Csák Csongor

  • Csák Csongor

Csák Csongor cikkei

Ez az arc lesz a végső? - portré Hernádi Zsolt MOL-vezérről

  • Csák Csongor
Bankárként kezdte, s éveken át akként is folytatta pályafutását Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnök-vezérigazgatója. Eddigi karrierje egyenes vonalúnak mondható - a Deutsche Bank gyakornokából a Takarékbank és a Malév elnöki székének elfoglalása után lett az egyik legnagyobb regionális magyar cég első embere. Sosem csinált belőle titkot, hogy Csányi Sándorral szoros baráti kapcsolatot ápol, ám kizártnak mondja, hogy valamikor majd az OTP első emberének utódja lenne.

Választások Romániában: Európa felé félúton

  • Csák Csongor
Kapósak a magyar demokraták Romániában. A törvényhozási és elnökválasztás november 28-i elsõ fordulóját követõen a két nagy vetélytárs - a mintegy 31 százalékot szerzett liberális-demokrata ellenzék, valamint az õket 6 százalékponttal megelõzõ, kormányzó szociáldemokrata-humanista pártszövetség - gyõzelme esetén egyaránt a magyar parlamenti párttal, és csakis azzal akar szövetségre lépni. Az RMDSZ nehéz helyzetben van: választói nem a jelenlegi kormányerõkkel rokonszenveznek, holott a párt inkább a szociáldemokratákkal mûködne együtt.

Osztrák tulajdon a Budapesti Értéktõzsdében: A bécsi szál

  • Csák Csongor
Kelet-közép-európai szintû, az egyes börzék túlélési esélyeit megsokszorozó együttmûködés a régió tõzsdéi között, avagy üzletféltésbõl elkövetett "mezei" felvásárlás? A Budapesti Értéktõzsde (BÉT) eddigi, az árutõzsdével való integrációra alapozott pályájának a meghosszabbítása vagy e stratégia sutba hajítása? Május végén egy osztrák befektetõi csoport - s annak egyik tagjaként a bécsi értéktõzsde - csaknem hetvenszázalékos részesedést vásárolt a BÉT-ben.

Polgármester-választás Székelyudvarhelyen: Verseny magyar módra

  • Csák Csongor
A június 6-i romániai helyhatósági választásokon a magyarság számára egyáltalán nem mellékes, hogy a "kritikus tartományokban" milyen nemzetiségû lesz a polgármester. A legnagyobb várakozás furcsamód mégsem a marosvásárhelyi vagy a kolozsvári futamot elõzi meg, hanem a székelyudvarhelyit. A színmagyar városban négy jelölt száll ringbe.

Orbán Viktor Székelyudvarhelyen: Szóljatok a köpcösnek!

  • Csák Csongor
Ki hitte volna néhány évvel ezelõtt, hogy Magyarország uniós csatlakozásának évében magyarországi és romániai magyar politikusok buzdítanak magyarokat magyarok elleni harcra Románia "legmagyarabb" városában? Márpedig ez történt az elmúlt hét végén Székelyudvarhelyen, ahol Orbán Viktor vezényletével a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hatalmának megnyirbálásáért, a város jelenlegi - politikai irányultságát tekintve echte polgári - polgármestere mandátumának meghosszabbításáért kampányoltak.

Környezeti felelősségbiztosítás: Fémek a sasfészekben

  • Csák Csongor
A véletlenszerűen bekövetkező környezeti károk veszélyére a mexikói Letícia Calderón helyett egy másik Esmeralda hívta fel a figyelmet: a Szamost és a Tiszát három évvel ezelőtt ciánnal és nehézfémmel szennyező nagybányai Aurul ausztrál tulajdonosa. A mérgezés ellenszeréül szolgáló nátrium-nitrittel és nátrium-tioszulfáttal dúsított halakon tengődő rétisasok látványa még Pepó Pál hajdanvolt környezetvédelmi minisztert is megindította, aki felvetette: Magyarország fizetne Romániának azért, hogy hasonló esetek ne forduljanak elő. Elsőre meglepő, de a "védelmi pénzt" idéző módszernek komolyak az elméleti alapjai. Manapság azért még az a megoldás a népszerű, hogy a kockázatok többletköltségét maguk a kockázatok forrásai viseljék. Esetleg - a sor legvégén - a kockázatokat piaci alapon átvállaló biztosítók, amelyek akkor állják a károkozás cechét, ha annak vétlen személyek (és anyagi javaik) az áldozatai. Azaz fizetnek - legalább részben - a károkozók helyett.

Az ÁSZ a jegybank humánpolitikájáról: Dolgozók és cserék

  • Csák Csongor
Több kifogásolnivalót is talált a Magyar Nemzeti Bank új vezetése által kezdeményezett szervezetátalakításban az intézményt első ízben szemügyre vevő Állami Számvevőszék. Az elbocsátásokról például sem a tulajdonost képviselő Pénzügyminisztérium, sem pedig a személyi kérdésekben illetékes jegybanki igazgatóság nem értesült időben, noha a leépítés költsége meghaladta az egymilliárd forintot - áll az összességében pozitív hangvételű jelentésben.

Volt kormánytagok ügynökmúlttal: Hivatalból hárítók

  • Csák Csongor
Három név már ismert a Mécs-bizottság kormánypárti tagjai által összeállított tízes ügynöklistáról: Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök után az előző kormány két tagja, Járai Zsigmond pénzügy-, illetőleg Boros Imre PHARE-ügyekért felelős miniszter ismerte be, hogy valamilyen formában együttműködött a szocialista rendszer állambiztonsági szerveivel. Érdekesség, hogy mindhárom pénzügyi szakember ugyanazon érvrendszerrel magyarázza múltját: a szolgálatokkal munkakörük okán kerültek kapcsolatba. A fennmaradó hét kiadó helyről élénk össznépi találgatás folyik. Vannak, akik nem járulnak hozzá a múltjukkal kapcsolatos adatok közzétételéhez. Közéjük tartozik Kövér László egykori titkosszolgálatokat felügyelő miniszter és Várhegyi Attila, az Orbán-kabinet kultusztárcájának politikai államtitkára, akik törvénysértőnek ítélik a bizottság működését.

A kormányfő nagyváradi kapcsolatai: Haverziók

  • Csák Csongor
Egy Romániából disszidált német állampolgárságú üzletember, Mudura Sándor Nagyváradon kereskedelmi központot építtet magyar vállalkozókkal, magyar állami bank hitelével. Közönséges, egyetlen legyintéssel elintézhető káeurópai epizód volna, ha a vállalkozó történetesen nem lenne jó ismerőse a magyar kormányfőnek. Az ügynökösdi után magát épp kifújni készülő Medgyessy Péternek most a váradi barátság okozhat kellemetlenséget.

"Nyerni fogok" (Schmitt Pál főpolgármester-jelölt)

  • Csák Csongor
Magyar Narancs: A minap a fültanúja voltam, amint a Déli pályaudvarnál - bizonyára műszaki okok miatt - feltorlódott villamosok láttán többen a főpolgármestert emlegették. "Negatív értelemben", mint akit felelősnek vélnek a történtekért. Örülne, ha két év múlva már önnel volna elszámolnivalója a hasonló esetek kárvallottjainak?

Jobboldali főpolgármester-jelöltek: Palira tettek

  • Csák Csongor
Hangsúlyozottan függetlenként lép a pástra Budapest főpolgármesteri címéért Schmitt Pál, ám a Fidesz - MPP támogatásával. Nagyon is hihető az a vélekedés, miszerint a Fidesz azért állt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, nemrégiben szélnek eresztett svájci nagykövet mögé, mert nem akar saját embert beáldozni. Korábban Pokorni Zoltánt emlegették főpolgármester-jelöltként, ám az országgyűlési választások eredményének ismeretében nem meglepő, hogy a Fidesz inkább egy külsőssel, esetünkben a sport- és a hagyományos diplomácia terén egyaránt bőséges tapasztalatokat szerző Schmitt-tel próbálkozik. Akit egyébként nyolc évvel ezelőtt a szocialisták hiába kerestek meg azzal, hogy legyen az ő jelöltjük Demszky Gábor ellenében. Közben bejelentette indulását Csurka István is, nyilván az 1 százalék elérése reményében.

Kövess minket: