Tévétorrent

Murder in the First

Tévétorrent

A legtöbb krimisorozat általában epizodikus szerkezetű, ritkábbak (és rizikósabbak) az olyan szériák, melyek egy évad alatt egyetlen bűnügyet bontanak ki (A híd, The Killing). Hogy az ilyesmi működjön, jól megírt figurákra/átgondolt történetvezetésre/sűrű atmoszférára, vagy mindre együtt van szükség.

A Murder in the First készítői mindent bevetnek: két ellentétes jellemű nyomozótárs és az ő szövevényes magánéletük, önbíráskodás és felfüggesztés, kétes kihallgatási módszerek, titkos viszonyok és terhességek, papírpoharas kávék és csokis fánkok. Az írók kilövik a szereplőket űző-hajtó dinamika titkos fegyverét is: nyakunkon a társak közt motoszkáló szexuális feszültség.

Csakhogy ügyetlen a ritmus, rosszul adagolt a feszültség, hol túl sok (kimódolt) fordulat halmozódik egymásra, hol fél epizódok vánszorognak el eseménytelenül. Az egyetlen pozitívum a gyanúsított személye: a görénységre szakosodott Tom Felton egy arrogáns Jobs/Zuckerberg-klónt alakít, aki önnön hatalmától és zsenialitásától megrészegülve (talán) irtja a neki nem tetsző embereket. A geek figurája ím átlépett a bűnüldöző team kötelező eleméből a gyanúsítottak listájára. Az új idők új bűnözője. Egy kvázigyerek, akit könnyű alábecsülni, de olyan újfajta tudással rendelkezik, mellyel mindig egy lépéssel környezete előtt jár. A másik jó pont lehetne, hogy a széria nemcsak a nyomozást, hanem a tárgyalást, a következményeket is bemutatja, ám a tárgyalótermi krimi műfajából is csak a legócskább klisék beemelésére futja. Meglátszik itt a sok munka, jól kidolgozott az unalom.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.