Azt, hogy a kormány a Habsburgoknak játszotta át az értéktõzsdét, nyilván az se gondolhatta komolyan, aki néhány politikai mindenevõ szavazatát remélte e mondattól az uniós parlamenti választásokon. A BÉT ugyanis 2002 júliusa óta részvénytársasági formában mûködik, és meghatározóan magánkézben van.
Ki nem vett a végén?
Amikor az értéktõzsde kvázi szövetkezetbõl részvénytársasággá alakult (tizenkét évvel azután, hogy negyvenkét bank és brókercég megalapította), gyorsan létrejött egy tulajdonosi kör, amelyet egyetlen szándék vezetett: minél rövidebb idõ alatt akarta megsokszorozni a BÉT-részvények vásárlására fordított pénzét. Ezek a tulajdonosok - a befektetéseirõl és felvásárlásairól elhíresült Arago Rt., az értékpapír-kereskedelmet folytató Cashline Rt., valamint a Napi Gazdaság tõzsderovatát vezetõ Korányi G. Tamás - mindenáron kerülni akarták annak a látszatát, hogy egy húron pendülnek. Amennyiben ugyanis bárminemû dokumentálható közük lenne egymáshoz, könnyen beleütközhetnek a tulajdonosi jogaikat csorbító korlátba: a nyilvános társaságokra jellemzõ gyakorlathoz hasonlóan a tõzsdénél is próbáltak ügyelni arra, hogy - elkerülendõ az ellenséges kivásárlást - ne lehessen észrevétlenül meghatározó részesedést szerezni a cégben. A BÉT igazgatósága többször is megpróbálta korlátok közé szorítani a tulajdonszerzést, de a három legutóbbi közgyûlésen a tulajdonosok többsége rendre leszavazta az erre irányuló javaslatot.
A befektetõi trojka az elsõ adandó alkalommal nagy lendülettel látott a BÉT részvényeinek felvásárlásához, s az eladók között nem egy olyan akadt, ahol - amint azt Albrecht Ottó, a Cashline Rt. vezérigazgatója találóan megfogalmazta - "igencsak magas az egy négyzetméterre jutó közgazdászok száma". Kérdés, hogy õk miért szabadultak meg ennyire könnyen BÉT-beli részesedésüktõl, amikor a piacon otthonosan mozgók szerint már 2002-ben látszott: tõzsderészvényt venni jó befektetés, veszíteni aligha lehet rajta. Az Arago-Cashline-Korányi-trió - bár pénzügyi befektetõként kerültek képbe - szakmai kérdésekben is egyre erõteljesebben hallatta a hangját, és próbálta az általa kívánatosnak vélt irányba terelni az eseményeket. Így például folyamatosan amellett kardoskodtak, hogy BÉT-részvényekkel is lehessen kereskedni a tõzsdén, és arról is kialakult álláspontjuk volt, hogy a havonta milliós nagyságrendû veszteséget termelõ Budapesti Árutõzsdének (BÁT) mihamarabb megfelelõ helyet kell keresni a tõkepiaci rendszerben.
A harmadik bécsi döntés
Amikor a befektetõi hármas részesedése ötven százalék fölé nõtt a BÉT-ben, hirtelen veszélyessé váltak minden olyan szereplõ számára, amely érdekelt a budapesti székhelyû tõkepiac fenntartásában. Ha ugyanis olyan tulajdonos szerzi meg a többségi részvénycsomagot, amelyiknek az a célja, hogy egy "nagyhalnak" - egy forgalmában és piaci lefedettségében is meghatározó nagy európai börzének - továbbértékesítse, Budapesten megszûnik a tõkepiaci élet, az ebbõl élõk pedig üzletet veszítenek. Utóbbiak közé tartozik a bécsi székhelyû Bank Austria Creditanstalt AG leányvállalata, a HVB Bank Hungary Rt. is, amelyik csupán hatodik a hazai bankok abszolút ranglistáján - de például a letéti (értékpapír-õrzési) üzletágban a legnagyobb. Ezért nem volt mindegy számára, milyen kezekben van a BÉT, illetve a tõzsdék mellett a tõkepiac harmadik meghatározó intézménye, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a két tõzsde által 1993-ban alapított Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. (Keler).
Bár a tõkepiaci ügyletek elszámolása mellett letétkezelést is végzõ Keler Rt. akár a HVB versenytársává is válhatott volna (lásd a tõzsde elnökével készített interjút), a "buli" mégsem az elszámolóházról, hanem a BÉT-rõl szólt: az értéktõzsde determinálja a Kelert, mivel a többi funkció mûködése rajta áll vagy bukik - például dönthet úgy, hogy más úton-módon bonyolítja a tõzsdei ügyletek elszámolását. Nem véletlen, hogy a BÉT-nek kell vezetnie az esetleges hazai tõkepiaci integrációt.
Az eladási és vételi szándék tehát adott volt: a tulajdonosváltás bejelentése mégis döcögõsre sikeredett. A HVB a vonatkozó jogszabályokban elõírt tulajdonszerzési korlátozások figyelembevételével csomagonként vette meg és adta tovább a jelenlegi tulajdonosokhoz került részesedéseket. Matthias Kunsch nyilatkozata szerint a tárgyalások hosszú ideig folytak a szokásos, az üzleti életben megkívánt diszkréció mellett. A vezérigazgató lapunknak kifejtette: "Többségi részesedés vásárlását az ember nem veri nagydobra, különösen nem a tárgyalási fázisban." A vevõnek valóban nem érdeke bármilyen információ elhullatása, hiszen az megadná a lehetõséget egy ellenérdekelt félnek a közbelépésre, az üzlet megfúrására.
A tranzakció ténye és publikusnak szánt részletei végül az utolsó pillanatban, együttesen láttak napvilágot. A diszkrécióra kínosan ügyelõ eladók és vevõk még a BÉT igazgatóságát sem vonták be az ügyletbe.
Egyezségben az erõ
Tény: a szétaprózott tulajdonosi szerkezet nagy önállósághoz szoktatja bármely cég igazgatóságát, hiszen a tulajdonosok nehezen szervezõdnek koalícióba egy-egy ügy érdekében. A BÉT-nél azonban elég hamar megfigyelhetõ volt a tulajdonosi koncentráció, ami kezdetektõl fogva meghatározta a vezetõ testület mozgásterét.
A BÉT igazgatósága és az új tulajdonosok egyetértenek abban, hogy az önálló BÁT-ot el lehet felejteni. A veszteségtermelõ üzemmódtól önerõbõl szabadulni képtelen cégnek (amelyik ugyanúgy részvénytársaság, mint a BÉT) nincs lényeges értéke. Az árutõzsde valószínûleg hamarosan integrálódik az értéktõzsdébe, s annak egyik szekciójaként mûködik a jövõben. Errõl egyébként ez év elején már döntött is a két tõzsde közgyûlése. A BÉT és a BÁT igazgatóságának azt a feladatot határozták meg, hogy június 30-ig állapodjanak meg a két piac integrációjáról, készítsenek elõ és írjanak alá egy ezt lehetõvé tevõ adásvételi szerzõdést. Elõbb az év végéig kellett volna mindezt megvalósítani, majd az újabb közgyûlésen gyorsításról született határozat: szeptember 6-ra hozták elõre azt az idõpontot, amikortól már a közös piacon zajlik a kereskedés. Mivel a BÉT számára a BÁT nem képvisel komoly adásvételi értéket, az ellenérték mondhatni jelképes, néhány tíz millió forint lett volna.
Ezzel párhuzamosan zajlott egy másik tranzakció, amelynek révén a BÉT szerette volna megvenni a BÁT 25 százalékos Keler-részesedését, ötvenszázalékosra emelve saját tulajdoni hányadát. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonban - elõvásárlási jogára hivatkozva - megtorpedózta a tervet, s mivel egy bírósági civakodás nem tett volna jót sem a tulajdonosoknak, sem a tõkepiac egészének, a BÁT felügyelõbizottsága végül nem hagyta jóvá az adásvételi szerzõdést.
Bár az újdonsült tulajdonosok alapcélja nem változott (egységes tõzsdei platform önálló árutõzsdei szekcióval, s valamilyen formában a Keler is a budapesti tõzsde tulajdonát képezi), új forgatókönyvet vázoltak fel. E szerint a piacok integrációja elõtt a BÉT vásárolja meg a BÁT-ot. Hogy mi lesz a Kelerrel, egyelõre kérdéses: a HVB olyan megállapodást kötött az MNB-vel, amelynek révén a jegybank 50 százalékos elszámolóházi részesedése 55 százalékra emelkedik. Ennek fejében a bank elõvásárlási jogot biztosít a tõzsdének a Keler-részvényekre, s a jegybank abba is belement, hogy a sima többség helyett hatvan százalék plusz egy szavazat szükségeltessen a közgyûlési döntések elfogadásához.
A BÉT törpe
Tekintve a hazai tõkepiac korlátozott méreteit, a BÉT-nek új lehetõségek után kell néznie a túléléshez. A 2002-ben elfogadott stratégiának ezért is volt központi eleme a nemzetközi együttmûködés lehetõségeinek felkutatása. Így jött létre az együttmûködés a Deutsche Börsével, amelynek révén a magyar értéktõzsdén kereskedõk a német tõzsde több ezer termékéhez férhetnek hozzá a BÉT infrastruktúráján keresztül.
Az új tulajdonosok - köztük a bécsi tõzsde - a szigorúan kereskedési kapcsolatnál mélyebb, regionális szintû együttmûködésben gondolkodnak. Matthias Kunsch szerint amennyiben sikerül megvalósítani a kelet-közép-európai szintû együttmûködést a régió tõzsdéi között, az egyes börzék túlélési esélye megsokszorozódik. Ahhoz azonban, hogy a Bécs-Budapest- duó vonzó legyen a térség többi szereplõje számára is, el kellene érni a kritikus tömeget. A HVB magyar bankjának vezérigazgatója a kettõs remek kiegészítõjének tartja a varsói tõzsdét: az állami tulajdonú pakettet a lengyel kormány ebben az évben tervezi privatizálni.
Jaksity György, a BÉT elnöke némi szkepszissel tekint a regionális tervekre: úgy véli, középtávon nemzeti intézményben kell gondolkodni, ám a térségbeli együttmûködés legfeljebb egy lépcsõje annak a folyamatnak, ami az európai tõzsdék egységesülésének irányába hat. Matthias Kunsch ezzel szemben azt hangsúlyozza: "A BÉT-et hosszú távon megtartandó értéknek tekintjük", majd némi rosszallással a hangjában jegyzi meg: örül annak, hogy a tõzsde napi életében nem mutatkozott meg, hogy az elnök "nem hisz az önálló BÉT létjogosultságában". Szerinte az új tulajdonosok a tõzsde megtartására irányuló szándékaik komolyságát bizonyítják azzal, hogy az alapszabály módosítására készülnek a BÉT június 29-én esedékes közgyûlésén. Szeretnék az eddigi 75-rõl 85 százalékra emelni az ahhoz szükséges szavazatok arányát, hogy a BÉT megszüntesse önálló mûködését, vagy akár csak ahhoz, hogy nevet váltson. Amenynyiben a közgyûlés elfogadja az alapszabály módosítását célzó javaslatot, az eddigieknél is nehezebb lesz becserkészni és lenyelni a budapesti tõzsdét.
A plénum várhatóan más ügyekrõl is tárgyal: szóba kerülhet pél-dául az elnök pozíciója is. Jaksity mandátuma jövõre jár le, a visszahívásához a részvényesek 75 százalékának a voksa kell. Az osztrák befektetõi csoportnak ennél hét százalékponttal kevesebbje van, azaz az igazán komoly, háromnegyedes többséget igénylõ kérdésekben koalíciós partnerre van szükségük - így az elnök elmozdításához is. Igaz, Kunsch szerint a játszma nem az igazgatóság elsõ emberének kilétérõl szól.
Csák Csongor
"Minden, aminek van értelme"
Jaksity György, a BÉT igazgatóságának elnöke
Magyar Narancs: Sajtóhírek tanúsága szerint felhõtlennek aligha nevezhetõ a BÉT új tulajdonosainak, illetve az értéktõzsde menedzsmentjének viszonya. Ennek vajon az az oka, hogy míg õk regionális együttmûködésben gondolkodnak, a tõzsde igazgatósága valamelyik meghatározó európai értékpapírpiaccal próbálja szorosabbra vonni a kötelékeket?
Jaksity György: Egyetlen piaccal sem vonjuk szorosabbra a köteléket, mi valóban független nemzeti tõzsdében gondolkodunk, és ilyen stratégia alapján irányítottuk a céget az elmúlt két évben. Szeretnék ugyanakkor eloszlatni egy félreértést: a BÉT-nek nem egy adott típusú partnerre van szüksége, hanem konkrét célkitûzésekhez kell hozzárendelni a megfelelõ partnereket. A tõzsde igazgatósága két éve dolgozik egy, a tulajdonosok által is támogatott stratégia megvalósításán. Ennek egyik eleme az a hipotézis, amely szerint a tõzsdék középtávon nemzeti intézményekként mûködnek. Ezen az idõhorizonton tehát nem, legfeljebb nagyon hosszú távon jöhet létre Európában egy vagy több intézmény, amely egyesítené a többit. Ez kijelöl egy olyan mozgásteret, amelyben a függetlenség fenntartása mellett biztosítani kell a tõzsdének mint nemzeti intézménynek a bekapcsolását a nemzetközi pénzügyi rendszerbe, hogy az ügyfeleink több, jobb szolgáltatást olcsóbban élvezhessenek. Aki tehát mondjuk nemzetközi részvényekre vágyik, az ugyanolyan feltételekkel fektethesse be a világ bármely pontján a pénzét, mint a helybéliek. Ezért vált a legsürgetõbb feladattá egy kizárólag kereskedési jellegû együttmûködés kialakítása egy meghatározó tõzsdével, ami azonban nem lép túl egy, a piacokat összekapcsoló informatikai megoldáson. Az összes szóba jöhetõ európai tõzsdét megvizsgálva döntöttünk végül a Deutsche Börse mellett. A tengerentúl eleve nem jöhetett számításba, mivel az ottani méretes szereplõknek az európai együttmûködés semmifajta hozadékot nem ígér. De ez nem azt jelenti, hogy mi általában egy erõs partnerben hiszünk, hanem azt, hogy minden feladathoz tartozik egy megfelelõ partner.
MN: Ezek szerint a tõzsde igazgatósága is olyan megoldásra törekedett, amely garantálja a BÉT fennmaradását?
JGY: A BÉT fennmaradását az garantálja, ha nyereségesen, növekvõ forgalommal, újabb és újabb kibocsátókkal, illetve befektetõkkel gazdagodva fejlõdik - mi ezeket a feltételeket jelentõsen javítottuk: a forgalom két-háromszorosára, a nyereség pedig közel a tízszeresére nõtt, kedvezõ szabályozási környezet alakult ki, visszatértek a befektetõk Budapestre, és új kibocsátók jelentek meg. Ennek az útnak a folytatásában hiszünk. Valóban reális veszély volt ugyanakkor, hogy ha valaki megszerzi például a Keler feletti ellenõrzés jogát, arra használhatja az elszámolóházat, hogy versenyeztesse a hazai letétkezelési üzletágban. Teljesen érthetõ, hogy ez zavarta a HVB-t, ám a BÉT igazgatóságát a tõzsde irányításával bízták meg a részvényesek, így a testületet bár nem hagyja hidegen, hogy mi okoz fejfájást a különbözõ piaci szereplõknek, de nem feladatunk, és lehetõségünk sincs részvényeseink üzletágainak a megvédésére.
MN: Mire vélhetõ, hogy a tulajdonosváltás érzékelhetõen a BÉT menedzsmentjének háta mögött zajlott?
JGY: Noha mindegyik szereplõvel rendszeresen tárgyaltunk a BÉT-et érintõ kérdésekrõl, az ügyletrõl minket egyik fél sem tájékoztatott, s ez valószínûleg nem a mi együttmûködési készségünket minõsíti. Maga a tranzakció ténye nem volt meglepõ: volt egy tulajdonosi csoport, amelyik deklaráltan minél elõbb minél több pénzt szeretett volna keresni - többek között BÉT-részesedésének értékesítésével -, és volt egyetlen, magát komoly színben feltüntetõ vevõjelölt, amelyik többször is kinyilvánította, hogy akár nagy áldozatot is megér számára a BÉT többségének megszerzése. Több szereplõ híján várható volt, hogy az alku létrejön, s még azt sem nevezném szokatlannak, hogy a tranzakcióból a menedzsment kimaradt. A részvények adásvételéhez semmi szükség az igazgatóságra. Ha azonban az új részvényeseknek van valamilyen elvárásuk akár a tranzakció idején, akár az azt követõ idõszakban a menedzsment mûködésére, esetleg az addigi stratégiai irány megváltoztatására vonatkozóan, arról célszerû tájékoztatni az igazgatóságot. Ha ezekbe a jövõt érintõ ügyekbe a menedzsmentet nem vonják be, nem nehéz feltételezni: az új tulajdonosok nem így és nem ezzel a vezetéssel képzelik el a cég jövõjét.
MN: Az új tulajdonosok által vizionált regionális együttmûködésnek ön milyen esélyt ad?
JGY: Erre nehéz válaszolni. A lengyel tõzsdénél privatizációs tranzakcióról lesz szó, s ha valaki követte a Mol és a PKN közötti ötéves menetet, képet alkothatott arról, hogy ezek általában nehezen elõre jelezhetõ kimenetelû és elhúzódó folyamatok. Más, eladósorban lévõ tõzsdecégrõl nem lehetett hallani, korábban pedig minden együttmûködési kezdeményezésünkre nemleges választ kaptunk. Az viszont tény, hogy a regionális együttmûködés önmagában nem fog pótlólagos forgalmat generálni a BÉT-en. A más tõzsdéken jegyzett cégek keresztjegyzése persze hozhat a BÉT-re is forgalmat, de regionális szinten ez senkinek sem javítja a pozícióját. A befektetõknek több termék, több részvénykibocsátó kell, nem pedig több hozzáférési pont. Kétlem, hogy ebben a térségben ilyen ötlettel lehetne elõrukkolni, bár akad követendõ példa is, mondjuk a skandináv. Ráadásul jól is hangzik, s a politika is szereti idõnként felmelegíteni a regionális témát. De a konkrétumokig valahogy mégsem jutnak el a dolgok. Egy normális piacgazdaságban minden létrejön, aminek van értelme. Ha eddig nem jött létre tõzsdeintegráció Kelet-Közép-Európában, annak nyomós oka van: ez lehet a nacionalizmus, de az is elõfordulhat, hogy többe kerül, mint amennyi elõnyt tartogat.
