A legtöbb krimisorozat általában epizodikus szerkezetű, ritkábbak (és rizikósabbak) az olyan szériák, melyek egy évad alatt egyetlen bűnügyet bontanak ki (A híd, The Killing). Hogy az ilyesmi működjön, jól megírt figurákra/átgondolt történetvezetésre/sűrű atmoszférára, vagy mindre együtt van szükség.
A Murder in the First készítői mindent bevetnek: két ellentétes jellemű nyomozótárs és az ő szövevényes magánéletük, önbíráskodás és felfüggesztés, kétes kihallgatási módszerek, titkos viszonyok és terhességek, papírpoharas kávék és csokis fánkok. Az írók kilövik a szereplőket űző-hajtó dinamika titkos fegyverét is: nyakunkon a társak közt motoszkáló szexuális feszültség.
Csakhogy ügyetlen a ritmus, rosszul adagolt a feszültség, hol túl sok (kimódolt) fordulat halmozódik egymásra, hol fél epizódok vánszorognak el eseménytelenül. Az egyetlen pozitívum a gyanúsított személye: a görénységre szakosodott Tom Felton egy arrogáns Jobs/Zuckerberg-klónt alakít, aki önnön hatalmától és zsenialitásától megrészegülve (talán) irtja a neki nem tetsző embereket. A geek figurája ím átlépett a bűnüldöző team kötelező eleméből a gyanúsítottak listájára. Az új idők új bűnözője. Egy kvázigyerek, akit könnyű alábecsülni, de olyan újfajta tudással rendelkezik, mellyel mindig egy lépéssel környezete előtt jár. A másik jó pont lehetne, hogy a széria nemcsak a nyomozást, hanem a tárgyalást, a következményeket is bemutatja, ám a tárgyalótermi krimi műfajából is csak a legócskább klisék beemelésére futja. Meglátszik itt a sok munka, jól kidolgozott az unalom.
