Nagyon igyekszünk friss, könnyed, de mély is lenni, s megpróbálunk egyesíteni két jól bevált tinisorozat-paradigmát: a Gilmore Girls családbarát stílusát a tűzön-vízen át összetartó anya-lánya párossal és a Skins szemtelen, de húsbavágó tinianalízisét. Az első epizód első öt percében letudjuk az összes tinifilmtoposzt (barátnőszerű, laza anyuka, őrült éjszakai bulizás, melyet fogda követ), ám ezután egy valóban meghökkentő fordulat következik: kiderül, hogy a bálványozott anyuka valójában nem is anyuka, hanem gyerekrabló. Itt feltámad a remény, hogy valami újat és megrázót fogunk látni, de csalódnunk kell, mert egy újabb klisé következik (a „partra vetett hal” figura): Carter kénytelen visszatérni tökéletesnek nem nevezhető biológiai szüleihez. Klasszikus diszfunkcionális család, az író apát elnyomja a control freak, élre vasalt detektív-anya, a gyerekek hervadoznak a fullasztó környezetben és eltűnt testvérük nyomasztó emlékének árnyékában. Carter eleinte erősen és esztétikusan szenved, ám természetes coolsága hamar segíti beilleszkedni. Begyűjt egy maroknyi izgalmasnak szánt, de kétdimenziós havert, egy csokor modellügynökségről szabadult udvarlót, és vidáman szippantja el környezetében a figyelmet mindenki másról (ehhez sokszor accessoire-ként használható traumáját is beveti). Idülten szól a langyos popzene, és röpködnek a harmincévesnél idősebbeknek értelmezhetetlen popkulturális utalások. Ami viszont kicsit kiemeli fajtársai közül a szériát, az a párhuzamos cselekményszálak használata: a tinidráma és a detektívszál egybefonása még sok váratlan fordulattal szolgálhat.
Figyelmébe ajánljuk
Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings
„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” – énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.
Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás
A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.
Mocskos játszma
Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.
33 változat Haydn-koponyára
Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.
Suede: Antidepressants
A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.
Az elveszett busz
A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.
C.P.E. Bach: Csellóversenyek / Rohmann Ditta és az Anima Musicae Kamarazenekar
Amikor a 18. század második felében a barokk szerteágazó és szövevényes többszólamúsága helyett a világosabb struktúra és az érzelmesség jött divatba, Carl Philipp Emanuel híresebb volt az apjánál, akit ma a nagy Bachnak nevezünk.
Metrón Debrecenbe
A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.
Pénzeső veri
„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.
Az elfogadás
Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.
Mozaik
Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.