Film - Vendégjáték - Ken Loach: Halál sugárút

Fergus Molloy Liverpoolból elsőre nem tipikus Ken Loach-hős: az elit - olyannyira elit, hogy a második világháború idején mindössze öt emberből szervezték meg - légi deszantos alakulat, az SAS tagja volt, majd leszerelvén tárt karokkal várta egy magáncég, amely zsoldosokat foglalkoztat őrző-védőként Irakban és Afganisztánban. Rohadt egy meló, de jól fizet.

Nyilván nem a felső középosztályból verbuválnak, hanem azokból, akik otthon csak szemét munkát kapnak, vagy azt sem. És mint egy eltéveszthetetlen Loach-jelenetből megtudjuk, a hátralékosok villanyóráinak kikapcsolása sem éppen veszélytelen állás, és messze nem adnak érte havi tízezret (fontban). Így Fergus néhány haverja és a legjobb barátja, Frankie is szerződéses lesz Bagdadban. VIP-látogatókat, politikusokat, cégvezetőket, újságírókat fuvaroznak állig fegyverben, páncélautóban. Majdnem katonák - két lényeges különbséggel, aminek dramaturgiai szerepe lesz a kibontakozó eseményekben. Nincs parancsnoki lánc, szigorú jelentési kötelezettség, lazább az ellenőrzés és a fegyelem, mint a regulárisoknál. És nincs bajtársiasság sem. Azért fizetik őket, hogy épségben leszállítsák a rájuk bízott "csomagot", ha gáz van, az ügyfelet kell menteni, nem a társakat.

És gyakran van gáz, leginkább a repülőtérről Bagdadba vezető úton, ami nem véletlenül kapta az angoloktól a címbeli Route Irish nevet. Ott végzi szokványosnak tűnő módon, egy terrorista-rajtaütésben Frankie, a gyerekkori barát. A halála előtt napokig hívogatja egyre kétségbeesettebben Fergust, mindhiába, mert az vizsgálati fogságban ül. Ugyanis van neki az a kis hibája, hogy előbb üt, aztán kérdez. S ahogy halad előre a Frankie halálának gyanús körülményeit vizsgáló magánnyomozás, kiderül, hogy Fergus egy még súlyosabb hibával tetézi a Jack Baueréra hajazó elbeszélgetési technikáját: miután annyit ütött, hogy már válaszokat kaphatna, akkor helytelen kérdéseket tesz föl. E tragikai vétségért sokan megfizetnek, jók és rosszak vegyesen.

A veterán független rendező ezúttal nem szerzői filmet készített. A Halál sugárút (a magyar címen már alig akadunk fenn, hiszen a hazai forgalmazók a mozi feltalálása óta úgy irtóznak az egyszerű címektől, mint ördög a tömjénfüsttől) minden további nélkül belesimítható a politikai thriller és (iraki) háborús film zsánerekbe, az eredmény nézhető, helyenként kifejezetten izgalmas, de ami a legfőbb, hogy Loach át tudta menteni számos erényét a más bordában szőtt anyagba. A jó színészválasztás kiemelkedő alakításokat hoz, a figurák élnek, hitelesek, a gép olajozottan forog, és az egész mögött még mindig ott áll az a végső mozgató, aki az alsókutyák emberi méltóságának védelmezésére tette fel a pályáját.

A Mokép bemutatója