Egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Magyar zéró

Egotrip

Ki is vagyok én? – kérdezi olykor az ember önmagától.

Sokáig azt gondoltuk, hogy van egy „igazi énünk”, amelyet csak meg kell találnunk. Valójában azonban tudatos választásokról van szó. Eldöntjük, hogy hinni akarunk valamiben, majd a hit az identitásunk része lesz, mi pedig a választásunk révén besorolódunk egy közösségbe. Végül már körömszakadtáig védjük azt a hitet, amely iránt azonban a lelkünk mélyén sokszor megmarad a kétely. Olyan ez, mint a japán kultúrában a tatemae, a felvállalt publikus énünk, és a honne, amit a tatemae felülír. Például elhitetjük magunkkal, hogy az iskola körül settenkedő liberális agitátorok fogják elhitetni a fiunkkal, hogy melegnek lenni jó. Megnéz egy melegekről szóló filmet, elolvas két fóliázott regényt, és már el is veszítette halhatatlan lelkét. Persze mindez ellentmond annak, amit a világról tudunk, és a szemünk mélyén ücsörgő, ránk vigyázó daimón már nem szólal meg többé. Lehet persze, hogy ez a mechanizmus nem így működik, mert a publikus énünk mellett mindvégig megmarad bennünk egy alternatív, kevésbé hazug és emberibb értékrend.

Vajon a magyar politikusok összekacsintó antiszemitizmusa esetében hasonló jelenségről van-e szó? Tudjuk, senki nem vonható felelősségre azért, mert antiszemita véleményének hangot ad: joga van hozzá. Ennek az eszmének talán minden országban van számottevő közönsége. Ezt bizonyítja Csurka István egyik utolsó beszédének híres mondata is: „Nem azért zsidózok, hogy megtapsoljanak.” Ha jól emlékszem, 2008 novemberében az Élet és Irodalom közölte egy jogásznő (a Jobbik azóta visszavonult politikusa) levelét, amely Megyesi Gusztáv cikkére reagált. A hölgy dühödten tiltakozott az ellen, hogy a zsidók a tomboló magyar antiszemitizmus és fasizmus rémhírét keltsék. Rámutatott arra, hogy vannak magunkfajták, akiknek „csak ez az egy hazája van”, léteznek továbbá magukfajták (akiket elvtársaknak titulál), akiknek a „szeretett főnöke” a Magyarország felvásárlására törő Simón Peresz, Izrael akkori elnöke. Mulatságos, ha valaki a zsidók kollektív gyalázása közben azt állítja, hogy mi sem áll tőle távolabb, mint az antiszemitizmus. Vagy esetleg megszólalt volna a hölgyben az elnyomott alternatív énje, amelynek értékrendjében a rasszizmus szégyellnivaló?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.