Komoly favoritnak érzi magát a budapesti főpolgármesteri címért folytatott versenyben Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. (A jelöltről lásd korábbi cikkünket: Palira tettek, Magyar Narancs, 2002. június 20.) A sport- és "mezei" diplomáciában egyaránt jártasságot szerzett közgazdász száműzné a városházáról a pártutasításokra és a pártfegyelemre alapozó politizálást, s függetlenként a városfejlesztés részterületeire koncentráló szakpolitikákat helyezné előtérbe.
Schmitt Pál: A kérdés egyik felére azt válaszolhatom, hogy értelmetlenség egy áramszünetet, egy úthibát egyetlen ember, a város vezetőjének nyakába varrni. Persze, ilyenkor hajlamosak vagyunk bűnbakot keresni, de egy főpolgármesternek meglátásom szerint inkább általános, a nagy rendszerekkel kapcsolatos felelőssége van. Gondolok itt a várost ellátó infrastruktúra működtetésére. Másfelől nem örülnék neki, ha minden erőfeszítésem ellenére pár év múlva hasonló sorsra jutnék.
MN: Mégis, mennyi esélyt ad magának őszszel? Sportoló korából biztosan nem ismeretlen az érzés, amikor a dobogón áll ugyan, de annak nem a legfelső fokán.
SP: A győzelem az egyetlen alternatíva, ezért is tettem fel mindent egy lapra. Lemondtam a nagyköveti munkámról, hogy minden időmet a felkészülésnek szentelhessem, illetve annak, hogy a budapestiekkel megismertessem a terveimet. Választási győzelmem után pedig megláthatják, hogy képes vagyok ezt a várost középen állva, függetlenként vezetni.
MN: Nem győzi elégszer hangsúlyozni a függetlenségét, jóllehet a Fidesz - MPP támogatása miatt sokan elkötelezett, jobboldali jelöltként emlegetik.
SP: Amikor elfogadtam köztiszteletben álló budapestiek felkérését, akkor az MSZP-nek és az SZDSZ-nek már volt jelöltje, a Fidesz még nem rukkolt elő saját emberrel. A támogatásuk mögött az általam képviselt értékek, tervek, stílus befogadása kereshető, illetve az elismerés azért, amit a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként vagy nagykövetként eddig letettem az asztalra.
MN: Korábban nem hivatalosan Pokorni Zoltán neve merült fel a Fidesz főpolgármester-jelöltjeként. Elhangzott olyan vélemény is, amely szerint ön áldozati bárány. Azért választották ki, mert Pokorni esetleges veresége csúnya foltot ejtett volna a Fidesz presztízsén.
SP: Arra, hogy végül a Fidesz miért az én támogatásom mellett döntött, és miért nem indított valakit házon belülről, tőlük kérjen választ. Én a Duna bal és jobb partján állók pártján állok. Nem véletlenül hangsúlyozom a függetlenségemet, ugyanis minden jóakaratú budapesti szavazataira számítok.
MN: Az eddigiekben nem tartozott a kedvelt fegyvernemei közé a személyeskedés. Változtat-e ezen, ha élesedik a választásokat megelőző csatározás?
SP: Sportolói pályfutásom alatt megszoktam a tisztességes versenyt. Azt remélem, hogy az embereket a várossal kapcsolatos konkrét terveim, az életük minőségét meghatározó elképzeléseim érdeklik. Ennek megfelelően a kampányom rólam fog szólni, nem a vetélytársaimról. Akiket riválisként kezelek, nem ellenfélként vagy ellenségként. ´ket egyetlen szóval sem fogom megítélni, csakis a városért eddig tett cselekedeteiket, az eredményeiket.
MN: Korábban azt nyilatkozta, hogy minden emberre, minden polgári körre számít. Fenntartja ezt a kijelentését egyes polgári körök múlt heti, hivatalosan törvénytelennek minősített és a főváros életét órákra megbénító megmozdulásai után is?
SP: Amikor azt mondtam, még a polgári körök fogalma nem volt átpolitizált. Önkéntes alapon szerveződő csoportokra gondoltam, nem egy mozgalomra. Az Erzsébet hídi megmozdulás a hatályos magyar jogrend szerint törvénytelen volt. Az viszont meglepett, hogy a városnak nincs kidolgozott koncepciója az ilyen és ehhez hasonló krízishelyzetek megoldására. Elfogadhatatlan, hogy egy fontos útvonal lebénulása miatt - ami egy nagyobb közlekedési baleset során is előfordulhat - teljesen megáll az élet, hogy nincsenek alternatív útvonalak, illetve hogy a közrendre és -biztonságra felügyelő szerveknek nincs katasztrófaterve a probléma gyors és hatékony megoldására.
MN: A közlekedés egyébként is érzékeny pontja a fővárosnak. Emellett melyek azok a területek, ahol változtatna?
SP: Szakértők bevonásával húsz pontban foglaltam össze Budapest működésének azokat a területeit, ahol azonnali beavatkozásra van szükség. Azt hiszem, ezek nagy átfedést mutatnának azokkal a gondokkal, amelyeket egy fővárosi sorolna fel, ha a mindennapjairól faggatnák. A közlekedés, a környezetvédelem, a közbiztonság, az egészségügy az emberek életminőségét leginkább befolyásoló tényezők, egy programnak természetesen ezekből kiindulva kell építkeznie. Meggyőződésem, hogy egyfajta közvetlen kapcsolatra van szükség a budapestiek és a város vezetője között, amelyet nem befolyásolnak pártszimpátiák. Úgy képzelem el a kerületek és a fővárosi vezetés kapcsolatát is, hogy abban nem játszhat szerepet, ki milyen pártmezt visel. Ez ugyanis a záloga a szakmai alapon meghozott jó döntéseknek. Szorosan ide tartozik a politikai függetlenség. Lehet valaki bármennyire eredményes főpolgármesterként, ha a "másik tábor" csupán hovatartozása miatt, cselekedeteitől függetlenül nem néz rá jó szemmel. Középen maradva viszont nem a szimpátia dönt a teljesítmény megítélésében, hanem az elvégzett munka. Több nyugati városban bebizonyosodott, hogy a főpolgármesternek integratív személyiségnek kell lennie. Nálunk a politika mostanában a megosztásra alapoz, én ennek az ellenkezőjét szeretném megvalósítani. Én jelölttársaimmal ellentétben nem vagyok pártkatona, nem kell végrehajtanom pártdirektívákat. Nem vagyok politikus. Egy főpolgármesternek nem lehet politikai döntéseket hoznia a közbeszerzési ügyekben vagy szakmai kérdésekben.
MN: Vegyük példának a négyes metrót...
SP: A metró nem politikai kérdés, hanem szakmai. Éppúgy, mint a körgyűrű befejezése. Nonszensz politikai alapon eldönteni, hogy hol épüljön meg egy híd. Ne higgyen annyira naivnak, hogy politikamentességben gondolkodom. Végre a szakpolitikák mentén kell a döntési folyamatoknak haladniuk, de ezekből a pártutasításoknak ki kell maradniuk.
MN: Ha már a naivitásnál tartunk: azt mondta nemrégiben, hogy a fővárosiaktól egyfajta "pro Budapest" hozzáállást vár. A szemléletváltáshoz azonban nem kevés pénzre is szükség volna.
SP: A városért mindenki tehet valamit. Mondjuk, hogy nem foglal el két parkolóhelyet egyetlen autóval, nem a buszsávban oson el, akadályozva ezzel a tömegközlekedést. Esetleg felszedi a kutyája piszkát a földről, vagy a más által elhajított szemetet. Jártam már olyan helyen, ahol ez nagyszerűen működött. Ehhez, belátom, rengeteg pénz kell, de ez előteremthető. Tagjai leszünk az Európai Uniónak, ami Budapest második felfedezését is jelenti majd. További lehetőségek rejlenek a város költségvetésében. Erőfeszítések ugyan történtek az elmúlt tizenkét évben, de nagy dolgok nem. A város kihagyta a világkiállítást, elmulasztotta azt a soha vissza nem térő eseményt, hogy millecentenáriumot ünnepelt az ország. Valószínű, hogy ez lesz a helyzet az olimpiával is.
MN: Az ön sportolói, sportdiplomatai múltja miatt várható-e, hogy győzelme esetén nagy hangsúlyt fektet a főváros olimpiai terveinek megvalósítására?
SP: Az olimpia nem központi témája a kampányomnak, jóllehet az ötletet jónak tartom. Ha azonban a készülő megvalósíthatósági tanulmány végkicsengése az, hogy a rendezés túl nagy teher a városnak, az más megítélés alá helyezné a világeseményt. Egy hasonló horderejű ügyben a főváros álláspontja önmagában kevés, hiszen temérdek pénzre, kormánygaranciákra is szükség van. Az olimpia rendezésénél azért vannak égetőbb gondjai Budapestnek.
MN: Például az agglomeráció és a belső részek közötti, elsősorban a közlekedési káoszban megjelenő feszültségek...
SP: Én ezt jelöltként úgy fordítom le magamnak, hogy háromszázezer ember már gyakorlatilag leadta a voksát azzal, hogy elhagyta a várost. ´k ugyanis keveslik azt, amit Budapest életminőségben ma nyújtani képes. Távozásuk további problémákat gerjeszt, mivel a napi "ingázást" egyelőre nem támogatja megfelelő infrastruktúra. Ez a mindennapok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy képtelenség időben eljutni bárhová, amikor a tömeg elindul a városba, vagy délután hazafelé veszi az irányt. Bízom abban, hogy van kiút, ahogy több, hasonló méretű európai település közlekedési káoszán is sikerült úrrá lenni.
MN: Van elképzelése arról, mi legyen a városba szorult egykori ipartelepekkel, a hírhedt "rozsdaövezetekkel"?
SP: Ezek állapota olyan, hogy szinte mindegy, mi lesz a helyükön, lakóépületek vagy árnyas parkok, csak végre tűnjenek el. Hasonló gondokkal küszködött Barcelona, ahol a kikötő környéke hemzsegett a magukra hagyott ipartelepektől.
MN: Igen ám, de ott olimpiát rendeztek.
SP: Igaz, hogy volt egy nemes cél, amihez megfelelő mennyiségű tőkét is sikerült hozzárendelni. De a lényeg, hogy eltűntek a nem odaillő maradványok. Visszakanyarodva Budapesthez: fokozatosan itt is sor kerülhet a felszámolásra és a rehabilitációra, de ennek a tőkeigénye messze-messze meghaladja a főváros és a kerületek lehetőségeit.
MN: Akkor miből lehetne fedezni?
SP: A területek többféleképpen is hasznosíthatók, nem hinném, hogy a magántőke ne találna valami vonzót abban, hogy ezek a manapság hasznavehetetlen zónák ismét visszanyerik piaci értéküket. Ha pedig van pénz, akkor abból minden célra fordítható valamennyi. Londonban például manapság úgy engedélyeznek lakóingatlan-beruházásokat, hogy a lakások meghatározott, nem csekély hányada az alacsonyabb jövedelműek számára is elérhető legyen. Megvan tehát a módja annak, hogy a magántőkét úgymond nemes célok érdekében mozgósítsuk.
MN: Miért csak most száll ringbe a főpolgármesteri címért, elvégre már négy és nyolc éve is felmerült a neve?
SP: Meg is kerestek többfelől. Végül azonban mindig a pártfegyelem győzedelmeskedett.
MN: Nem tart attól, hogy ez most is előfordul? Vagy esetleg ön gondolja meg magát? Tudtommal sportolóként előfordult, hogy egy világversenyen szándékosan kettős vereségre játszott. A mexikói olimpiára gondolok, és a szovjet Anatolij Kriszre.
SP: A párbajtőrvívásban a kettős vereség a döntetlennek felel meg, amikor úgy jár le az idő, hogy a felek nem bírnak egymással. Ezt azonban stratégiaként is lehetett választani, amikor például az embert a nála jobban vívó csapattársak követték. Ilyenkor érdemes volt biztos döntetlenre menni, mintsem egy vereséget kockáztatni. Az ominózus döntőben egyébként Kriszt ugyanezzel az utasítással küldték a pástra az övéi. Emiatt aztán nem alakult ki igazi küzdelem, null-nullnál járt le az idő. Ám ilyesmi ősz-szel nem fordulhat elő. Nyerni fogok.
Csák Csongor
