Úgymond családbarát sorozatokról van szó, melyekben mintha megállt volna az idő: kerülik a kortárs szériákra jellemző formabontó narrációs eljárásokat, merész témaválasztást, dúl a nevelő szándék, piedesztálra emeltetik minden keresztényi érték és hagyományos nemi szerep.
Ez mind nagyjából elmondható a csatorna új zászlóshajójáról, a When Calls the Heartról is. Bár a cselekmény ideje kb. a századfordulóra tehető, fontos szerephez jut benne az amerikai nemzeti mitológiának oly kedves telepesmotívum is. Városi tanárnő érkezik a távoli, lepukkant bányászvárosba, ahol bizonyítania kell rátermettségét és kultúrával/tudással kell megszelídítenie a vad környezetet. Kapunk egy cselekményindító traumát (a férfi lakosság nagy része meghal egy bányabalesetben), amely lehetőséget ad a progresszív-regresszív narratíva használatára: magát a tragédiát nem látjuk, de a cselekmény előrehaladtával fokozatosan fény derül a részletekre, mivel minden jelenbeli bonyodalom ebből az eseményből ered. Az eset tisztázását egy többfunkciós hős segíti: az észak-amerikai mitológia másik jelentős alakja ő, egy mountie (kanadai lovas rendőr), aki a beépített detektív-szálat és az érzelmi motivációt szolgáltatja hősnőnknek. A széria láthatóan a női közönségnek szól: kapunk némi fékezett habzású, fogyasztható feminizmust (bányásznak álló özvegyek, akik persze csak családjuk miatt vállalják a nőietlen munkát; erős, önálló hősnő, akit persze mindig megment a rátermett férfi). Mindeközben permanensen bömböl a szentimentális aláfestő zene, a gyertyafény megcsillan a közeliben hulló könnyeken, a tanulság pedig egyetlen epizód végén sem marad kimondatlanul.
