Büntetendő, ha valaki elektronikus hírközlő hálózaton „beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos a) halált okozó, vagy b) különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot” kifejező tartalmat tesz közzé vagy oszt meg (332/A. § [1]).
Az inzultusra vagy gyilkosságra való felhívás szankcionálása magától értetődően helyes. A kívánság szó itt értelmezhetetlen. Talán a „Hogy ütné már agyon végre valaki X-et!” mondat posztolásáért továbbra sem jár egy év börtön. A „beazonosítható személy(ek)” kitétel nyilvánvaló célja a NER politikusainak és családjuknak a védelme, de egyben azt jelenti, hogy a gyűlöletbeszéddel fenyegetett közösségeket kiemelik a törvény hatálya alól. Azaz a Halál a cigányokra! típusú posztokat nem szankcionálja az új törvény sem. A laikus tévképzete az, hogy a közösség elleni agresszió „kisugárzik” a tagokra, ezért konkrét személyek elleni agressziót jelent: így a közösség bármely tagjának lehet „felperesi legitimációja”. Például a BH. 2005.46 sz. eseti döntés szerint „indokolt lenne” kiterjeszteni társadalmi csoportokra a keresetindítás lehetőségét, de ezt csak a jogalkotó teheti meg, nem pedig a jogalkalmazó bíróság.
Ez a törvény valamiféle leágazása annak a diskurzusnak, amely az 1990-es évektől zajlott többek közt a Népszabadság és az Élet és Irodalom hasábjain. A vita jogi hátteréről átfogó képet ad Koltay András A gyűlöletbeszéd korlátozása Magyarországon. Alkotmányos és jogalkalmazói megközelítések, európai kitekintéssel című kötete (Complex, 2013). Az alábbi írás a gyűlöletbeszéd szankcionálásával kapcsolatos előfeltevésekről szól: szerintem ez nem csupán a jogászok privilégiuma, már néhány éve is megpróbáltam kifejteni a véleményemet a Nyelv és agresszió című terjedelmes nyelvészeti tanulmányomban (Deme Andrea, Kuna Ágnes [szerk.]: Tanulmányok a nyelvészet alkalmazásainak területéről, ELTE Eötvös Kiadó, 2022).
Érvek a korlátlan szólásszabadság mellett
Samuel E. Walker és a gyűlöletbeszéd más kutatói szerint az 1980-as évek elejéig nem létezett egyetlen összefoglaló kifejezés arra a jelenségre, hogy egyesek egy bizonyos csoporthoz tartozó embereket az etnikai, „faji”, vallási, szexuális identitásuk, hovatartozásuk miatt utálnak és támadnak. A gyűlöletbeszéd verbális agresszió, amely nem mindig jár együtt a közösségekkel szembeni fizikai erőszakra való uszítással, viszont a gyűlöletbeszéd inherens része a gyalázkodás, becsmérlés, rágalmazás, megalázás, megfélemlítés és kirekesztés. Az utóbbi fogalmak jogi kategóriaként értelmezendők, vö. a római jogban az injuria nemfogalma alatt: contumelia, infamia, metus stb.
A gyűlöletbeszédről szóló diskurzusban alapvetően két elemet szoktak elválasztani: a közösséget támadó izgatást, gyalázkodást (contumelia), illetve a fizikai erőszakra való felhívást (instigatio). A 18/2004. (V. 25.) AB-határozat nyomán a bíróság az utóbbit, az uszítás tényállását vizsgálja és szankcionálja: „ha a veszély nem csupán feltételezett, hanem a veszélyeztetett jogok konkrétak, és az erőszakos cselekedet közvetlenül fenyeget”. A gyalázkodás, rágalmazás, megalázás, megfélemlítés és kirekesztés viszont „nehezen megfogható” dolgok. Hogyan is lehet határvonalat húzni a túl szélsőséges, gyűlöletbeszédként elítélendő kritika és a puszta véleménykülönbség (mere disagreement) közé? – kérdezi Robert Post a 2009-es Hate Speech című tanulmányában, és példákkal támasztja alá a maga szkepszisét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
