Polgármester-választás Székelyudvarhelyen: Verseny magyar módra

  • Csák Csongor
  • 2004. június 3.

Külpol

A június 6-i romániai helyhatósági választásokon a magyarság számára egyáltalán nem mellékes, hogy a "kritikus tartományokban" milyen nemzetiségû lesz a polgármester. A legnagyobb várakozás furcsamód mégsem a marosvásárhelyi vagy a kolozsvári futamot elõzi meg, hanem a székelyudvarhelyit. A színmagyar városban négy jelölt száll ringbe.

Amennyiben egy etikai kódex önmagában garantálná a választás és a kampány tisztaságát, a négy évvel ezelõtti mocskolódásokba belefáradt Székelyudvarhely nem kívánhat jobb kiinduló állapotot: május közepéig két ilyet is aláírtak a polgármesterjelöltek. Az egyiket a hivatalban lévõ és ismét elinduló Szász Jenõ polgármester jegyzi. Ám egy elemi hibát elkövetett az ünnepélyes aláíráson: megfeledkezett arról, hogy legnagyobb ellenlábasa, az RMDSZ színeiben nekivágó Ladányi László Zsolt négy héttel korábban elküldte neki a saját ez irányú tervezetét. Amit Ladányi - saját programjának gyors felvázolása után - nem is habozott számon kérni a némileg tanácstalannak tûnõ polgármesteren, aki végül beadta a derekát, s a saját ceremóniáján aláírta az ellenfele által komponált kódexet is.

A polgármestert kétségtelenül

az a cél vezette, hogy elhatárolódjon a négy évvel ezelõtti állapotokat idézõ negatív kampánytól. Nem véletlenül: az ellenfelek lejáratásának egyetlen eszközétõl sem visszariadó, névtelen szórólapokat Udvarhelyen vitán felül Szász csapatához kötik. Ráadásul az iratok - azon túl, hogy Szászról még véletlenül sem ejtenek egyetlen rossz szót sem - stílusa és szóhasználata feltûnõen hasonlít az udvarhelyi polgárok hetilapjának, a Polgári Válasznak a bevett retorikájára.

Egyes vélemények szerint a második mandátuma utolsó napjait élõ polgármesternek nincs is más eszköze: ígéreteibõl oly keveset sikerült valóra váltania, hogy egy nyolcéves leltáron alapuló kampány aligha hozna eredményt. Nem véletlen tehát, hogy Szász a nagypolitika irányába próbálja tájolni a választókat. Ez köszön vissza plakátjairól is: Udvarhely, a székely fõváros, kettõs állampolgárság, autonómia stb.

Szász etikai kódexes bakija egyébként már a második ilyen volt. Az elsõ melléfogásnak a magyarországi Bonbon zenekar meghívása bizonyult, hiszen a koncerten õk is a fõ vetélytárs verklijét forgatták. Ladányi kampánya kezdetén az Udvarhelyen hatalmas közönségsikert arató Valami Amerika címû magyar film - a Bonbon által jegyzett - fõcímzenéjére alapozott, a kezdeti szlogen a "Valami Udvarhely" lett. Hogy mennyire jó választás volt a némileg áthangszerelt változatot a kampány zenei motívumává tenni, azt jól mutatja a Bonbon néhány héttel ezelõtti udvarhelyi koncertje, ahol az amúgy közepesen lelkes közönség valósággal lázba jött a dal hallatán. A szlogent késõbb lecserélték (a Szászék által is kipécézett "valami" bizonytalanságot sugall), a zene azonban maradt, a kampányban használt rádióspotban is ez hallható. A kampánynyitóra kiókumlált "egy hely a szívünkben" szintén rövid életûnek bizonyult, csak a polgármesterjelölt által rajzolt szív mint látványelem maradt meg. Persze a végsõ "Jövõnk, Udvarhely" szlogen jócskán általánosnak tûnik, ám a város megosztottsága megszüntetésének szándékát hangoztatva fellépõ Ladányi programja - a néhány szokványos "javítjuk a valakik valamijét" mellett - tartalmaz konkrétumokat is. Egy helyi okmányiroda kialakítása (ezen egyébként már túl vannak), a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendjének kiszélesítése, a tanácsi döntések nyilvánossága, néhány, elõzõ ciklusban már emlegetett restancia kipipálása, uszodaépítés, hulladékkezelõ kialakítása, az úthálózat modernizálása és hasonlók vannak benne.

A szórólapok a független Molnos Zoltánt is az RMDSZ-szel hozzák hírbe. Molnos ellen - aki képzõmûvészként leginkább arról nevezetes, hogy a magyar millennium évére készített falinaptár fedõlapjára õ rajzolta a stilizált csodaszarvast - kézenfekvõ ugyanazt a kártyát kijátszani, mint Ladányi ellen, hisz egy függetlennek nem feltétlenül áll jól az RMDSZ-uniformis. Ellenfelei igyekeznek Molnost Udvarhely legbefolyásosabb emberével, a legtehetõsebb román állampolgárok között számon tar-tott Verestóy Attila szenátorral is összeboronálni. Annyiban nem alaptalanul, hogy a képzõmûvész elõbb a szenátor sógorának tulajdonában álló udvarhelyi rádió, majd a hasonló tulajdonosi hátterû helyi televízió vezetõje. Az egyik szórólapon Verestóy szenátor éppen Ladányi és Molnos között vacillál. Az õ bábjának lenni Udvarhelyen manapság nem egy politikai életbiztosítás. A tehetõs szenátor Ceausüescu-rezsim idején betöltött pozícióit és a rendszerváltás utáni gyarapodását sem nézik jó szemmel a helybéliek. A gazdagok elleni ellenszenvbõl egyébként Szász Jenõnek is jut: sokan gondolják úgy, hogy mindenekelõtt saját pecsenyéjének sütögetésével foglalatoskodott az elmúlt nyolc évben.

Talán a legesélytelenebb

az Új Generáció Pártja színeiben induló, négy éve is csak minimális szavazatot szerzõ Székely András (a pártot egy korábban juhászként mûködõ, momentán a bukaresti Steaua futballklubot birtokló karrierpolitikus gründolta).

A program nélkül "sétáló politikát folytató" Molnos még okozhat meglepetéseket. Ugyanakkor kampányának fõ közlendõje, miszerint a két nagy esélyessel szemben õ Székelyudvarhelyen született, azért meglehetõsen soványnak hat.

A negyvenezres városban egyébként "mindkét oldal" rendelkezik saját nyomtatott orgánumokkal és külön bejáratú kereskedelmi rádióval. Televízióból csak egy akad, noha Szászék berendeztek már egy minden igényt kielégítõ stúdiót, ám a technika köré még nem épült ki a szerkesztõség.

Egy észérvek mentén zajló választáson vélhetõen Ladányi nyerne, nem véletlenül igyekszik a hatalmát megtartani kívánó ellenlábasa a választók érzelmeire hatni. Nem is teljesen sikertelenül, hiszen követõi még arról is hajlamosak megfeledkezni, hogy az ügyész-ség és a román vám- és pénzügyõrség több vizsgálatot folytat Szászhoz vagy közvetlen környe-zetéhez kapcsolódó ügyekben. A polgármester megítélését jól mutatja, ahogyan az egyik választási plakáton jelenik meg. A markát tartja éppen.

Csák Csongor

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.