Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Egotrip

Néhány náci apokrif

Heinrich Himmlernek, az SS vezetőjének árja örökséget kutató tudósairól az utókor általában úgy vélekedik, hogy futóbolondok vagy imposztorok gyülekezetéről van itt szó, akik kiszolgálták Himmler hagymázos őstörténeti projektumait. Például azt, amelynek révén Ernst Schäfer expedíciója (1938–1939) úgymond megtalálta Tibetben az elsüllyedt Atlantiszról elmenekült árják leszármazottait.

Az SS égisze alatt működő Ahnenerbe, az 1935 és 1945 között működő ősörökségi intézet zsoldjába szegődött tudósok (úgy másfél százan) talán képesek voltak elválasztani egymástól mítoszt és valóságot, de az „igazságnak” egy ideológiával átitatott környezetben alig van jelentősége. Hitler a Mein Kampfban rámutatott arra, hogy a történelem olyan stúdium, amelynek feladata az ifjúság hazafias nevelése és a nemzeti büszkeség ápolása. A történelem ilyen értelemben valóban az élet tanítómestere, Cicero csak abban tévedett, hogy a históriát mindig az igazság fénye (lux veritatis) világítja meg. Nevelő erejük az anekdotáknak is lehet, bár ezek legtöbbször nem igaz történetek. Lényeges csak az, hogy a narratívák összeférjenek a nemzetiszocialista ideológiával. Egy anekdota néha jól beilleszthető az ideológiai építménybe. Például a lándzsához, amellyel egy római katona átszúrta a megfeszített Krisztust, számos csoda köthető, de a legnagyobb mégis az volt, amikor 1909-ben az ifjú Hitler meglátta azt egy kiállításon, révületbe esett, és egy pillanatra megvilágosodott előtte az ő magasztos történelmi küldetése. Remek történet. A lándzsa egyébként ma a bécsi Hofburg kincstárában tekinthető meg.

A nácik törődtek az ideológia és a történelem harmóniájával. Például a Mein Kampf 11. fejezetében a Führer átvette H. S. Chamberlain hármas felosztását, miszerint van egy kultúra­teremtő faj: ez az árja (germán), de vannak kultúrarombolók is: itt főként a zsidókra kell gondolnunk. Továbbá léteznek még kultúra­hordozó (Kulturträger) „fajok”, azaz nemzetek is. Ha ezen elgondolkodunk, akkor disszonanciának tűnik, hogy a régi görögök és rómaiak kultúrája, írásbelisége időben megelőzni látszik a germánt. A Führer ezt a problémát a déli országok kedvező klímájával magyarázta 1942. július 7-én egy „asztali beszélgetésében”. Az élelmes Himmler azonban már 1937-ben megtalálta azt a klasszika-filológust, Franz Altheimet (1898–1976), aki képes volt akár ősi germán rúnafeliratokat is felfedezni Itáliában (Val Camonica, Lombardia).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.