És gyakran van gáz, leginkább a repülőtérről Bagdadba vezető úton, ami nem véletlenül kapta az angoloktól a címbeli Route Irish nevet. Ott végzi szokványosnak tűnő módon, egy terrorista-rajtaütésben Frankie, a gyerekkori barát. A halála előtt napokig hívogatja egyre kétségbeesettebben Fergust, mindhiába, mert az vizsgálati fogságban ül. Ugyanis van neki az a kis hibája, hogy előbb üt, aztán kérdez. S ahogy halad előre a Frankie halálának gyanús körülményeit vizsgáló magánnyomozás, kiderül, hogy Fergus egy még súlyosabb hibával tetézi a Jack Baueréra hajazó elbeszélgetési technikáját: miután annyit ütött, hogy már válaszokat kaphatna, akkor helytelen kérdéseket tesz föl. E tragikai vétségért sokan megfizetnek, jók és rosszak vegyesen.
A veterán független rendező ezúttal nem szerzői filmet készített. A Halál sugárút (a magyar címen már alig akadunk fenn, hiszen a hazai forgalmazók a mozi feltalálása óta úgy irtóznak az egyszerű címektől, mint ördög a tömjénfüsttől) minden további nélkül belesimítható a politikai thriller és (iraki) háborús film zsánerekbe, az eredmény nézhető, helyenként kifejezetten izgalmas, de ami a legfőbb, hogy Loach át tudta menteni számos erényét a más bordában szőtt anyagba. A jó színészválasztás kiemelkedő alakításokat hoz, a figurák élnek, hitelesek, a gép olajozottan forog, és az egész mögött még mindig ott áll az a végső mozgató, aki az alsókutyák emberi méltóságának védelmezésére tette fel a pályáját.
A Mokép bemutatója
