Heinrich Himmlernek, az SS vezetőjének árja örökséget kutató tudósairól az utókor általában úgy vélekedik, hogy futóbolondok vagy imposztorok gyülekezetéről van itt szó, akik kiszolgálták Himmler hagymázos őstörténeti projektumait. Például azt, amelynek révén Ernst Schäfer expedíciója (1938–1939) úgymond megtalálta Tibetben az elsüllyedt Atlantiszról elmenekült árják leszármazottait.
Az SS égisze alatt működő Ahnenerbe, az 1935 és 1945 között működő ősörökségi intézet zsoldjába szegődött tudósok (úgy másfél százan) talán képesek voltak elválasztani egymástól mítoszt és valóságot, de az „igazságnak” egy ideológiával átitatott környezetben alig van jelentősége. Hitler a Mein Kampfban rámutatott arra, hogy a történelem olyan stúdium, amelynek feladata az ifjúság hazafias nevelése és a nemzeti büszkeség ápolása. A történelem ilyen értelemben valóban az élet tanítómestere, Cicero csak abban tévedett, hogy a históriát mindig az igazság fénye (lux veritatis) világítja meg. Nevelő erejük az anekdotáknak is lehet, bár ezek legtöbbször nem igaz történetek. Lényeges csak az, hogy a narratívák összeférjenek a nemzetiszocialista ideológiával. Egy anekdota néha jól beilleszthető az ideológiai építménybe. Például a lándzsához, amellyel egy római katona átszúrta a megfeszített Krisztust, számos csoda köthető, de a legnagyobb mégis az volt, amikor 1909-ben az ifjú Hitler meglátta azt egy kiállításon, révületbe esett, és egy pillanatra megvilágosodott előtte az ő magasztos történelmi küldetése. Remek történet. A lándzsa egyébként ma a bécsi Hofburg kincstárában tekinthető meg.
A nácik törődtek az ideológia és a történelem harmóniájával. Például a Mein Kampf 11. fejezetében a Führer átvette H. S. Chamberlain hármas felosztását, miszerint van egy kultúrateremtő faj: ez az árja (germán), de vannak kultúrarombolók is: itt főként a zsidókra kell gondolnunk. Továbbá léteznek még kultúrahordozó (Kulturträger) „fajok”, azaz nemzetek is. Ha ezen elgondolkodunk, akkor disszonanciának tűnik, hogy a régi görögök és rómaiak kultúrája, írásbelisége időben megelőzni látszik a germánt. A Führer ezt a problémát a déli országok kedvező klímájával magyarázta 1942. július 7-én egy „asztali beszélgetésében”. Az élelmes Himmler azonban már 1937-ben megtalálta azt a klasszika-filológust, Franz Altheimet (1898–1976), aki képes volt akár ősi germán rúnafeliratokat is felfedezni Itáliában (Val Camonica, Lombardia).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
