Tévétorrent

When Calls the Heart

Tévétorrent

A Hallmark Channel sorozatait senkinek sem kell bemutatni. A giccset, eltúlzott érzelmeket, arcpirító didaktikusságot ars poeticává emelő csatorna produktumai (például A farm, ahol élünk) legfeljebb saját stílusukon belül értelmezhetők.

Úgymond családbarát sorozatokról van szó, melyekben mintha megállt volna az idő: kerülik a kortárs szériákra jellemző formabontó narrációs eljárásokat, merész témaválasztást, dúl a nevelő szándék, piedesztálra emeltetik minden keresztényi érték és hagyományos nemi szerep.

Ez mind nagyjából elmondható a csatorna új zászlóshajójáról, a When Calls the Heartról is. Bár a cselekmény ideje kb. a századfordulóra tehető, fontos szerephez jut benne az amerikai nemzeti mitológiának oly kedves telepesmotívum is. Városi tanárnő érkezik a távoli, lepukkant bányászvárosba, ahol bizonyítania kell rátermettségét és kultúrával/tudással kell megszelídítenie a vad környezetet. Kapunk egy cselekményindító traumát (a férfi lakosság nagy része meghal egy bányabalesetben), amely lehetőséget ad a progresszív-regresszív narratíva használatára: magát a tragédiát nem látjuk, de a cselekmény előrehaladtával fokozatosan fény derül a részletekre, mivel minden jelenbeli bonyodalom ebből az eseményből ered. Az eset tisztázását egy többfunkciós hős segíti: az észak-amerikai mitológia másik jelentős alakja ő, egy mountie (kanadai lovas rendőr), aki a beépített detektív-szálat és az érzelmi motivációt szolgáltatja hősnőnknek. A széria láthatóan a női közönségnek szól: kapunk némi fékezett habzású, fogyasztható feminizmust (bányásznak álló özvegyek, akik persze csak családjuk miatt vállalják a nőietlen munkát; erős, önálló hősnő, akit persze mindig megment a rátermett férfi). Mindeközben permanensen bömböl a szentimentális aláfestő zene, a gyertyafény megcsillan a közeliben hulló könnyeken, a tanulság pedig egyetlen epizód végén sem marad kimondatlanul.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.