökkentően véres momentumokat is tartalmaz) is földhözragadt józansággal kezelő szereplőknek lehetetlen nem szurkolni. Már az első néhány epizód után elengedhetjük a nagy rejtély kibogozását – az Emergence sokkal jobban mutat családi drámaként.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.