A nyelvművelést ma sokan áltudománynak tartják, a nyelvművelőket pedig dilettánsoknak és sarlatánoknak. Az ilyen beszéd persze nem sok vizet zavar, mert már az iskolában is azt plántálják a fejünkbe, hogy nyelvünk védelme nemzeti ügy, melynek frontharcosai a nyelvművelők. Ők a mi hőseink. Nyelvhelyességi tanácsot kérünk tőlük, és elpanaszoljuk nekik, hogy egyesek milyen hibásan beszélnek magyarul. A nyelvguru pedig sóhajt egyet, és azt mondja: türelem s megértés kell ide, mert a hibát kell gyűlölni, nem pedig az embert.
Magyarul a nyelvész szó első jelentése ’nyelvművelő’, bár a nyelvész csak a nyelvek leírásával foglalkozik, míg a nyelvművelő munkája az elit nyelvi normájának a terjesztése és ápolása. A nyelvművelő a beszélők nyelvhasználatát kívánja „helyes irányba” terelni. Ha valaki azt mondja, hogy el tudnák menni, a nyelvművelő felvilágosítja, hogy a tudnék alak a helyes. Ezt persze nemcsak a nyelvművelő tudja megtenni, hanem bárki, aki ismeri az elit nyelvhasználatát. Mégis a nyelvművelő szavára figyelünk, mert ő érti, úgymond, „nyelvünk belső logikáját”. A nyelvművelők egyébként mindig is úgy vélték, hogy a helyesség kérdésében a pórnép és főként angol nyelvű szakirodalmat olvasó, sehonnai nyelvészek helyett csakis a Magyar Nyelvőrt olvasó nyelvművelők a kompetensek (Élet és Irodalom, 1997. május 9. és 24.).
Úgy gondolhatjuk, hogy „a magyar nyelv belső logikája” tudományos ismeret, amelynek alapján ítélkezni lehet helyes és helytelen felett. A nyelvművelők állítólag „a jó́l megalapozott elmé́letbő̋l, azaz a nyelv szerkezeté́nek elmélyedő̋ tudomá́nyos bú́várlatából” indulnak ki (Papp István: Magyar nyelvtudomá́nyt!, 1939). Nos, ha a „helyesség” megítélése valóban tudományos alapon történne, akkor lehetne érvelni az állítások mellett vagy ellen is. Például úgy, hogy a logika szerint (?) mindig a szabályos ragozások „jobbak”, tehát a tudnék helyett a tudnák a helyes, mert ebben a ragozási sorban végig „á” van, csak az első személyben van „é”: tudnék, tudnál, tudna, tudnánk, tudnátok, tudnának. Vagy kijelenthetnénk, hogy az ama fa alatt ~ azon fa alatt a helyes forma, nem pedig a terjengős és otromba az alatt a fa alatt szerkezet. Ez persze okafogyott okoskodás. Más példa: egyes nyelvekben a 2, 3, 4, ... stb. tőszámnevek mellett a főnév többes számban áll (pl. two boys), másokban meg egyes számban (pl. két fiú). Melyik a logikus? Még egy példa: egyes nyelvekben összehasonlítás esetén -nál/-nél típusú rag van (pl. Éva Márknál okosabb), más nyelvekben meg -tól/-től típusú (pl. Éva Márktól okosabb).
A nyelveknek nincs a használattól független „logikájuk”: a logikára való hivatkozás csak arra jó, hogy tudományos színezetet adjon valaminek, ami puszta tapasztalati ismeret. Ha valami megjelenik, elterjed egy nyelvben, és a beszélők használják azt a szót vagy kifejezést, akkor az előbb-utóbb helyesnek minősül. Ezt már Horatius is tudta, aki az Ars poetica című művében így fogalmazta meg, hogy mi a helyesség alapja: „Feltámad sok már feledett szó, és feledésbe / hull sok most kedvelt, ha talán így dönt a gyakorlat, / mely legfőbb mérték, törvény, bíró a beszédben.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
