A Fox csatorna pontosan 9/11 után indította útjára Jack Bauert, a céltudatos, cselekvő, ám a morális szürkezónában vígan lubickoló terrorelhárítót, aki alig leplezetten a Bush-éra terrorizmus ellen indított háborúját volt hivatott legitimálni. Azóta sok minden történt: az amerikai csapatok kivonultak Irakból és Afganisztánból, és az állampolgárok már nem néznek el mindent a kormányzatnak.
A Batman-adaptációk (de talán még az animációs sorozatok) történetében is megkerülhetetlennek tetszik a négy évadot megélt Warner-féle Batman: The Animated Series.
A Hallmark Channel sorozatait senkinek sem kell bemutatni. A giccset, eltúlzott érzelmeket, arcpirító didaktikusságot ars poeticává emelő csatorna produktumai (például A farm, ahol élünk) legfeljebb saját stílusukon belül értelmezhetők.
Az antikvitás és a kora középkor közti zavaros időszak reneszánszát éli a vásznon. A peplumfilmek romantikájától mentes, realistának szánt és néhol a történelmi hitelesség - persze hiú - reményét dédelgető művek (Valhalla Rising, A kilencedik légió, A sas) sorát gyarapítja az Istenek kalapácsa is, amely sajnos leginkább csak zavarosságával és vérszomjával tüntet.
A burke-i értelemben vett "fenséges" képileg az egyik legnehezebben megragadható fogalom. A paradox módon esztétikai gyönyört okozó borzadály Mundruczó Kornél filmjében váratlan formában érkezik: a kihalt Budapest utcáin lassítva végigszáguldó kutyahorda képében. Az erős nyitójelenet kiszakítja a nézőt a szokott filmbefogadási helyzetből, felidézve azt a zsigeri félelmet, mely az ember alkotta környezet felett a hatalmat újra átvevő természetet látva járja át az embert. Már ezért a szekvenciáért érdemes volt leforgatni a Fehér Istent.