Bori Erzsébet

Ezt most nagyon eltalálták. Pedig rosszat sejtettem.

Amit a Műcsarnokban láttam, több mint ígéretes. Pedig ez a kiállítás egyelőre csak ízelítőt ad abból, mi minden lesz majd elérhető digitalizált formában - remélhetőleg a neten is -, ha egyszer felszárnyal a 2008-ban indult, a mozgóképes leletmentést és az uniós országok filmarchívumainak együttműködését célzó European Film Gateway projekt.

Fergus Molloy Liverpoolból elsőre nem tipikus Ken Loach-hős: az elit - olyannyira elit, hogy a második világháború idején mindössze öt emberből szervezték meg - légi deszantos alakulat, az SAS tagja volt, majd leszerelvén tárt karokkal várta egy magáncég, amely zsoldosokat foglalkoztat őrző-védőként Irakban és Afganisztánban. Rohadt egy meló, de jól fizet.

Megint egy jó kis jugó film, még 2008-ból. A három év késés nyilván annak tudható be, hogy előbb meg kellett kerülnie a földet (Szerbia ezt nevezte be a 2009-es Oscarra).

A bosnyák rendező a 2001-es Senkiföldje világsikere után két nemzetközi koprodukcióval (A pokol, Az igazság nyomában) állt elő, de most új filmjének hősével együtt visszatér szülőföldjére. A Cirkusz Kolumbia minden ízében jugoszláv film. Helyszíne Bosznia-Hercegovina, ideje 1991, az utolsó év, amikor még megvolna az ország (a szocialista szövetségi köztársaság hivatalosan 1992-ben szűnt meg létezni); jugoszlávok a szereplők, Yugók az autók, de a legjugóbb maga a film.

Az apákkal való el- és leszámolás ideje van, s a meghívás elől György Péter sem tudott kitérni, legfeljebb ő nem regényformát választott a megszólalásra, hanem a szakmájához és habitusához jobban klappoló esszét. Fontos könyvében több a kérdés, mint a válasz, de az nem is kérdés, hogy erősen fel kell kötnie a gatyáját annak, aki egy "magyar keresztény zsidó" fiaként keresi az identitását.

Tarr Béla 1979-ben mindenféle jogosítvány, főiskola, rendezői diploma nélkül készítette el első filmjét, ami akkoriban példátlannak mondható; a Családi tűzfészek azonnal nagydíjas lett Mannheimben, kitüntetett figyelemben és elismerésben részesült a magyar filmszemlén. Miután további dokumentarista játékfilmjeiben (Szabadgyalog, 1981; Panelkapcsolat, 1982) többféle variációban is felhasználta és kimerítette a műfaj lehetőségeit, meglepő fordulatként hatott az 'szi almanach (1984) színesben fotografált kamaradrámája, amelynek nemcsak a látásmódban, hanem a stílusban is tetten érhető nóvumát még inkább felerősítette, hogy a régi nóta - a lakásmizéria - tért vissza benne egészen más köntösben. Az ismertnek tűnő tematikus elemek (harc a lakásért; összezárt emberek hatalmi játszmái, árulásai, manipulációi, reménytelen kepesztés, lealjasulás) a fikciós keretben megjelenítve már túlmutatnak nemcsak a szereplők jellemhibáin, hanem az embert megrontó kor bűnein is, s valami általánosabb érvényű "rendszerhibára" kezdenek utalni. De hogy mit keresett itt Tarr, azt azután érthettük meg, hogy a Kárhozatban megtalálta. Az 1988-as Kárhozat stáblistáján feltűnik két új név: Krasznahorkai László író és Hranitzky Ágnes vágó, társalkotó (Víg Mihály zeneszerző az 'szi almanach óta dolgozik Tarr-ral). Még egy nevet kell említenünk: Fehér György rendezőét, akit konzultánsként nevez meg a stáblista. Részben hozzájuk köthető a Kárhozat tematikus és stílusfordulata, s a későbbiekben is meghatározó szereplői lesznek Tarr univerzumának.

Március 21-e 1966 óta a faji megkülönböztetés, az apartheid elleni küzdelem világnapja. A brit követség és a British Council ehhez kapcsolódó, Emberi Jogi Filmnapnak nevezett programja négy új filmet mutat be a Toldi moziban, március 18-án: három dokut és egy tévédrámát.

A királynő nemzetközi sikere újra divatba hozta a brit uralkodódinasztiát, amelynek az 1981-es nagy esküvő óta folyamatosan romlott a sajtója. Ez az újabb keletű népszerűség ágyazott meg A király beszédének, ami a jelölésekről szóló előzetes hírek alapján szintén diadalmenetre indul a nagyvilágban.

Ha azzal jönnek nekem, hogy egy filmet nem a filmnyelv, hanem a rendező buddhista vallása felől kell értelmezni, még hajlanék is a meghátrálásra: nyilván a nézőkben van a hiba, akik nem tudnak eleget a buddhizmusról. De mielőtt szégyenkezve kiosonnánk a moziból, próbáljuk meg elképzelni ugyanezt az állítást katolikus (anabaptista, unitárius, kabbalista, szcientológus stb.) rendezővel, persze csak futólag, mert még elragadtatnánk magunkat.

Akik a szeriális műfaj csúcsteljesítményének látták a Drótot, most újra bejöhetnek a hidegről: megérkezett a Treme. David Simon, a főfő kreatív ismét írásra késztette Eric Overmyert, hozta az állat zenékért felelős Blake Leyh-t, főszerepet adott a McNulty nyomozótársaként és ivócimborájaként emlékezetesen domborító Wendell Pierce-nek (és a jövedelmező hobbiból miniatűr stílbútorokat faragó Lester Freamon nyomozót adó Clarke Petersnek), a 80 perces beetetés (magyarul pilot) rendezőjének pedig felkérte a többszörösen bevált Agnieszka Hollandot. Ahogy a Drótban a baltimore-i terepen otthonosan mozgó emberekre építettek, úgy alapoztak most a New Orleans-i szcénát jól ismerő helyi erőkre, tényfeltáró újságírókra.